Tibet

földünk legnagyobb fensíkja Közép-Ázsiában, az É. sz. 28 és 36° megh a K. h. 69 és 102°-a közt, a Kuku-nor környékének beszámításával mintegy 2.000,000 km² ter. D-en a Himálaja, Ny-on a Karakorum és Kuen-Lün alkotta szöglet és K-en Sze-csuan hegyei határolják. DK-en a határ bizonytalan; itt a Szaluen, Mekog és Jang-ce völgyeit tekintik határul. Azelőtt É-on a Kuen-Lünben látták a határt, azonban az újabb felfedezések kiderítették, hogy e hegység láncai T.-be is mélyen belenyulnak. T. tehát tulajdonképen összegyüremlett hegyes vidék, amelynek hegyláncai KDK-i irányt követnek és köztük a földet e hegyek törmeléke, homok és por takarják. Igy keletkeztek azon fensíkok, amelyet 3500-5000 m. magasak; a K. h. 90°-ától Ny-ra nagyobbára lefolyás nélküliek; K-i részökben pedig a khinai és hátsó-indiai folyók öntözik, mig legdélibb részeiben az Indus és a Brahmaputra folynak. Ezen síkságok és tavak fölött (a Tengrinor 4630 m. magas) a hegyláncok 6000-7500 m. magasak; a legnagyobb hegycsúcs a Dupleux-láncban van (l. Kuen-lün). A hegyláncok nagyobbára kristályos, archaikus palákból, szilur- és devonképződményekből állanak; fiatalabb geologiai képződmények, amint látszik, teljesen hiányzanak. Az éghajlat száraz, télen nagy a hideg és nyáron aránylag jelentékeny a hőség; az éjjelek és nappalok közt a hőmérsékleti különbség igen nagy. A hőmérsékleti különbségek legnagyobbak tavasszal, legcsekélyebbek ősszel. A Kuku-nor jégtakarója áprilisban olvad el. A szélviharok gyakoriak. Az évi csapadék mennyisége alig 200 mm.; csak K-en és DK-en van több eső. Az örökös hóhatár 5000 m.-nél magasabban van és az 5000 m. magas hágókon nyáron nem találni havat. A növényzet szegényes és sok helyen a föld felszine egészen kopár; csakis K-en találni erdőket. A pusztai gyepes helyeken nagy számmal találni vadon élő állatokat; a jak-tulok néhol ezrével legelész együtt; azonkivül találni T.-ben szajga- és egyéb antilopokat, mósuszállatokat, argalit, a T.-i farkast, marmotát, T.-i medvét (Ursus lagomyiarius), vad szamarat (Asinus kiang) stb. A lakosok É-on nomádok, D-en és K-en földmívelők; mindannyian a mongol fajtához tartoznak. (Egy benszülött szines képét l. az Ázsiai népfajok mellékleten.) Az É-i lakosok sötétebb, a D-iek világosabb szinüek. A lakosság sűrüsége nagyon csekély; D-en és K-en 10-25 esik 1 km²-re, É-on csak 1-10; ÉNy-i részek és É. némely helyei csaknem lakatlanok. Politikai szempontból T. 3 részre oszlik; a legmesszebb Ny-ra eső csücske brit birtok (Ladak stb.) Leh fővárossal; a K-i rész Sze-csuan khinai tartományhoz tartozik Batang főhellyel; a többi khinai tartomány 1.912,000 km² ter., 1.165,000 lak., Lhassza fővárossal. A kivitel cikkei: gyapjuáruk, nemez, arany, drágakövek, mósusz, prémek és egyéb állati termékek; a bevitelé: tea, különösen téglaalakban, főképen Han-kouból és Sze-csuanból, dohány, selyemkendők. A khinai rezidens Lhasszában székel; khinai helyőrségek minden nagyobb helyen vannak. T. Ny-i vidéke Khor vagy Ngari, a K-i Minjak, a D-i Bodjul nevet visel; ez utóbbit felosztják Cang, Vei vagy Ü és Khan nevü vidékre; az ÉNy-i részt Kacsinak, az É-it Zajdamnak és Kuk-nornak hivják. T. és Kuen-lün átkutatása egészen az újkor műve. 1856. a Kuen-lün Ny-i részén a Schlagintweit testvérek hatoltak át; őket e téren angolok és oroszok követték; ezek közül kiválnak: Hayward (1868-70), a Porsyth két expediciója (1870. és 1873-74.), Grombcsevszki (1888-90) és Bogdanovics (1889). A középső Kuen-lün láncait először Prsevalszkij ismertette, kivüle az A-k-pöndit (Kisen-Szingh 1879-82), Carey és Dalgleish (1885-87), Rockhill (1889), Bonvalot és Henri d"Orléans (1889-1890), Pjevcov expediciói (1889-90) és Széchenyi gróf (1879-80) járták be a vidékeket. A K-i rész megismertetésében legnagyobb része van Richthofennek. Mindezek dacára azonban T. és a Kuen-lün földünk egyik legkevésbbé ismert része.

A T.-i hagyományok szerint a T.-i birodalom bölcsője a mai Sze-csuan tartományban a Ja-lung-kiang környéke volt. Ennek királyai az indiai Szakja-törzsből származtak. A Kr. e. I. sz.-ban a ladaki királyok elseje Buddha-szri vagyis Nya-Khri-Can-po nevet viselt. A khinaiak már 115. megkezdték ellenök hódító hadjárataikat, de ezek állandó eredményt felmutatni nem tudtak. A 25. király alatt 463 körül terjedt el a Buddha tana. A 29. király Nam-Ri-Szrog-Can (578-629) alatt a birodalom határai Indiáig nyultak. A VII. sz. után Baltisztán is T.-i uralom alá jutott, sőt a Tarim-medencében is megjelentek a T.-i hódítók. A VIII. sz.-ban azonban T. több kisebb országra oszlott. Ezek ellenségeiknek nem igen birtak ellenállani és 1125. a T.-iek meghódoltak a khinai császárnak. Ennek uralmát azonba későbben a mongolok döntötték meg T.-ben; ezeknek uralma alatt 1260. a buddhisták Pagszpát ismerték el egyházuk fejének. Miután a mongolokat Khinából kiűzték, a papi uralmat világi váltotta fel és a XIV. sz.-ba a régi királyi családból való Conkha-pa lett a fő láma. A XVI. sz.-ban megkezdték támadásaikat a Ny-i mongolok. 1566 körül T.-et a K-i mongolok vetették uralmuk alá. A XVII. sz.-ban Lhasszában a dalai láma, Sigacéban pedig a kusi-khánok egyik utódja kormányzott. 1709. és 1717. T. belsejét a szöngarok hódították meg, akiket azonban már 1719. a khinaiak által segített khosotok űztek el. Ez idő óta t. a khinaiak fő uralma alatt állott, 1747. pedig khinai helytartókat is kapott. 1786-92. Nepal ellen viseltek győzelmes háborut. A jelen században a 60-as és 70-es években a T.-iek a khinai uralom ellen több ízben felkeltek, de minden eredmény nélkül; ennek következtében a khinaiak T.-et minden idegen befolyás elől szigoruan elzárják és a keletindiai brit kormány csakis indiai benszülöttek (pönditek) által volt képes az ország ismeretét fejleszteni. A Szikkim és Dardsiling közti határsurlódások miatt 1893 dec. 5. Dardsilingben a keletindiai és khinai kormány egyezséget kötött, amely szerint a T. határán való átkelés valamivel könnyebbé lett. V. ö. Schlagintweit, Die Könige von T. (München 1866); Ganzenmüller, T. (Stuttgart 1878); Feer, Le T. (Páris 1886) és a fentebb említett utazók utleirásait.

Forrás: Pallas Nagylexikon