Tiszafa

(tiszafenyő, ternyőfa, Taxus, Tourn.), a róla nevezett családnak örökzöld faja v. cserjéje; 8 elő faja (hazánkban 1) mind a két földségnek északi mérsékelt vidékén, továbbá Ausztriában terem, de körülírt ásatag fajaiból is több ismeretes. Fiatal fája fehér, a fa keménye piros-barna, kemény; ága a lefutó levél tövétől szögletes, levele sűrű spirális vonal irányában helyezkedik, de azért hétsorosnak látszik, tűforma vagy hosszastojásdad, lapos, gyakran sarló módjára görbül, kurtahegyű.

Virága kétlaki, hímbarkája gömbölyded; termővirága kurta hajtás tetején magános, tulajdonképpen csak egy kurtanyelű pete, gyűrűforma boríték fogja körü,l s belőle szép piros maglepel (arilles, álgyümölcs) keletkezik, de a teteje nyitva marad. A T. baccata L. az európai s hazai faj, lassan nő, azért gyakran bokor, de végre 12-15 m magasra becsülik. Fája nagyon kemény, finom, illattalan, súlyos, szívós és rugalmas, középszerűen hajlékony, nagyon nehezen hasítható, csaknem örökké tartó; nagyon keskeny évgyűrűitől szép finom, sötét-barna csíkjai vannak. Asztalos, esztergályos és képfaragó szívesen veszi, tányért, tonnát, faedényt, hordócsapot, parkettfát, házi eszközt, vízcsövet, oszloptalpat s különböző faragványt alakít belőle. Fáját feketére csávázva vagy feketével beitatva és fényesítve az ébenfától alig lehet megkülönböztetni, azért német ébenfának is hívják. A T. hibernica Mack. ága egyenesen felálló, Írországban terem. Más faját É.-Amerikából s Kelet-Ázsiából ültették a kertbe. V. ö. Borbás, A vénhedő T. (Term.-tud. Közl. 1896).

Forrás: Pallas Nagylexikon