Thököly

Thököly-család (késmárki): A család eredete ismeretlen. Már a XIV. sz.-ban virágzott egy ily nevű család. Andrásnak fia László 1360 körül élt, ennek leánya Erzsébet, Bánóczy János özvegye, 1386. Mária királynőtől adományt kapott. Mátyás király idejében Miklós és András, mint vitéz katonák szerepelnek, de ezeknek a T.-családdal való rokonsága nem bizonyítható.

Legelső őse e családnak Sebestyén, aki a régi késmárki monda szerint lókereskedő volt. Őse lett volna János, ki 1446. királyi zászlótartó volt, ennek fia Lipót, ennek fia Ferenc s unokája Sebestyén. Leginkább valószínű lesz az, hogy midőn már T. Sebestyén meggazdagodott s nemessé, báróvá lett, másokhoz hasonlóan ő is meg akarta hosszabbítani családfáját. 1569 körül vagyonos kereskedő Nagyszombatban. 1572. fiával és testvérével együtt felvétetett a nemesek sorába, tekelházi előnévvel, de üzleteit azért még tovább folytatta. 1578. megveszi a Fuggerektől Vöröskőt százezer tallérért, Rudolf király azonban nem hagyta jóvá a tételt, de megígérte, hogyha más jószágot vesz, még pénzzel is fogja segíteni. Ez időtájban első neje meghalt s ő 1580. nőül vette nagylucsei Dóczy Gábor leányát Zsuzsannát. E házasság révén a Dóczyak, Forgáchok s Nyáriak előkelő családjába jutván, ezentúl az udvarnál nagytekintélyű rokonai befolyását is érvényesíthette. Ügyességével a Laszky Albert által nála még 1579-ben elzálogosított késmárki és savniki uradalmakat az udvarral való hosszas alkudozások után megszerzi. A főurak közt mindinkább növekedett tekintélye. 3 országgyűlésen, mint nevezetes bizottságok tagja szerepel. Részt vesz Győr ostromában Schwarzenberg mellett. Ennek eredménye lett a bárói cím. Később Bocskay táborában látjuk s nevét a legelőkelőbbek közt emlegetik; a bécsi béke előkészítésében is részt vesz, mint Bocskay kiküldöttje. A T. család férfiágában Imrével halt ki, nőágon ennek leányaiban. - I. István, Sebestyén fia, született 1581 dec. 12., meghalt 1651 nov. 8. Beutazta egész Nyugat-Európát, visszajövet királyi apród, majd királyi táblai ülnök lett. Első neje Hoffmann Zsófia meghalván, 1620. elvette Thurzó György nádor leányát Katalint, kivel az árvai vár és uradalom reá szállt. II. Ferdinándnak oly hű alattvalója volt, hogy inkább veszni hagyta 70,000 forinton vásárolt bodrogkeresztúri uradalmát, mintsem hogy Bethlenhez álljon. - II. István, az előbbinek fia, született 1623 febr. 5. 1654-ben grófi címet nyert s később Árva vármegye örökös főispánjává neveztetett ki. Bírta az árvai, likavai, késmárki és rózsahegyi uradalmakat s rátóti Gyulaffy Máriával (iktári Bethlen Mária leánya) való házassága után Erdélyben is nagyértékű birtokokra tett szert. Wesselényinek és Nádasdynak meghitt barátja volt, kiknek terveit tetemes pénzösszeggel igyekezett elősegíteni. Ezért támadta meg Lipót tábornoka, de midőn Árva várát, melybe zárkózott, bevették, már halott volt. Ennek fia volt T. Imre. - III. T. Zsigmond, az előbbinek testvére, született 1618., meghalt 1678. Savnik várát és uradalmát örökölte. Várkastélyát renoválta és kápolnát építtetett. III. Ferdinánd tanácsosa, a királyi tábla bírája s egy ízben nádorjelölt. Midőn az összeesküvőkkel való egyetértéssel gyanúsították, savniki uradalmát az ottani apátság részére a királyi ügyésznek bocsátotta át, maga pedig a katolikus hitre tért.

T. Imre, II. István fia, született Késmárkon 1657 szept. 25., meghalt ismidi birtokán Nikomédia mellett (Kis-Ázsia) 1705 szept. 13. Kétéves korában már elvesztette anyját. Nyolc éves korában Apafi Mihály kinevezte Máramaros vármegye főispánjává s a főispánság adminisztrátorául atyja beleegyezésével Teleki Mihály neveztetett ki. Atyja tíz éves korában az 1667. megnyílt eperjesi új lutheránus kollégiumba küldte, ahonnan azonban a beállott zavaros viszonyok miatt csakhamar haza hozatta. 1670 nov. az ostrom alá fogott Árva várából a liptóvármegyei Likavába menekült, ahonnan atyja halála után dec. 4. még a vár ostroma előtt álruhában Husztra ment, majd innen Erdélybe menekült Apafi fejedelem védelme alá. Itten gyakran érintkezett a magyar menekültekkel, a bujdosókkal, kik nagy reményeket fűztek a nagytehetségű és vagyonos ifjúhoz, kinek magyarországi birtokait lefoglaltatta ugyan a kamara, de anyai nagybátyjától, Rhédei Ferenctől máramarosi uradalmait örökölve, nagy vagyonhoz jutott. Az I. Lipót uralkodása által előidézett elégedetlenség ez időben érte el tetőpontját. A Zrínyi, Frangepán és Nádasdy-féle összeesküvésből a kormány egy cseppet sem okult. Kapva kapott az alkalmon, hogy az alkotmányt és a vallásszabadságot megnyirbálja. A katonaság szaporíttatott, törvénytelen adók vettettek ki, a protestánsok templomai s iskolái bezárattak, papjaik és tanítóik vagy elűzettek vagy fogságba kerültek. Midőn 1672. az elégületlenek és menekültek száma már 15,000-re ment, a felvidékre törtek, de Kopp tábornok legyőzte seregüket. Ekkor Lipót 1673 febr. 27. felfüggesztette az alkotmányt és Ampringen János Gáspárt teljhatalmú kormányzóvá nevezte ki. Pozsonyban vértörvényszéket állítottak fel, mely 450 protestáns lelkészt fosztott meg tisztségétől, 67-et pedig gályarabságra ítélt. Az újabb felkelés elmaradhatatlan volt. Még inkább előmozdította ezt Ausztria kedvezőtlen politikai helyzete és XIV. Lajos francia király azon ígérete, hogy őket felkelésükben pénzzel és hadsereggel fogja segíteni. A felkelők a harcot meg is kezdték s győzelmesen haladtak előre, mire Lipót tanácskozást hitt össze Pozsonyba a béke helyreállítása végett, de az ügyetlen és gőgös Hocher megsemmisítette a reményeket. A harc újra megindult s a népszerűtlen Teleki helyébe a még akkor csak 21 éves T.-t választották vezérül, ki már előbb is részt vett a fölkelők harcában. Ekkor kezdődik fontos szerepe hazánk történelmében. A protestánsok csakhamar mind hozzá csatlakoztak. Rövid idő alatt Felső-Magyarországot a bányavárosokkal együtt elfoglalta. A bányavárosokban nagy mennyiségű arany- és ezüstérc rudakra tett szert, melyekből a maga nevére (pro libertate et justitia) pénzt veretett. A Szilézia ellen küldött, Petróczy vezérlete alatt levő serege azonban megveretett. 1680 nyarán Késmárkot és Lőcsét is elfoglalta. 1681 ápr. Lipót Sopronba országgyűlést hívott össze, mely azonban eredménytelen volt. Még be sem fejezték, midőn T. ismét megkezdte a háborút. Apafi tízezer és a nagyváradi pasa hétezer emberrel segítette. Elfoglalta Nagy-Kállót, Böszörményt. Ezután fegyverszünetet kötött s 1682 jún. 15. megesküdött Zrínyi Ilonával, I. Rákóczi Ferenc özvegyével. A már előbb említett soproni országgyűlés nagy változást idézett elő minden eredménytelensége dacára. A bajok nagyobbrészt ugyan mind megvoltak, mint eddig, a protestánsok sérelmeit sem orvosolták, de az alkotmány mégis vissza lett állítva. Ezért többen visszatértek Lipóthoz. Ily körülmények közt T. ismét a szultánhoz fordult, vele szerződést kötött, melyben a szultán őt elismeri Felső-Magyarország fejedelmének, megígéri, hogy minden erejével segíteni fogja, viszont T. és utódai évi 40,000 arany adót tartoznak fizetni a szultánnak. Miután T. a francia királytól is újabb segélyt nyert, 1682 júl. a háborút megkezdi. Elfoglalja Kassát, Eperjest, majd az egész Felső-Magyarországot a bányavárosokkal és újabb pénzt veret. Majd meghódítja Füleket, Lévát s hatalmát egész a Vágig kiterjeszti. A szultán királynak kiáltja ki, de ezt el nem fogadva, csak fejedelem lett. Ezután fegyverszünetet köt és 1683. országgyűlést hív össze Kassára, mely gyűlésen már a rendek egy része bizalmatlan iránta, de még inkább a rövid idővel ezután tartott tályai gyűlésen, ahol tapasztalhatta népszerűségének hanyatlását. T. itten személyes felkelést kívánt a rendektől és seregének két hónapig tartó ellátását. A rendek mindenekelőtt azt kívánták tudni, vajon nem áldoztatott-e fel a török pártfogásért az ország függetlensége? T. megtagadván a választ, a rendek sem szavazták meg a személyes felkelést, sem a kívánt adót, úgyhogy T.-nek önkényesen kellett az adót kivetnie és csak erőszakkal hajthatta be. E közben a török ismét készülődött Magyarország ellen. A császári udvar erről értesülvén, nagy előkészületeket tett. Nagy segítséget nyert Lipót XI. Ince pápában, kinek közbenjárására XIV. Lajos abbahagyta a Németország elleni harcot, s megvonta segítségét a felkelőktől; Sobieski János szintén nagy segítséget ígért arra az esetre, ha a török Bécset megtámadja. Ily előkészületek mellett biztos volt a török veresége. 1683 tavasza elején be is tört a török. A nagyvezír Kara Musztafa akadálytalanul haladt előre Bécsig, melyet hét hétig sikertelenül ostromolt, ekkor azonban a Sobieski János és Lotaiai Károly egyesült hadserege által teljesen szétveretett az óriási török sereg, a hadjáratban résztvevő T. pedig Pozsonynál győzetett le. A nagyvezír serege romjaival Győrig futott, ahonnan a szultánt értesítette vereségéről, melynek okául Ibrahim budai pasát és T.-t tüntette ki, aki, hogy tisztázza magát a vád alól, Drinápolyba sietett a szultánhoz. A császáriak győzelmének hatása mindkét részen igen nagy volt; T. is érezte ezt s ezért Sobieski János útján lépéseket tett Lipótnál a kiegyezésre; megígérte, hogy leteszi a fegyvert, ha Lipót a vallásszabadságot biztosítja és hercegi címet ad neki a 13 északkeleti vármegyével együtt. Lipót azonban feltétlen megadást kívánt. T. ezután tovább folytatta a harcot, 1685 tavaszán Ungvár alól visszaverte Schultz tábornokot, de ezután többször megveretett s Eperjesnél mind elfogták. Egymásután vesztette el Eperjest, Tokajt, Kassát és más erődített helyeit. Segítséget nemcsak hogy nem nyert a töröktől, hanem ezek, midőn Váradra ment, elfogták, és vasra verve küldték Belgrádba. Az elfogatás oka valószínűleg az, hogy a török neszét vette, hogy T. a császárral alkudozásba bocsátkozott s megígérte, hogy kedvező béke esetén a török ellen fordul. T. elfogatásának híre a felkelők nagy részét Lipóthoz vezette, kinek hadai ezalatt győzelmesen nyomultak előre, elfoglalták Budát, Kaposvárt, Szegedet s T. városainak nagy részét. Munkácsot is ostrom alá fogták, melyet azonban még ekkor Zrínyi Ilona hősies védelme folytán nem tudtak bevenni. Lipót, hogy T. újabb támadásai ellen biztosítsa magát, Apafival titkos szerződést kötött, mely szerint Apafi a törököt és T.-t nem segíti, esetleg, ha titkon is, segíti a császáriakat s ennek fejében, ha a törököt Magyarországból kiűzik, Lipót kötelezi magát, hogy Erdélyt minden régi jogaiban meghagyja, a bevett négy vallás jogaiban háborítatlanul marad, Apafi Mihályt és fiát elismeri Erdély törvényes fejedelmeinek s haláluk után Erdély szabadon választja fejedelmét. T.-t 1686. a szultán szabadon bocsátotta s 9000 emberből álló sereget adott neki. T. azonban nem igen talált támogatásra; e mellett a törökök ismét annyira bizalmatlanok voltak hozzá, hogy 1867. ismét elfogták és Konstantinápolyba vitték. E közben a császáriak Magyarországot végkép meghódították, 1688 jan. 14. Munkácsot is bevették s Zrínyi Ilona gyermekeivel együtt Bécsbe vitetett. T. visszatérvén Konstantinápolyból, kiáltványt intézett a magyar nemzethez, de alig tudott összehozni 8000 embert, kiket Heister tábornok Nagyváradnál teljesen szétvert. Apafi halála után a szultán erdélyi fejedelemmé avatta s ekkor 16,000 emberrel Erdélybe sietett s a Heisterrel egyesült Teleki Mihály hadait 1690 szept. Zernyestnél megverte; maga Heister is fogságba esett s 1692. Zrínyi Ilonával cseréltetett ki. E győzelme után T. az erdélyi rendeket a kereszténymezei (Szeben mellett) gyűlésre hívta össze, ahol magát erdélyi fejedelemmé választatta. Badeni Lajos herceg hadai elől Oláh-országba vonult, de midőn Köprili Musztafa seregei Magyarországon ismét győztek, visszament Erdélybe. 1691. győzelmesen harcolt Ágoston hannoveri herceg seregével szemben, de a rossz időjárás miatt ismét Oláh-országba vonult vissza. A Diploma Leopoldianum (l. o.) kiadása után T. végleg elvesztette Erdélyt. A töröknek slankameni nagy veresége alkalmával a török lovasságot vezényelte s ezután is részt vett a töröknek Ausztria elleni hadjárataiban, melyek a török folytonos gyengüléséről tettek tanúságot. Az 1697 szept. 11-iki nagy zentai ütközet után a szultánnal együtt Törökországba menekült. A hosszú háború végkép kimerítette a törököt s a zentai vereség elvette minden kedvét a támadástól; Ausztriában is kívánták a békét. T. a béketárgyalásokban a török követ által igyekezett érdekeit képviseltetni, de midőn ez látta, hogy ezzel a porta érdekeit veszélyezteti, megszűnt T. érdekeinek szószólója lenni. A békét 1699 jan. 26. meg is kötötték s T.-t párthíveivel együtt száműzték. T. híveivel, mintegy 1400 emberrel, Törökországban maradt. A következő évben még egy utolsó kísérletet tett fejedelmi méltósága visszanyerésére, de sikertelenül. Ezután nejével Zrínyi Ilonával együtt Konstantinápoly Galata nevű külvárosában élt. Még megérte mostoha fiának, II. Rákóczi Ferencnek felkelését, melyre azonban már semmi befolyással nem volt. A portától 1695 óta tekintélyes kegydíjat húzott, majd birtokot és viddini gróf címet is kapott a szultántól. Hamvai a nikomédiai nagy örmény temetőben nyugszanak. 1691-92-iki leveleskönyvét Thaly Kálmán közölte a Magyar Tört. Emlékek II. oszt. XXXIV. kötetében. Kiadta a M. Tud. Akadémia (Budapest 1896).

Forrás: Pallas Nagylexikon