Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Thrasybulos... ----

Magyar Magyar Német Német
Thrasybulos... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Thrasybulos

vitéz athéni hadvezér a peloponnezusi háboruban, Lykos fia. Testestül-lelkestül a demokrácia hive levén, mindent elkövetett, hogy az athéni hajórajnak szamoszi expediciója alkalmával (Kr. e. 411.) az oligárkiának 400-as tanácsát megbuktassa. Később Alkibiades vezetése alatt ismételten babérokat aratott: különösen a Helleszpontoszban, s az Arginuzák melletti ütközetben; majd Theramenesszel neki kell vala a hajótörötteket biztonságba hoznia, de a nagy vihar miatt eme megbizatásának eleget tenni nem tudott. Mikor az oligárkia a harminc zsarnok személyében új erőre kapott, T. egyike volt az elsőknek, kiket száműztek. Tébába vonult és onnan szervezte bátorsággal és önmérséklettel azt a hazafias államcsinyt, mely a zsarnokokat megbuktatta, egyúttal azonban a régi alkotmányt is eltávolította és az igért amnesztiát szigoruan megtartotta. Később népszerüsége elhalványodott, a belügyek terén más népvezérek lépnek előtérbe. Midőn 391. tekintélyes hajóhad élén a Helleszpontoszba küldötték, sikerült ugyan annak mellékén a demokráciát és az athéni befolyást talpra állítania, de másfelül ugy ellene, mint vezértársa Ergokles ellen a legsúlyosabb természetü vádak merültek fel. Ergoklest árulással, T.-t sikkasztással és a szövetséges városok felprédálásával vádolták. T. kikerülte azt, hogy törvényt lássanak felette, mert Aszpendosz lakói, akik T. katonáitól sokat szenvedtek, sátrában orozva megtámadták és megölték; ugyanakkor, amikor éppen új harcokra készült. Ergoklest azonban halálra itélték és kivégezték.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is