Magyar	Angol
tiszafa	yew
tiszavirág	drake
tiszavirág	drake fly
tiszavirág	may-fly
tiszavirág ...	ephemeral

Magyar	Német
Tisza	Theiß (e)

Kolin Glashütte Sáncfülke Alkalmazott nyelvészet Megtérés köldökgyulladás Kibernetika Halbig Ranvier - féle gyűrük vásári színjátszás Zöld turbán Titurel Gyrinidae Átszállás

Vízbőségére és hajózhatóságára nézve Magyarország 4. folyója (1. Duna, 2. Száva, 3. Dráva), de jelentőség tekintetében mindjárt a Duna után következik. Par excellence magyar folyó; az országban ered, s az országot derékban kettévágva még az ország határain belül ömlik a Dunába. Hozzá fűződik ezer emlék, dal s magyar népnek szinte rajongó szeretete.

Neve mintegy 50 alakban ismeretes a régi írásokból és hagyományokból. Strabo ParisonV-nak, PaJironV-nak, Plinius Pathissusnak, Priskos TigaV-nek, a Jornandes Tisianusnak, Tysiának, a ravennai Névtelen Tisiának, Tysiának, Theophylactus Simocatta Tissusnak, Konstantin császár Titza-nak nevezte. A Tibiscus szó a T. helytelen elnevezése és tévedés folytán jött csak forgalomba. A régi magyar krónikák Ticia, Thiscia, Tisia, Tiza, Tize és Tieze stb. néven emlegetik.

Eredete és felső folyása: A máramarosi havasokból, a Fehér- és Fekete-T.-ágból ered; mindkét ágát számos apróbb ér és forrás táplálja, melyek egy része vizét 2000 m-nél magasabb hegyekből nyeri. A két T. valamivel Rahó fölött egyesül s aztán általában nyugati irányban folytatja útját. A bal parton Trebusánál a Vissót, Máramarosszigetnél az Izát, majd a jobb parton a Taracot, Bustyaházánál a Talabort, Husztnál a Nagy-Ágot, T.-Újlaknál a bal parton a Batárt, majd a jobb parton Mezővárinál a Borsát, végül a bal parton Ar táján a Túrt veszi föl. A T. e felső szakasza, mely eredetétől a Szamos beömléséig tart, legalsó része kivételével teljesen hegyi jellegű; a forrásvidékeken zuhatagokon, sellőkön folyik a víz, óriási köveket görgetve s a beleömlő patakok éppen ilyen jellegűek. A völgy szűk, a meder mélyen beágyazott, a hegyek nagy része erdős. Mindazonáltal Bocskótól kezdve völgye kezd kiszélesedni, s csakhamar néhány kilométer széles lapály kíséri folyását. Tekeházán alul kiér a Nagy Alföldre, s nemsokára teljesen elveszti hegyi jellegét.

Középső folyása a Szamos beömlésétől a Maros beömléséig tart. A Szamos a Krasznával együtt Vásárosnámény fölött szakad balról a T.-ba. Ezáltal tetemesen megnövekszik, s északnak fordul Csapig, hol a Latorcát közelíti meg, melynek medre a T.-énál mélyebben fekszik, s valószínű, hogy egykor a T. vagy legalább egyik nagyobb ága a Latorca s tovább a Bodrog medrében folyt. Csapnál hirtelen kanyarulattal délnyugatra fordul. Baloldalról a jelentéktelen nyírségi vizeket, jobbról Tokajnál a lassú vízjárású Bodrogot veszi magába, majd Kesznyétennél, hol egyik nagy, átmetszett kanyarulata van, a Hernáddal bővült Sajót, azután ugyancsak jobbról a kis Hejő, Csincsa, Eger, Laksa, Hanyér patakokat s Szolnoknál utolsó jelentősebb jobboldali folyóját, a Zagyvát veszi föl, mert azontúl jobbról még csak a Perje-Gerje ér szakad beléje. E közben iránya délivé válik s ez irányt aztán nagyjában torkolatáig megtartja. Csongrádnál balról a Hármas-Körös, Tápé táján a Szárazér alsó része s végül Szegednél a Maros ömlik belé. Középső folyása teljesen a Nagy Alföldön húzódik át, s a hegység csak Tokajnál közelíti meg. Esése még Náménynál eléggé jelentékeny, de aztán megkisebbedik s a T. a világ egyik legcsekélyebb esésű folyójává válik. Régi folyása e középső szakaszon tele volt kanyarulattal, melyek tulajdonképpen már a Szamos beömlése fölött Mezővári táján kezdődnek, de a szabályozás következtében e kanyarulatokat átmetszették s ma már csak a holtágak jelzik a régi medreket. E holtágakon kívül a T. régi, rendetlen folyását a jelenleg ármentesített területeken még mindig látható erek és egyes mellékágak is mutatják. Az egész középső szakasz jóformán töltések közé fogott s csak néhol találunk magas partot s igen csekély részen nyílt árteret.

Alsó folyása a Maros torkolatától a Dunába való ömléséig, Szegedtől Slankamenig tart. E szakaszon nagyobb vízfolyásokat a Bégán kívül nem vesz föl, csak egyes ereket és csatornákat. A bal parton Adánál a Marosból kiszakadt Aranka, Titelnél a Béga, a jobb parton Ó-Becsénél a Ferenc-csatorna, lejjebb a Jegricska bara betorkolását találjuk. Ez alsó szakasz vízjárása főként a Duna behatása alatt van: a víz esése a Duna vízállásai szerint nagyobb vagy kisebb s ezért lényegesen elüt a középső szakasztól. Különben régebben itt is számos kanyarulat volt, melyeket átmetszettek. Jelenleg mindkét parton- kevés magas part kivételével - mindenütt töltések húzódnak.

Forrásától torkolatáig egyenes vonalban mérve a hossza 455 km.-t tesz ki.

Vízgyűjtő medencéjének kiterjedése, hegyrajzi, meteorológiai, geológiai és hidrológiai viszonyai.

A 157,186 km² összes területből 51 km² a Sebes patak (Szeben) és Lapusnyik patak egyik mellékvize (Krassó-Szörény) mentén Romániába, a többi 157,135 km² pedig Magyarországba esik; így a T. medencéje az országnak 0,56 részét foglalja el.

Vízjárása: Néhány évtized alatt mióta a szabályozó munkálatokat végrehajtották, lényeges változások állottak elő a T. vízjárásában. Az árvizek magasságai tetemesen megnagyobbodtak, mert az óriási árteret, melyen azelőtt a kiöntött vizek tározódhattak, töltésekkel összeszorították, a folyó középső szakaszának felső részén a víz sebességét meggyorsították s ez által az alsó részeken az árhullámok egymásra torlódását elősegítették. A régi, alacsony árvízszintek ma már csak történeti jelentőségűek. De változás állott elő a kis vizek nívójában is, amennyiben ez mélyebb, mint régen volt. Szóval a legnagyobb és legkisebb vizek közötti magassági különbözet (vízjáték) megnagyobbodott. A jelenlegi viszonyok közt értékes legnagyobb és legkisebb vízállásokról következő összeállítás ad felvilágosítást:

A régi vízszintekről elég megjegyezni, hogy pl. Szegeden a szabályozás előtt észlelt két kivételesen nagy árvíz 1830-ban 615 cm-re, 1845-ben 639 cm-re emelkedett, a legkisebb vízszint pedig a mostanihoz képest az egész T. hosszában magasabb volt.

A jég járása a T.-ban nem igen okoz árvízkárokat; itt-ott egyes jégdugulások magas vízszinteket idéznek elő, de általában minden veszedelem nélkül. A jégmenés rendesen március elején az első melegebb napokkal veszi kezdetét, mikor a síkvidék és alacsony dombvidék hava elolvad. Az igazi árvizek aztán csak később, a hegyvidék havának elolvadásával keletkeznek s főként a T. és mellékfolyói árhullámainak egymásra halmozódásából támadnak. E tavaszi árvizek igen hosszan tartók, mert a víz csekély esés miatt csak lassan húzódik le. Árvízkor kezdetét veszi a töltések védelme, mert a víz átáztatni, kinyomni s fölszaggatni igyekszik őket. Természetes, hogy néha a legnagyobb erőfeszítés mellett is fordulnak elő töltésszakadások s ekkor jelentékeny területek kerülhetnek víz alá, mert a töltések között magasra duzzadt víz oly földeket is elönthet, melyeken a szabályozás előtt sohasem járt.

Április végével a víz megapad, s rendesen május végével újra árad, s június elején a zöldár vonul le a T.-n. A zöld árt nem annyira a magas hegyvidék hava, mely már csak igen kis mennyiségű, hanem a bő esőzések okozzák, melyek az egész medencében általánosak. A zöld ár nem emelkedik oly magasra a középső és alsó T.-n, mint a tavaszi árhullám, de néha elég kárt okoz, mert a töltések közötti ártér termését rendesen tönkre teszi. Június végével újra leapad a víz s az apadás, kisebb változásoktól eltekintve, majdnem szeptember végéig és október elejéig folytonos. Ekkor állanak elő a T. minimális vizei. Aztán az őszi árhullám következik, melynek az alsó T.-n nincs jelentősége. A jégzajlással, mely decemberben szokott megindulni, újra kis vízállások kapcsolatosak, de a jégállással a vízszint némileg földuzzad, bár lefolyó víztömeg továbbra is csekély marad.

A folyónak másodpercenkint szállított vízmennyisége általában a vízállások szerint változik. De lényeges befolyást gyakorol reá a vízszint esése, mely áradáskor nagyobb, apadáskor kisebb, s azonkívül a mellékfolyók duzzasztó hatása is.

Mint látható, Náménytól lefelé az esés kilométerenként csak néhány centiméter, s ezért az áradás és apadás aránylag jelentékeny változást idézhet elő benne. De legszembetűnőbb hatással van a T. esésére a Duna vízállása. Ha a Duna nagy és a T. kicsiny, mint p. az 1890 őszén volt, akkor a Duna visszahatása még Szolnokon is konstatálható. Az Alsó-T.-n Török-Becse és Titel közt ezért az esés igen változó és 10-12-szeres különbségek is fordulnak elő. Ezért ugyanazon vízállás mellett egyik esetben 2-3-szorta több víz folyhat el, mint más esetben. A vízállásoktól függetlenül a T. maximális és minimális másodpercenkénti víztömegét a következő összeállítás mutatja:

Ez összeállításból látható, hogy a nagy vízgyűjtőjű Szamos a Felső-T. maximális vízmennyiségét csak felével szaporítja, éppen igy a kis vis mennyiségét is. A maximális vízmennyiség szaporodik a Bodrog és Sajó beömlésével s e helyeken a kis víz mennyiségében is jelentékeny emelkedés van, aztán a maximum megfolyik Szegedig, bár a T. útközben fölveszi a Zagyvát és Körösöket; Szegednél a gyors vízjárású Maros ismét fölemeli valamivel a vízmennyiséget, mely aztán a Dunába ömlésig csak kevéssel fogy meg. A legkisebb víz mennyisége állandó emelkedést mutat Újlaktól Szegedig az egyes mellékfolyók és a mederben fölfakadó talajvíz kedvező hatása alatt. A kimutatás harmadik rovata a sodor sebességét adja, mely fönt a nagy esésnél jelentékeny, a Szamos és igen lassú Bodrog beömlésénél megkisebbedik, a heves Sajó beömlése alatt az eséssel együtt megnő, a csendes Körösök alatt megfogy s végül a gyors Maros beömlésénél ismét megnövekedik. Természetes, hogy a folyó középsebessége sokkal kisebb s főként az ártéren igen lassan mozog a víz.

A víz mennyiségével és sebességével együtt változik a hordalék minősége és mennyisége. A Felső-T. nagy vízkor sziklatömböket görget; Bökénynél még ököl-, sőt fejnagyságú kavicsok mozognak. Lejjebb a kavics egyre Kisebbedik, s helyét durva homok foglalja el. A Szamos beömlése alatt már iszapos részek lebegnek, s csakhamar a legfinomabb homok- és agyagszemek mozognak a vízben. A Bodrog nem növeli a hordalék nagyságát, mely a Sajóig mindinkább finomul; itt a T.-ba a gyors Sajó apró kavicsokat és durva homokot zúdít, mely hosszú darabon feltölti a medret. Azonban csakhamar újra megfinomodik a hordalék s a lassú Körösök szintén csak finom iszapot hoznak. A gyors vízjárású Maros igen sok durva homokot szállít, melyből Szeged alatt zátonyok képződnek. Ettől kezdve a Dunáig a hordalék ismét finom. A T. tehát középső és alsó folyásában leginkább csak földpátos, agyagos részeket mozgat és mintegy átszitálja hordalékát, hogy a síkságra csak a termékeny, trágyázó hatású anyagokat szállítsa.

Közgazdasági jelentősége: A földmívelés, ipar és kereskedelem szempontjából a T.-nak kiváló a fontossága. A T. kiapadhatatlan forrása az agrikulturális haszonnak. Iszapja termékenyítette meg régi s tartja buja termékenységben jelenlegi, legtöbbnyire töltések közé fogott árterét. És a egyes töltésszakadások alkalmával itt-ott az évi termést tönkre is teszi, de hosszú időre meg is trágyázza az elöntött földet. Mezőgazdasági jelentőségéről l. bővebben a Szabályozás alatt. Halászata számos embernek ad keresetet; régebben halbősége közmondásos volt; újabban a halállomány az árterek elvonása miatt megcsappant. Ipari tekintetben leginkább a Felstő-T.-nek van jelentősége, hol az eleven erőnek még csak csekély részét használják ez idő szerint; főként csak kisebb lisztelő és fűrészmalmokat találunk itt s az eleven erő legnagyobb része haszontalanul vész el. Középső és alsó folyásán a T. hajómalmokat mozgat. Kereskedelem szempontjából már régen is nagy jelentősége volt, mert rajta fát és sót szállítottak. A tutajozás messze a hegyvidéken kezdődik és torkolatáig tart. Gőzhajók a torkolattól Szolnokig járnak. Följebb a teherhajók átrakodással közlekednek. Régebben az 50-es években Vásárosnáményig járt a gőzhajó, s csekély szabályozással a gőzhajózást idáig ismét életbe lehetne léptetni. Különben a T. kereskedelme csak akkor fog lendületet venni, ha a nyugat felé irányuló csatornák s elsősorban a budapest-csongrádi hajózócsatorna kiépülnek.

Szabályozása: A T. szabályozása Magyarország egész közgazdaságára kiható, nagy vízi munkálat, melynek célja a T. árterének a kultúra számára való meghódítása, árvizei gyors és szabad levonulásának biztosítás és a hajózás érdekeinek előmozdítása.

A szabályozás előtt a T. ártere majdnem 200 négyzetmérföld kiterjedésű volt, melyen a kiöntött vizek tavasz kezdetétől nyár végéig ott rekedtek, a mélyebb helyek pedig állandó mocsarakat képeztek. Az 1816-iki árvízről írja az egykorú író, hogy Szegedről a kikindai vásárra hajókon mentek a kereskedők és mesteremberek, s onnét a «Böge» csatornáig szabadon lehetett csónakázni. Az ártér szélessége néhol 70 km. is volt. A majdnem évenként megújuló veszedelem már régen arra indította a lakosságot, hogy az árvizek ellen töltéseket emeljenek, de e védőművek kisszerűek, rendszertelenek, összefüggés nélküliek voltak. A T. igazi szabályozása a közállapotok megszilárdulásával a XIX. sz. első felében veszi kezdetét.

Első dolog volt a T. térképezése, műszaki fölvétele, mely ügyben a kormányhatalom sokáig hiába próbálta a széthúzó vármegyei hatóságokat egyöntetű munkálkodásra bírni. Végre 1833-ban a helytartó tanács a T. műszaki felvételét elrendelte, mi 1833-tól 1884-ig Lányi Sámuel igazgató mérnök vezetése mellett meg is történt. E fölvételek, melyek kiváló pontossággal és nagy műszaki intelligenciával készültek, képezik a T.-szabályozás alapját. Az ügy aztán gyorsan haladt előre, főként midőn 1845. Széchenyi István grófot nevezték ki a helytartó tanács közlekedési osztályának főnökévé. Ugyanezen évben kapta megbízását Vásárhelyi Pál mérnök is, hogy a térképek alapján a szabályozás tervét elkészítse. Vásárhelyi a feladatnak gyorsan és szakértelemmel felelt meg. Ő a feladatot két részre osztotta: az egyik rész az árvizek gyors levonulását, másik az ármentesítést célozza. Így hát Vásárhelyi a T.-völgy vízbajait nemcsak a kiöntésekben, hanem a kiöntések hosszú tartamában is látta s igen jól fölismerte, hogy oly csekély esésű folyónál, mint a T., az árvizek levonulásának siettetése kiváló haszonnal jár. E célból 101 átvágást (később az átvágások száma 120-ra emelkedett) tervezett, melyek a folyó kanyarulatait átmetszvén, a folyó hossza mintegy ¹/₃-ával rövidült volna meg. Az ármentesítés céljából pedig a folyó két partján töltéseket tervezett, de a töltések távolságát nem vette nagyra, hogy közöttük minél sebesebb lefolyás keletkezzék. A kivitel módjára nézve azt ajánlotta, hogy a töltés-munkálatokat fölülről kezdve alá felé folytassák, az átvágásokat pedig lehetőleg sorjában alulról fölfelé készítsék el. A terveket elfogadták és Széchenyi 1860 jan. 20. a munkálatok végrehajtására megalakította a Tisza-völgyi társulatot, mely célját az egyes vidéki, helyi érdekű ármentesítő társulatok révén hivatott megvalósítani olyformán, hogy a T.-völgyi társulat csak a vidéki társulatok központi hatóságát képezi. A társulatnak 1846. a következő összegek állottak rendelkezésére:

Az első sorban megalakult 8 ármentesítő társulat körébe 1.671,219 m holdnyi területet vontak be, s a munkálatokhoz e terület minden holdja után 2 Ft 21⁴/₅ krtól 13 Ft 42 krig változó hozzájárulást mondottak ki, úgyhogy a töltések elkészítésére 7.426,054 Ft 6 krt irányoztak elő. Ez összeg kizárólag az ármentesítés céljaira volt fordítható, mert a T. medrének szabályozását, mely főként csak a kanyarulatok átmetszéséből állott, államköltségen óhajtották megvalósítani. Így rendezkedve 1846. T.-Dob mellett az urkomi magaslatnál a munkálatokhoz hozzákezdettek. Az itt épített gát e része ma is Széchenyi-gát néven ismeretes. Azonban Vásárhelyi még ez évben meghalván, a tudós Paleocapa Pétert, lombard-velencei császári királyi építési főigazgatót hívták az országba, hogy a terveket fölülbírálja és a további teendőkre útmutatást adjon. Paleocapa a T.-szabályozást csak egyetlen szempontból tekintette: az ármentesítés szempontjából; minden mást csak másodrendű dolognak jelentett ki; úgy tartotta, hogy a töltések építése az első kötelesség s hogy ez a dolog filozófiailag helyes fölfogása. Az átmetszések csak azután következhetnek, ha már a töltések közé fogott folyó biztosabb útmutatást ad az átvágások helyeire nézve: ő egyelőre csak 15 (illetőleg 21) átvágást ajánlott. Részletesen megállapította a töltések méretét s oly távolságra akarta helyezni őket, hogy a folyó kanyarulataival együtt közéjük férjen, kimondván, hogy a töltéseknek nem az a céljuk, hogy a vizet kormányozzák, hanem csak az, hogy szétterülni ne engedjék. Ott pedig, hol a folyó egyenes, a töltések távolságát 400°-ra (759 m) tervezte. Paleocapa előtt a Pó viszonyai lebegtek; terveit is e viszonyokhoz alkalmazta s nem mérlegelte eléggé a T. csekély esésű, lomha folyású természetét. Az intéző körök s a T.-völgyi társulatnak 1847 márc.-ban Pesten tartott ülése Paleocapának különben átgondolt terveit elfogadták és a töltésépítő munkálatokat siettették. Azonban az 1848-49-iki szabadságharc csakhamar megakasztotta a társulat tevékenységét; 1849-ig mégis elvégeztek 352,538 köb-öl töltést, 62,376 köb-öl átvágást, összesen 687,921 Ft értékben.

A szabadságharc alatt és leveretése után az ármentesítések ügye rövid ideig szünetelt ugyan, de az érdekeltek csakhamar tudatára ébredtek annak, hogy az ármentesítésekkel az elnyomatás korában is a nemzeti ügyet szolgálják s ezért csakhamar kiváló tevékenységet fejtettek ki e téren. A T.-völgyi társulat a T.-menti birtokosoknak gyűlőhelye, összekapcsolója lett s munkálkodásukat maga a kormányhatalom is, mely egyéb nemzetközi törekvéseket elfojtott, melegen pártolta. Az 1850 jún. 16. kelt császári nyílt parancs a T.-i ármentesítések és szabályozások ügyét rendezte oly módon, hogy a vezetést teljesen az állam kezébe tette le és hathatós állami segélyt engedélyezett a társulatoknak. Ez intézkedés főbb pontjai a következők: 1. Az állam a társulatok 400,000 Ft-nyi kölcsönét a bankoknak megfizette, és állami előleggé változtatta. 2. Öt éven keresztül évenként további 100,000 Ft előleget biztosított oly módon, hogy a birtokosok a teljesen mentesített terület minden holdja után 1 Ft-ot fizessenek vissza. E visszafizetett összegek újból felhasználhatók voltak. 2. A folyó medrének szabályozását, jelesen az átmetszések létesítését az állam saját terhére vállalta el. 4. A műszaki és adminisztratív szolgálat költségeit szintén az állam vette magára. E nyílt parancs megalakította még a T.-szabályozási bizottságot is. A szabályozási tervek és kölcsönügyek megállapítása után a munkálatokhoz ismét hozzáfogtak. És általában azt mondhatni, hogy a Vásárhelyi tervei szerint vitték keresztül a további szabályozásokat, úgyhogy a T.-szabályozás apjául ő tekinthető. Amennyiben pedig az egyes helyi és személyi érdekek, melyek igen nagy számmal és követelőleg léptek föl, a terveket itt-ott módosították, e változtatások legnagyobb részben a közügy s a T.-völgy általános érdekének ellenére történtek.

Alkotmányunk visszaállításáig, 1867-ig 18 társulat alakult meg; 827,458 m hold területet vontak ki az árvizek elöntései alól és 1.115,616 km hosszúságú töltést építettek, melybe mintegy 23 millió forintot fektettek be. Ezenkívül 1867-ig az állam a Vásárhelyi tervezte átvágások közül 105-öt létesített mintegy 4 millió forint költséggel, miáltal a T. hosszát 461 km-rel rövidítette meg. Adminisztráció tekintetében 1856. egy új császári nyílt parancs föloszlatta a központi bizottságot s helyébe a központi felügyelőséget állította, melyet 1867. a T.-szabályozási kormánybizottság váltott föl. A költségek egy részét ez ideig súlyos föltételek mellett fölvett kölcsönpénzből fedezték.

A kiegyezés első éveiben, bár a munkálatokat folytatták, aránylag nem sok történt. Nevezetesen ide vonatkozó intézkedések: 1871. a XXXIX. és XL. t.-cikkek, melyek elseje a vízszabályozó társulatokról, másodika a gátrendőrségről szól, valamint az 1874-ik évi XI. t.-c., mely a belső vizek levezetésére vonatkozik. Ugyanis a töltések által mentett területeket az árvizek ugyan nem járták többé, de a csapadék s főként a hóolvadás vize, valamint a fölfakadó vizek fölgyűltek rajtuk s levezetésükről gondoskodni kellett. A T.-szabályozással kapcsolatban tehát nagyszabású belső vízlevezető munkálatok is indultak meg, főként 1875-től kezdve, midőn a T.-szabályozó kormánybiztosságot megszüntették s helyébe a közmunka- s közlekedésügyi minisztérium kebelében tisza-völgyi szakosztályt állítottak fel. Ez időponttól kezdve vesz lendületet újra a szabályozás ügye, melyet különben az egymásután következő árvizek is folyton napirenden tartottak. Az 1876., 1877. és 1879. évek árvizei sokáig emlékezetesek maradnak a T.-völgy szabályozásának történetében. Főként az 1879-iki tavaszi nagy árvíznek volt kiváló jelentősége, midőn Szeged városa elpusztult. A közvélemény ekkor fölzúdult és az egész T.-szabályozó munkálatokat alapjukban elhibázottaknak mondotta; némelyek azt állították, hogy a T. a munkálatok következtében fölemelte medrét, feltöltötte fenekét s az árvíz színe azért magasabb. Pedig nem történt egyéb, mint természetszerű következménye a töltésezésnek: összeszorították a folyó árvízi medrét, tehát az árvíz színének emelkednie kellett; a folyó feneke pedig nemhogy emelkedett volna, hanem mint a felvételek később megmutatták, még inkább általában mélyedt. Az első munkálatok alkalmával készült töltések kétségkívül elégteleneknek, gyöngéknek bizonyultak; fenntartásuk és védelmük óriási pénz-, sőt emberáldozatba is került, s nem láthatta előre senki, hogy meddig fog a vízszintt emelkedni. Elvégre is a vízépítészet kiválólag tapasztalati tudomány, s minden újabb árvíz csak adatokat és ismereteket szolgáltatott a töltések miként való építésére és fenntartására. Töltésszakadások minden töltésezett folyónál, a legnagyobb ügyelet mellett is előfordulnak s ez oly körülmény, mellyel az ilynemű szabályozásnál előre számolni kell. Történtek itt-ott a töltések vonalozásában, a munkálatok sorrendjében hibák is személyes érdekek folytán, de általában a szabályozás elhibázottnak nem volt mondható. Azonban a minisztérium még az 1879. év folyamán a közvélemény megnyugtatására francia, német, olasz és hollandiai mérnököket hívott be, hogy a T. szabályozását fölülbírálják, és a további teendőkre javaslatot tegyenek. De e külföldi szakértők rövid szemle- és tanulmányútjukban nem ismerkedhettek meg alaposan a T. vízviszonyaival, s ezért csak igen kétséges értékű s általánosságban mozgó véleményt adtak a szabályozásról. Éppen ezért az 1880. évben készült miniszteri jelentés úgy a töltések távolságára, mint méreteire nézve egész önálló tervezetet mutatott be, bár a kivitelnél e jelentés javaslatait nem hajtották mindenben végre. Eközben az 1881-iki árvíz minden azelőttit fölülmúlt; több helyen töltésszakadásokat idézett elő s néhol a töltéseket csak a legnagyobb erőfeszítéssel, katonaság segítségével lehetett csak fönntartani. E nagy veszedelem arra indította a kormányt, hogy a társulati ügyeket rendezze s a szabályozás végrehajtását egyöntetűvé tegye. Ugyanis a T.-völgyi társulat az egyes törvényhozási intézkedések folytán mindinkább kevesebb ellenőrzést gyakorolt, mert a T. mellékfolyóin s főleg a Körösök mentén foganatosított ármentesítések következtében is nagyon megszaporodott társulatok autonóm jogköre kiszélesedett; néhol a társulati érdekek ellentétbe jutottak s ebből viszályok keletkeztek. Voltak olyan árterületek is, melyek nem alakultak társulattá s ily helyeken az egyes birtokosok és községek tartották fönn rosszul épített töltéseiket. A legtöbb rendezetlenséget a T., Körös és Maros közötti terület mutatta s azért ide 1881. ideiglenes hatáskörrel kormánybiztosságot állítottak föl az egyöntetű tervek elkészítésére. Ugyancsak 1881. tervezték meg az Alsó-T. ártereinek szabályozását is. Eközben a társulatok financiái egyre bonyolódottabbak lettek; állami és egyéb kölcsönök, kivetett és behajtatlan illetékek és adók tették zavarossá a helyzetet. Az 1884. XIV. t.-c. e tekintetben némileg tisztázta a helyzetet; ugyane t.-cikk kimondotta azt is, hogy a T.-menti társulatok a T.-völgyi társulatba belépni kötelesek. De a társulati ügyek rendezésére legegyetemlegesebb hatással volt az 1885. évi XXIII., a vízi jogról szóló t.-cikk, mely a társulatok alakulását, közigazgatását, jogaikat és műszaki ügyeinek elbírálását számos intézkedésben szabja meg. Majd 1886. a volt közmunka- és közlekedésügyi minisztérium kebelében fölállították a vízrajzi osztályt, melynek egyik feladatává tették a T. medrének nyilvántartását és vízjárásának tanulmányozását. Ily módon a szabályozási és társulati ügyek nagyot haladtak előre, de még egy rendkívüli árvíznek kellett jönnie, hogy útmutatást és oktatást adjon a további teendőkre és a viszonyok mi módon való konszolidációjára. 1888. oly magas vízszinttek állottak elő mint 1881., sőt néhol magasabbak; számos töltésszakadás történt és összesen mintegy 400,000 hold terület került víz alá. Ekkor a minisztérium az összes T.-i társulatokra nézve meghatározta a töltésméreteket, mely intézkedés szerint a Szolnoktól fölfelé eső töltések magassága a legnagyobb vízszintt fölötti 1,0 m, a Szolnokon aluli töltéseké pedig 1,5 m Csakhamar aztán a T.-szabályozás ügyében újabb jelentős mozzanat történt, amennyiben az 1889. XVIII. t.-c. a volt közmunka- és közlekedésügyi minisztériumból a vízi ügyeket az újonnan szervezett földmívelésügyi minisztériumba tette át s ez intézkedés révén fölállítható volt e minisztériumban az V. főosztály a vízügyi adminisztráció részére és az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal a műszaki teendők ellátására. E hivatalban a T.-szabályozás és T.-i társulatok ügyeit a T.-i osztály egy vezetővel és 4 kerületi felügyelővel, valamint 7, vidéken elhelyezett folyammérnöki hivatallal intézi; azon kívül a T.-i társulatok (melyeknek száma 1895-ben 37 volt) még a T.-völgyi társulat központi bizottságának felügyelete alatt is állanak. E bizottság, melynek hatásköre a társulatok kiterjedt autonóm hatáskörével szemben ma már leginkább csak a financiális ügyek elintézésére szorítkozik, választott elnökből, alelnökből, 21 rendes és 10 pótló tagból, a földmívelésügyi, pénzügyi és belügyi minisztériumok által kinevezett egy-egy rendes és egy-egy pótló tagból, valamint a T. és mellékfolyóinak felügyeletével megbízott vízépítészeti felügyelőkből áll. De az adminisztratív ügyek ilyen rendezésén kívül a Tiszán műszaki ügyekben is kiváló intézkedések történtek, amennyiben 1890. az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatal jelentés alakjában összefoglalta a T.-szabályozás érdekében eddig történt munkálatokat, föltüntette az itt-ott fölmerült hiányokat s a további teendőkre nézve egyöntetű javaslatokat tett. A javaslat főként mederrendező munkálatokat sürgeti, mert általában az eddigi intézkedések főként az ármentesítésre vonatkoztak, s ezt a befejezéshez közel juttatták, míg a folyó medrében szükséges munkálatokra nézve eddig aránylag kevés történt. Ezért a javaslat alapján az 1894. évi III. t.-c. a T.-i mederrendező munkálatokra (a Bodrog- és Ferenc-csatorna szabályozásával együtt) 12 év alatt fölhasználandó 17 millió forintot engedélyezett. A munkálatok ügye pedig a legutóbbi években nagyot haladt előre. A töltéseket megerősítették, a hiányosan fejlődött átvágásokat bővítették, a hullámtért rendezték, a még szabad árterek nagy részét eltöltésezték, szóval oly állapotba hozták a T.-t, hogy a töltések az 1895-ik árvizet, melynek magassága a T. alsó részén minden eddigit fölülmúlt, leszámítva néhány, aránylag kis jelentőségű töltésszakadást, minden veszedelem nélkül kiállották. A munkálatokba csupán a T. és mellékfolyói mentén a társulatok 1895 végéig mintegy 86 millió forintot, az állam pedig mintegy 30 millió forintot (magába a T.-ba 22,6 milliót) fektetett be. Ily áldozat árán sikerült a T. völgyében 5.203,944 magyar hold területet nyerni meg a rendszeres kultúrának s a munkálatok következtében a nemzeti vagyon értéknövekedés mintegy 1000 millió forintra tehető.

A munkálatok összefoglalása. A T. szabályozásával kapcsolatos munkálatok közül legfontosabbak a hosszanti töltések, körtöltések, kereszttöltések, a belső vizeket levezető művek, az átvágások, a meder- és hullámtérrendezések. A hosszanti töltések, melyek a folyóval többé-kevésbé párhuzamosan húzódnak, védik első sorban a régi árterületet az elöntéstől. Anyaguk föld, alakjuk a különböző társulatoknál más-más. A védelemnek legjobban megfelelő töltésalak koronaszélessége 5-6 m; a korona magassága az árvíz színe fölött legalább is 1,0 m; a víz felőli lejtő esése 1:3-től 1:5-ig változó; az ellentett oldal esése 1:2,5-től 1:3-ig. Ha a töltés magas, akkor a vízzel ellentétes oldalon a lejtőbe padkát készítenek. Igen gyakran a víz felőli lejtőt kővel vagy téglával burkolják.

Egy kat. hold mentesített területre esik 86 cm. töltés, vagyis 1 km. hosszú töltésre jut 1160 kat. hold mentesített ártér. A körtöltések az egyes városokat és községeket veszik körül, s arra szolgálnak, hogy a jelentősebb helyeket még azon esetben is megvédjék az árvíztől, ha a folyómenti hosszanti töltések már átszakadtak. Eddigelé körtöltéssel a következő helyek láttattak el: Szeged (a körtöltés hossza 10,369 km), Hódmezővásárhely, Csongrád, Békéscsaba, részben B.-Gyula, Békés, Doboz, Köröstarcsa, m-Berény, K.-Ladány, Szarvas, Gyoma, Rékas, Szolnok, Martonos, Poroszló, Arad és Mikalaka. A kereszttöltések arra szolgálnak, hogy a hosszanti töltések védte árterületet szétdarabolják oly módon, hogy ha valahol a víz betör, ne az egész árteret, hanem csak (kereszttöltéstől kereszttöltésig terjedő) egy részét öntse el. Rendesen ott készítik, hol az ártér elkeskenyül. Ily célra szolgálnak különben az árterületet átszelő utak, vasutak, valamint a belső vizek levezetésére szolgáló csatornák töltései is. A belső vizek levezetésére a töltések védte területen árokhálózat szolgál. Ez ideig nem mindenik társulat vezeti le rendszeresen a belső vizeket, úgyhogy 1895. egy kat. holdra még csak 0,6 m csatorna esett, vagyis 1 km belvízcsatornára 1555 kat. hold ártér jutott. A csatornák vízének a folyóba vezetése több módon történik. Lehet nyílt bevezetés, mikor a csatornatöltések közé fogott, melyek a folyó töltéseihez csatlakoznak. Lehet a vizet zsilipeken vezetni a folyóba, de ezen zsilipeknek az a hátrányuk, hogy a hosszanti töltések folytonosságát megszakítják, s a töltés védelmét nehezebbé teszik. Régebben nagy, magas, kis alapú zsilipeket építettek, de mióta 1887. a kis-tiszai zsilip bedűlt, ily «álló zsilipek» többé nem épülnek. Helyettük széles vasbetonalapúakat, vagy csőáteresztőket készítenek. Néhol szifon segítségével emelik a töltéseken át a vizet, legújabban pedig nagy, centrifugális gőzszivattyúkat használnak erre a célra. E két utóbbi esetben a hosszanti töltés folytonossága nincs megszakítva, s így a töltésvédelem könnyebb.

Az átvágások a folyó kanyarulatait egyenesítik ki, és így a csekély esésű T. relatív esését megnövelik, s a folyást gyorsabbá teszik.

Ez átvágások egy része még nem fejlődött ki anyamederré, némelyek pedig beiszapolódtak. A Tokajon felül levő szakaszon nem áll a szabályozás érdekében a vízfolyást gyorsítani s az e hely fölötti átvágások további fejlesztésére nem fektetnek súlyt; míg a Tokaj alatti átvágásoknak anyamederré bővítése szükséges és e tekintetben a munkálatok folyamatban vannak. A beiszapolódott átvágások száma 10, a megmaradt 102 átvágás 461,8 km-rel rövidítette meg a T.-t.

A mederrendező munkálatok részint az árvízi, részint a kisvízi meder megjavítására vonatkoznak. Az árvízi meder rendezése főként a hullámtér szabadon tartását követeli meg, hogy a víz itt is bizonyos szélességben szabadon mozoghasson. E szabadon tartandó hullámtéri szélességet egy 1887-iki miniszteri rendelet a következőkben szabja meg: T.-Újlaktól a Szamosig 170 m, a Szamostól Csapig 250., Csap és Tokaj közt 270 m, Tokajtól a Sajóig 300 m, a Sajó és Füred közt 350 m, Füredtől Csongrádig 380 m, Csongrád és Szeged közt 400 m, Szeged és Titel közt 500 m Ezen szélességben tehát a hullámtéren fákat, bokrokat ültetni vagy fenntartani nem szabad és amennyiben már volnának ily vízfolyási akadályok, azoktól a meder kitisztítandó volna. A kisvízi meder szabályozásának két célja van: a partoknak szaggatás ellen való védelme és a hajózóút megjavítása. Mindkét irányban csak helyenként történtek munkálatok. A partok védelmét rőzséből, kőből készült burkolatok és kötések teljesítik. A hajózóút megjavítására a kisvízi meder összeszorítását célzó művek és kotrás szolgálnak. Ez utóbbi tekintetben felemlítésre méltó a szegedi Maros-torok megjavítása, hol a Maros bő iszapjával a T. medrét elzátonyosította és a hajózásra alkalmatlanná tette. Itt a széles meder összeszorításával és kotrással segítettek a bajon. Különben a hajózás érdekében még igen sok tenni való van hátra. A T. középső szakaszának felső részén létesített átvágások a vízszintt leszállították, s így most nem lehet a kellő hajózó-mélységet ott megkapni. Csekély javítással s főként a mederben levő óriási fatuskók eltávolításával a hajózóút könnyen megnyitható volna.

A T.-völgy szabályozásával kapcsolatban felemlítést érdemelnek még azok a nagyszabású tervezetek, melyek az Alföld öntözését célozzák. Az által t. i. hogy a T.-t töltések közé fogták, megfosztották völgyét a kiöntött víz trágyázó hatásától. A rendszeres kultúra megkívánta, hogy az ártértől a kiöntéseket távol tartsák; a fokozódó, belterjes gazdálkodás pedig újólag rá akarja vezetni e területekre a vizet, csakhogy nem a véletlen szeszélye szerint, hanem öntudatos módon, a kellő időben és mennyiségben. A T. völgyében mintegy 500,000 kat. holdra tehető az a terület, melyet az öntözés áldásaiban részesíteni lehet. A nagy öntözőcsatornák azonban még csak tervben vannak.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Árvédelem