Tieck

1. Keresztély Frigyes, német szobrász, T. Lajos öccse, szül. Berlinben 1776 aug. 14., megh. u. o. 1851 máj. 14. Berlinben Schadow Gottfriednak, Párisban Davinak volt tanítványa. 1805. bátyjával Olaszországba ment, azután Svájcban, Münchenben és Carrarában tartózkodott, 1820. pedig a berlini művészeti akadémia tanára lett. Legkiválóbb művei: a berlini muzeum számára készített, lovászokat ábrázoló bronzcsoportok; dombormű a berlini királyi szinház oromfalán és Iffland szobra a szinház belsejében; Schinkel szobra a berlini muzeum oszlopcsarnokában; II. Frigyes Vilmos porosz király emlékszobra Neuruppinban stb. Számos kitünő mellszobrot készített, Goethe mellszobrát háromszor elkészítette, azonkivül Humboldt Sándorét, Schellingét, T. Lajosét, Lessingét, Rotterdami Erazmusét, Grotiusét, Bürgerét, Wallensteinét stb.

2. T. Lajos, német költő, szül. Berlinben 1773 máj. 31., megh. u. o. 1853 ápr. 28. Költői fejlődésében három korszakot különböztetünk meg. Az első önállótlan szárnypróbálgatásainak kora, melybe ifjukori művei esnek. Történelmi és irodalomtörténeti tanulmányait Halléban, Erlangenben s Tübingában végezte s már ekkor alaposan foglalkozott Shakespere életével és műveivel. Berlinbe visszatérte után Nicolai fölszólítására a Musäus és Müller J. G. által megindított Straussfedern címü gyüjtemény számára több fordított, átdolgozott és eredeti elbeszélést irt, mely utóbbiak közül a Die beiden merkwürdigsten Tage aus Sigmunds Leben (1796) a legbecsesebb. Ez időbe esik Abdallah (1795) és William Lovell (3 köt., 1795-96) c. két regénye, melyeket túlhajtott romantika és valótlan fantasztika jellemeznek. Természetesebb és egészséges humorával megnyerőbb Peter Lebrecht (1795-96, 2 köt.), melyhez Volksmärchen von Peter Lebrecht (3 köt., 1797) csatlakozik. A művészetek dicsőítése és rajongó vallásosság jellemzik Herzensergiessungen eines kunstliebenden Klosterbruders (1797) c. művét, mely legnagyobbrészt ifjukori barátjának, a korán elhunyt (megh. 1789., 25. évben) Wackenroder Vilmosnak munkája, Phantasien über die Kunst (1799) könyvét, melyet Wackenroder hagyatékából kiegészítve kiadott, és Franz Sternbalds Wanderungen (1798) c. regényét, mely kétségtelenné teszi, hogy T. ez időben a katolicizmus felé hajlott. Nicolai ezért elfordult tőle és T. most Schlegel Ág. Vilmoshoz csatlakozott, aki őt a romantikus iskola elveinek és irányának megnyerte. Ezzel kezdődik a költő fejlődésének második, romantikus korszaka, melyben főleg a lapos fölvilágosodás és értéktelen korabeli költészet ellen küzdött. Ekkor (1798) vette nőül Alberti lelkész leányát és telepedett le Jenában, hol Novalisban rokon lelkü barátot talált. Ez időből fő művei: Romantische Dichtungen (2 köt., 1799-1800), mely a Zerbino c. vígjátékot és a Genovefa c. tragédiát tartalmazza. A Zerbinóban folytatja a már első korszakában (Blaubart és Die verkehrte Welt c. vígjátékaiban) megindított harcot a lapos fölvilágosodás és költőietlen világnézet ellen, melyekkel szemben a romantikát dicsőíti. Ez irodalmi vígjátékokhoz járult Kaiser Octavianus (1804) c. komédiája, mely, mint a Genovefa is, csak részletekben tartalmaz kiváló költői szépségeket. Kitünő a Don Quijota fordítása (4 köt., 1799-1801); a korra nagy hatást tett Minnelieder aus der schwäbischen Vorzeit (1803), mellyel a középkori német költészetre irányzott tanulmányai megindulnak. Jenában nem sokáig maradt; 1801-02. Drezdában élt, azután Münchenben és Rómában, mindenütt a középkor egyetemes irodalmának tanulmányozásán fáradozva. Rómából visszatérte óta (1806) kezd szakítani a romantikával és tudatosan iparkodik a való életet befejezett és művészien megalkotott költői művekben rajzolni. Ez T. munkásságának harmadik korszaka, melyben Goethe nyomdokait követi. Ide tartoznak Phantasus (3 köt., 1812-17) és számos novellái (Novellenkranz, 4 köt., 1831-35; összegyüjtött novellái, 14 köt., 1835-42 stb.), melyek Németországban e műfajnak Goethe mintájára első rangu termékei; egyesek (Dichterleben, Der Tod des Dichters, Musikalische Leiden und Freuden, Der Aufruhr in den Cevennen, Vittoria Accorombona stb.) a német költészetnek maradandó becsü remekei, melyeket nagy műveltség, kitünő stíl és szellemes irónia jellemeznek. Egyúttal folytatta irodalomtörténeti működését; modernizálta az Ulrich von Lichtenstein önéletrajzát (Frauendienst, 1812.) megirta a régi német szinház történetét (Deutsches Theater, 2 kötet 1817); jellemezte és fordította Shakespere kortársait (Altenglisches Theater, 2 köt., 1811), mig nagyszabásu Shakespere-műve, melynek érdekében 1817. Angliában járt, csak terv maradt. A költő 1819 óta Drezdában élt, hová mint kitünő fölolvasó egész Európából és Amerikából vonzotta a műértőket. Nagyon foglalkoztatta a drezdai szinház is, amelynek tanulmányozásából származtak kitünő szini birálatai (Dramaturgische Blätter, 2 köt., 1825; 3 köt., 1852) és esztetikai cikkei (Kritische Schriften, 4 köt., 1848-52), melyek a kor irodalmi műveltségére nagy befolyással voltak. A Schlegel Ág. Vilmos által megkezdett Shakepere-fordítást is ő fejezte be, leányának, Dorottyának (1799-1841) és Baudissin Farkas grófnak (l. o.) közreműködésével. Végre kiadta Novalis, Müller (a festő), Kleist Henrik és Lenz Reinhold munkáit, melyekhez ez iróknak becses életrajzát és szellemes jellemzését csatolta. Midőn Poroszországban IV. Frigyes Vilmos trónra lépett, a romantikus király tekintélyes évdíjat és a titkos tanácsosi méltóságot adományozta a költőnek, ki most Berlinben és Potsdamban élte, sokat betegeskedve, de folyton munkálkodva, utolsó éveit, környezve kortársainak meleg, néha túlzó tiszteletétől. Mert T. kétségtelenül a jelen századnak egyik legnagyobb, önálló és sokoldalu tehetsége, de romantikus téves nézeteinél fogva kiváló költői ereje csak elvétve alkotott befejezett, maradandó értékü műremeket. Költeményeit (3 köt., 1821-23) és munkáit (Schriften, 20 köt. 1828-46) maga adta ki, de nem fejezhette be; hátrahagyott műveit Köpke adta ki (2 köt., 1855). Válogatott munkái sokféle kiadásban jelentek meg. Személyes érintkezésből irtak róla: Köpke, Erinnerungen aus dem Leben des Dichters (2 köt., 1855) és Friesen, Erinnerungen eines alten Freundes (2 köt., 1871); hozzá intézett leveleit Holtei adta ki (Briefe an T., 4 köt., 1864). V. ö. Steiner, Ludwig T. und die Volksbücher (1893); Klee, T.-s Leben und Werke (1894, jó áttekintés).

Forrás: Pallas Nagylexikon