Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
tizian-vörö... titian red

Magyar Magyar Német Német
Tizian... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Tizian

(ejtsd: ticián), tulajdonképp Tiziano Vecelli da Cadore, olasz festő, szül. Pieve di Cadoréban 1477., megh. Velencében 1576 aug. 27. Már tiz éves korában Velencébe került és ott Zuccato mozaikkészítő tanítványa lett, csakhamar azonban Bellini Gentile, majd Bellini Giovanni műhelyébe lépett be. Életének következő éveiről mit sem tudunk. Valószínűleg kortársának Giorgionenak hatása alatt fejlődött ki, ő vele együtt készítette 1507-08. a velencei Fondaco de"Tedeschi homlokzatai freskóképeit, melyek azonban majdnem teljesen elpusztultak. Fejlődésének ezen első korszakából valók a következő képek: A szenvedő Krisztus (Velence, Scuola di S. Rocco); Krisztus a kereszttel (u. o., S.-Rocco-templom); Madonna a korlát mellett (bécsi múzeum); Madonna a cseresznyével (u. o.); a világhírű Adógaras (1508 körül, drezdai képtár), mellyel már annyira túlszárnyalta a régi velencei iskolát stb. Ez utóbbi mellett leghíresebb fiatalkori képe a Mennyei és földi szeretetnek nevezett allegóriai képe (Róma, Borghese), mely nyilván Giorgione hatása alatt keletkezett. 1511. Padovába ment és ott több nagy freskókép-sorozatot alkotott, illetőleg azoknak kompzícióit készítette el, mert a Scuola del Carmine és a Scuola del Santo freskóképeinek kivitele nagyrészt Campagnola Domenico padovai festőtől való. Velencébe visszatérve, roppant tevékenységet fejtett ki. 1516., Bellini Giovanni halála után, a köztársaság hivatalos festője lett, de a ferrarai és mantovai hercegi udvaroktól is számos megrendelésnek lett részese. Hazatérése évében (1512) készült a velencei S. Maria della Salute templomnak a négy szent között trónoló Szt. Márkust ábrázoló nagy oltárképe. A freskófestés és a velencei módra, vászonra való díszítő festés terén aránylag kevés kísérletet tett (doge-palota), annál nagyobb számmal maradtak fönn függő képei, művészete tetőpontjának ragyogó emlékei. Számos oltárképet festett nemcsak Velence, hanem egyéb városok templomai számára is. A trevisói székesegyházban van az angyali üdvözletet ábrázoló oltárképe, Bresciában (S. Nazaro e Celso) Krisztus föltámadása (1522); Zoppe falu templomainak készültek. Ezek: Mária mennybemenetele (Assunta 1518, velencei akadémia); melyen olyan páratlan festői erővel ábrázolta Mária megdicsőülését és az apostolok hatalmas, mozgalmas alakjait; A Madonna megjelenik hat szentnek (vatikáni képtár); a Pesaro-család Madonnája (1526, Velence, Frari-templom), ez a szabad elrendezésű, hatalmas, festői hatású kép, a Pesaro-család tagjainak képmásaival és kitűnően jellemzett szentjeivel; Szt. Péter vértanú meggyilkoltatásának drámai képe (1530); mely 1867. a S. Giovanni e Paolo templomban elégett, úgyhogy ma csak másolatok révén ismerjük. Egyéb vallásos tárgyú képei ez időből: Noli me tangere (Londoni Nemzeti Képtár); Krisztus sírbetételének megrendítő komolyságú és ragyogó színezésű képe (Párizs, Louvre); az idilli fölfogású Madonna a házi nyúllal (u. o.), különösen szép háttérrel; Madonna szentekkel (drezdai képtár) stb. Főleg II. Alfonz, Ferrara hercege számára festette mitológiai képeit, melyekben szelleme nem kevésbé mutatkozik képesnek a bacchanáliák kicsapongó életkedvének ábrázolására, mint az előbbiekben a legmélyebb vallásos érzés kifejezésére. Ide tartoznak: Vénusz ünnepe és A menádok tánca (Madridi Múzeum); Bacchus és Ariadne (Londoni Nemzeti Képtár) és Vénusz születése (London, Bridgewater Képtár). Gyöngéd, bájos humor ömlik el Az élet három szakasza című szimbolikus képén (u. o.). Javakorabeli képmásai egyszerű nemes fölfogásúak. Mindenik egyént kitűnően jellemzi, de semmi sem zavarja előkelő nyugalmát, mely szinte az ábrázolt személyek fölött áll. Csak néhányat említünk: a dogék képmásai közül Soranzo Jacopo arcképe (Velencei Akadémia); Alfonz herceg képmása (Madridi Múzeum); Izabella őrgrófné képmása (Bécsi Múzeum); a híres, vakító szépségű Bella di Tiziano (Firenze, Pitti-palota); ez, valamint az ún. Urbinói Vénusz, egy mezítelen hölgy elfogulatlan, klasszikus szépségű képe (u. o. Uffizi-képtár), valószínűleg Gonzaga Eleonora urbinói hercegnő képe; a hasonló jellegű Flora (u. o.) és Ferrarai Alfonz de"Dianti Laurával (Louvre). Műterme idővel a legelőkelőbb férfiak és tudósok gyülekezőhelye lett, barátai közé számította Sansovino Jacopót, a híres építészt és Aretinót, a rettegett írót. Vezérszerepet játszott Velence művészi életébe, a ferrarai és mantovai udvarokon kívül az urbinói udvar is kereste barátságát, Rómában III. Pál pápa vendége volt és teljes mértékben részese lett V. Károly császár kegyének, aki 1533. palotagróffá nevezte ki és többször magához idézte. 1548-50. az ágostai német országgyűlésen is jelen volt. Óriási alkotó ereje, melyet hosszú élete végéig megőrzött, sem volt elegendő, hogy a megrendelések végtelen tömegének eleget tegyen, azért képeinek kivitelét gyakran tanítványaira bízta, sajátkezű festményein is gyorsan elérhető, nem kevésbé meglepő hatásokra törekedett; színezése végre is egységes, ragyogó lett, de már nem oly üde, mint élete első két harmadában, 1531. fejezte be a doge-palota számára vászonra festett nagy, dekoratív falképét, mely a Szt. Márkus által a szent Szűz kegyelmébe ajánlott Gritti dogét ábrázolta, de ez, valamint a doge-palota nagy terme számára festett híres, nagy Háború (1537) 1577. elégett és ma csak másolatokból ismerjük őket. 1555. kezdte el a Hit nagy dekoratív képét, melyet Grimani doge rendelt meg a doge-palota számára, és mely olyan jellemzően mutatja be élete utolsó korszakának a modorát. Ezekhez sorakoznak: Ábraház áldozata; Káin megöli Ábelt; Dávid megöli Góliátot; a velencei St. Maria della Salute mennyezetképei; a Szt. Márk Könyvtárnak a Bölcsességet ábrázoló mennyezetképe. Szinte számtalan az oltárképek és egyéb ájtatossági képek mennyisége, melyeket élete utolsó 40 évében alkotott. A legnevezetesebbek: Tóbiás az angyallal (Velence, S. Marciliano); Keresztelő Szt. János (u. o., Akadémia); Szt. Lőrinc vértanúsága (u. o., Jezsuiták temploma); Magdolna (Pitti-palota); Mária templomba menése (Velence, Akadémia); Ecce homo; Krisztus siratása (Bécsi Múzeum); Krisztust tövissel koronázzák (Louvre); Az utolsó vacsora (Escorial) stb. Különös kedvvel festett ezidőben mitológiai képeket, melyek alkalmat adtak a mezítelen női test pompás, festői ábrázolására. Ilyenek: Vénusz (Uffizi-képtár); Vénusz és Adonisz (Madridi Múzeum, Londoni Nemzeti Képtár); Ámor nevelése (Róma, Borghese Képtár); Danae (Nápolyi Múzeum); Zeusz és Antiope (Louvre) stb. Képmásaihoz képez átmenetet a madridi múzeum híres Vénusz-képe, mely úgy, mint az urbinói Vénusz, mezítelen, ágyon fekvő hölgyet ábrázol. Hatalmas egyénisége kitűnően nyilatkozik meg képmásaiban is. Festői szépségük mellett csalhatatlan jellemzésüknél fogva kiváló történeti értékűek: III. Pál pápa képmása (1545, nápolyi múzeum); a Cornaro-család képe (1560, Almoick Castle); V. Károly császár számos képmása, melyek közül különösen híres a madridi múzeum két képe, az egyik (1532-33) a császárt teljes császári díszben ábrázolja, a másik (1548) lovon, fegyveresen mutatja be, és a legkitűnőbb lovas képmások közé tartozik; I. Ferenc francia király (Louvre); Medici Hippolit bíbornok díszmagyarban (Pitti-palota); a szász választófejedelem (Bécsi Múzeum); Bembo bíbornok (Róma, Barberini Képtár), stb. Női alakjai között gyakran találkozunk bájos leányának, Laviniának képeivel (Berlin, Madrid, Drezda), míg saját képmásai (Bécs, Berlin, Uffizi Képtár, Madrid) a nagy mester vonásait tartották fönn számunkra.

T. a velencei festészet legragyogóbb, legünnepeltebb képviselője. Első sorba kolorista volt, a színeket a maguk mély, meleg pompájukért szerette, a mellett azonban a nemes, egyszerű formáknak is legnagyobb mestere. Mikor művészete drámaivá vált, a legragyogóbb színezés járult hozzá, hogy a mozgalmas alakok díszítő hatását még nagyobbá tegye. Műveit olyan vonzókká azonban főleg az életnek az a nemes fölfogása, harmonikus előkelő ábrázolása teszi, mely ecsetének minden vonásában nyilatkozik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is