Tinódi

Sebestyén, XVI. sz.-beli nevezetes énekszerző és lantos, szül. 1510 körül, talán a fehérvármegyei Tinód helységben (ma puszta), köznemesi családból (melynek utolsó maradéka, T. István, 1854 febr. halt meg Sárbogárdon). Ifju korában iskolákat járt, deáki tudományt szerzett; bizonnyal hajlamot érzevén az énekszerzésre, nem akart kóborló hegedős, hanem udvari lantos lenni s ezért megfelelő képzettségre törekedett. Azért is irja magát «literatus»-nak, Sebestyén «deák»-nak, azaz tanult embernek és lantosnak, de sohasem hegedősnek, mely név akkor már az énekmondók naturalista és alsóbb rendü fajtáját jelentette. Vitézi pályára lépett, és egy ideig - körülbelül 1530-35 közt - vitézkedett, mig bal kezén kapott nehéz sebe alkalmatlanná nem tette a hadi pályára. Gyógyulása közben, Dombováron irta Jáson és Medea c. énekét. Ekkor Török Bálint udvarában vonta meg magát, kinek személyén csodálattal csüggött s mint iródeák, ura gyermekeinek nevelője és udvari lantos, boldog napokat élt Szigetváron. Itt irta a Judit asszony históriáját. Török Bálintnak török fogságba jutása után (1541) az elárvult háztól tovább vonult, Verbőczi Imréhez, István fiához Daruvárra és megénekelte új urának 1542-iki kozári diadalát. Mikor a török hatalom mind jobban terjeszkedett, T. 1544. elhagyta a Dunántúlt és ez év végén Nagyszombatban volt az országgyülés szinhelyén. Ez időtájt Nádasdy Tamás, a protestáns nádor volt pártfogója. Ugy látszik, közelében élt Sárváron, Bécsben és az országgyülések helyein, ahol a kor történetéhez adatokat nyert. 1548 nyarán Nyír-Bátorban, Báthory András udvarában volt, ahol szintén politikai tárgyalások folytak. 1548-tól egészen haláláig mint állandó kassai lakost találjuk, ahol saját háza volt és felesége, gyermekei. Időnkint el-elrándult egy-egy nevezetesebb ütközet vagy várostrom szinhelyére, hogy az egykoru eseményekről irandó énekeihez hiteles adatokat szerezzen. Bőven szolgáltatták erre nézve az alkalmat az 1552-iki várostromok, többek közt Eger hősi védelme, melyről egy nagyobb és egy kisebb éneket irt. Kassán nyugodt életet élt és sokat dolgozott. Az egykoru történeten kivül versekbe szedte Thuróczy krónikája nyomán Zsigmond király és császár krónikáját is. Műveit összegyüjtve 1554. adta ki Kolozsváron, ahova 1553. személyesen elvándorolt, Hoffgreffnél Cronica címmel, melyben minden nevezetesebb műve együtt volt, kivévén a Zsigmond királyről és a János király fiáról szóló énekeket; de köztük volt az Erdély históriája c. nagy terjedelmü verses história, mely János király halálától Fráter György megöléséig terjed. A Cronicát hangjegyekkel adta ki és Ferdinánd királynak ajánlta, kitől 50 frt jutalmat (mai értelemben mintegy 10-szer annyit) kapott. Ezutáni életéről alig tudunk valamit; 1557 vége felé halhatott meg, mert ez év harmadik negyedében még van róla említés, mig a negyedik negyedben már özvegyét említik a városi levéltár aktái; s özvegye Katalin 1559. már nemes Pozsgay Györgynek volt felesége. T. elbeszélő költeményeket irt, többnyire egykoru nevezetes eseményekről, a török elleni küzdelmekről és csatákról, de nem alkotott szabadon, hanem hiven ragaszkodott a való történethez, ugyszólván krónikát irt versben. Nem is volt erős képzelete, de nem is akart képzeletének tért engedni; lelkiismereti kötelességének tartotta csak igazat mondani, amit hitelesen megtudott. S nem is restelte a fáradságot, hogy végvárról végvárra járva, minden harc lefolyásához összegyüjtse a való adatokat. Célja volt a nevezetes eseményeket megörökíteni, ahogy a krónikás teszi, csak abban törekedve költői szinre, hogy ő nem prózában, hanem versben mondja el a történetet, dallamot is szerez hozzá s kifejezi a maga hazafias érzését is. S nemcsak megörökíteni akarta az eseményeket és emléket állítani bennök kora hőseinek, hanem buzdítani is a hazafiakat az egyetértésre, a török elleni küzdelemre, a pártoskodás félretételére és a közérdek ápolására. Általában laza és kronologikus szerkezetü, száraz hangu, részletezésekben, költői festésekben és a lelki élet rajzában szegény, technikailag is gyönge elbeszéléseinek hangja ilyenkor, midőn hazafi-fájdalmát, meggyőződését, vallásos érzését fejezi ki, áthevül és lelkes vagy gúnyos szinezetet ölt. Hogy gyarlóságai mellett is oly népszerü költő volt, annak fő oka nemcsak az ízlés és költői művészet akkori fejletlensége, hanem az erős nemzeti és vallásos érzés, továbbá a dallam, mellyel énekeit kisérte, s végül éppen hitelessége, melynél fogva az akkori közönségre nézve mintegy az újságot pótolta, ugy hogy a messze földön történt jeles eseményekről tőle lehetett legigazabb hireket hallani. Éppen azért művei amily gyöngék költőileg, épp oly értékesek mint történeti források. T. énekelve, lant kiséretében adta elő verseit, maga szerzette dallamokkal, s többnyire főurak udvarában, kiknek meg tudta nyerni nagyrabecsülését, de énekelt vitézi gyülekezeteknek is és más alkalmas közönségnek. Kora históriás énekszerzői közt ő volt a legtekintélyesebb s nem elégedett meg, hogy elénekelte verseit, hanem ki is nyomatta. Nádasdy Tamás nádor T. holta után is emlegeti érdemeit, s pártját fogja érte özvegyének is. Versei leginkább alexandrinok, tizenegyesek, (5 + 5) tizesek, négyes rimmel, melyek igen gyarlók, sokszor számos strófán keresztül a vala rimel magával. Dallamait Mátray Gábor fejtette meg (Bibliai, történeti stb. énekek a XVI. sz.-ból), s eltérő felfogással Bogisich Mihály a történelmi társulat 1880 márc. 4. tartott ülésén az ős magyar zenéről tartott értekezésében. T.-nak nevezetesebb művei: Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról; Prini P. Majlát J. és Terek Bálintnak fogságokról; Szitnya, Léva, Csábrág és Murány stb.; Varkucs Tamás idejébe lött csaták Egörből; Kapitán György bajviadalja; Szeged dolga; Az vég Temesvár; Egervár viadaljáról (4 részben); Egri históriának summája; Budai Ali basa históriája (5 részben); Enyingi Terek János vitézsége; Hadnagyoknak tanúság; Az János király fiáról való szép krónika; Károly császár hada Saxoniában; Zsigmond király és császár krónikája; História Zsigmond császár fogságáról; Szulimán császár Kazul basával viadaljáról; Sokféle részegösről; Az udvarbirákról és kulcsárokról; Dávid király; Judit asszony históriája; Jáson és Medea. Művei Szilády Áron jegyzeteivel a Régi Magyar Költők Tárának egy (III.) vaskos kötetét teszik ki. V. ö. Szilády jegyzeteit és ifj. Kemény Lajos adalékait (Philologiai Közlemények 1887; Figyelő; Irodalomtörténeti Közlemények 1891). Ama tiz szobor közt, melyet a király 1897-iki ajándékából Budapesten felállítani fognak, egyik lesz T.-é.

Forrás: Pallas Nagylexikon