Tobzoska

(Manis L.), a foghijas emlősök rendjébe tartozó nem a rovarevők családjából, megnyult, nagy, lemezszerü, kemény, igen éles szélü szarupikkelyekkel fedett testtel. A pikkelyek a fenyőtobozéhoz hasonlóan födik egymást s innen a magyar név; a torok, a hasoldal s a lábak belső oldala azonban pikkelytelen. Fajai Közép-Afrika és Dél-Ázsia pusztáit és erdős vidékeit lakják; igen lassu, békés természetü állatok; egyenkint élnek, önásta gödrökben laknak s csak éjjel járnak ki zsákmányaik után. Táplálékuk hangyákból áll, melyeket nyelvükkel szednek föl. Csak hátulsó lábaikon járnak, ügyetlenül ugranak, de a fákra is felmásznak. Érzékszerveik gyengék, hangjuk nincs, szaporodásmódjuk még nem ismeretes biztosan. Húsuk ehető, pikkelyeiket dísztárgyakul használják. A hosszufarku T. (M. longicaudata Shaw.) 1,3 m. hosszura nő, melyből farkára 80 cm. esik. Pikkelyei feketés-barnák, közöttük szőrök nincsenek. Hazája Ny.-Afrika. A kurtafarku T. v. pangolin (M. laticaudata III.) 65 cm. hosszu, ugyanily a farka is, mely tövé igen széles. Kelet-Indiát és Cejlont lakja. Már Aelianus megemlíti és Phatagennek nevezi. A Temminck-T. (M. Temminckii Smith) 50 cm. hosszu, farka hirtelen kerekített, pikkelyei világos sárgás-barnák. Afrika termeszekben gazdag térségeit lakja.

Forrás: Pallas Nagylexikon