Tolna

1. Vármegye hazánk dunántúli részében; É-on Veszprém és Fejér, Ny-on Somogy, D-en Baranya, K-en Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog vármegye határolja, utóbbiak felé a Duna képezvén a határt.

Területe 3643,26 km². Lapályos és dombos vármegye; keleti, duna-melléki része sík, ennek legdélibb része a Sárköz, melynek tenger feletti magassága 87 méterig száll alá. Ettől közvetlenül nyugatra, a Sárvíz mentén a Szekszárdi dombcsoport terül el, mely az Óriáshegyben éri el legnagyobb magasságát (360 m), míg ettől DNy-ra a Mecsek nyúlványai a baranyai határon 594 m-ig is emelkednek (Ördöghegy). A Kapos és Sió által körülfolyt terület a 300 méter magasságot sehol el nem érő dombvidék, melyet egyes nagyobb völgyek több részre tagolnak. Kisebb és szétdaraboltabb a Kapostól a somogyi határig elterülő dombvidék. Tágas és termékeny völgyek választják el egymástól e dombvidékeket, és azok mindegyikének megvan a maga folyója. Maga a Duna csak a vármegye keleti határát mossa, áradásaival gyakran veszélyeztetvén a szomszédos községeket (Gerjen, Őcsény); legjelentékenyebb mellékvize a végig csatornázott Sárvíz, mely vízének javát a Tolna és Szekszárd közti csatornán önti a Dunába, de régi medrében Bátáig is hömpölyög tovább. A Sárvízzel mintegy 45 km-nyi hosszúságban párhuzamosan és tőle legtöbbnyire csak 1 kilométernyi távolságban folyik a Sió-csatorna, mely a Sió folyónak a Kapossal való egyesüléséből jő létre és Agárdnál torkollik a Sárvízbe. A szintén csatornázott Kapos Dombóvár felől DNy-ÉK-i irányban folyik s a vármegye É-i határán ömlik a Sióba, miután a Ny-K-i folyású Koppányt is felvette. E folyóvizek mentén azelőtt terjedelmes mocsarak voltak, de a Sió-, Kapos- és Sárvíz-csatorna kiépítése folytán 50,000 hektárnál nagyobb terület vált termővé és ma még csak a Duna mentén vannak mocsaras térségek. Éghajlata nagyjából az alföldi éghajlat jellemző vonásait mutatja; a csapadék évi mennyisége 7-800 mm

Terményei az ásványországból kevés kőszénen és építőkövön kívül alig vannak. Annál gazdagabb a növényország. A vármegye termő területe 335,252 ha, miből szántóföld 206,371, kert 2768, rét 27,514, legelő 46,663, nádas 1544, szőlő 19,208 és erdő 31,185 ha; nem termő területe 19,537 ha Terményei közül legjobb és legtöbb a búza, melyet (1894) 60,408 ha-nyi területen 1.252,258 hl mennyiségben termesztettek; továbbá rozs (15,195 ha területen 314,334 hl), árpa (21,518 ha területen 444,624 hl), zab (15,882 ha. területen 446,900 hl), tengeri (25,681 ha területen 355,950 hl); nagy mennyiségben termelnek még burgonyát (9746 ha területen 814,329 hl), továbbá kevés repcét, kétszerest, kölest, tatárkát, lent, kendert, dohányt (714 ha területen 5519 q), cukorrépát (826 ha területen 94,436 q) és hüvelyes veteményt. A természetes kaszálók területe 26,026 ha A szőlőmívelés azelőtt igen jelentékeny volt, az 1882-ben még 18,432 ha-ra rúgó szőlőterület a filoxéra pusztításai folytán, mely a szőlőmíveléssel foglalkozó 117 község közül már 112-t lepett el, 11,841 ha-ra szállt alá, amely területen 1894-ben 55,413 hl bor termett, miből 18,896 hl siller, 7033 hl közönséges vörös és 1310 hl finom vörös csemegebor, a többi fehér bor volt; legkitűnőbb borai Szekszárd vidékén teremnek; a vármegyében 37 közcélú szőlőtelep van, Szekszárdon állandó szőlészeti és kertészeti tanfolyam áll fenn. Jeles a vármegye gyümölcstermelése is. Az állattenyésztés igen virágzó; a vármegyében van 30,549 magyar- és 54,960 nem magyar fajtájú szarvasmarha, 482 bivaly, 38,888 ló, 1119 szamár, 155,401 sertés, 157,763 juh és 319 kecske. A szarvasmarha-tenyészirány az erdélyi mellett a piros-tarka hegyi faj; jelentékenyebb gulyák Közép-Hídvégben és Gerjenben, tehenészetek Kajmádon, Seperden, Kis-Dorogon, Felső-Hídvégen, Alsó-Hencsén, Puszta-Katalinban, Pálfán és Ozorán vannak. Bonyhád vidéke egyike hazánk állattenyésztési szempontból legfejlettebb vidékeinek; itt keletkezett az újabb időben a szarvasmarhának bonyhádi marha (l. o.) név alatt ismeretes tájfajtája. A lótenyésztés emelésére 26 fedeztetési állomás áll fenn. Jelentékenyebb ménes Szitvény pusztán van. Jelentékeny a vármegye selyemtenyésztése és méhészete is; selyemtenyésztéssel 145 községben 5450 család foglalkozik, melyek (1895) 91,521 kg gubót termeltek 88,366 Ft keresettel; méhészettel 117 község foglalkozott, a méhkasok száma 12,291 és a méhtermékek értéke 31,480 Ft volt. Szekszárdon méhészeti egyesület, továbbá méhészeti vándortanító és selyemtenyésztési felügyelőség van.

Lakóinak száma 1870-ben 220,740, 1881-ben 234,643 és 1891-ben már 151,098 volt, mihez még 539 főnyi katonai népesség járul; egy km²-re 69,4 lakó esik, úgyhogy T. vármegye a sűrűbben népesített vármegyék közé tartozik. A lakosok közt van 169,346 (67,2%) magyar, 80,114 német (31,8%), 769 tót, 266 oláh, 1048 szerb és 555 egyéb; a magyarság 10 évi szaporulata 12,776 lélek, vagyis 8,2%. A nem magyar ajkúak közül 16,480, vagyis 32% beszél magyarul. Hitfelekezet szerint van a lakosok közt 167,599 r. kat. (66,5%), 1071 gör. kel., 33,210 ág. evang. (13,2%), 40,272 helvét (16%) és 9510 izraelita. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiség 1585, őstermelés 58,261, bányászat 170, ipar 14,825, kereskedelem 1543, hitel 67, közlekedés 793, járadékból élők 1935, napszámosok 25,198, házicselédek 4683, háztartásban 50,744, egyéb foglalkozásúak 547, foglalkozás nélküliek 14 éven alul 81,647 és 14 éven felüliek 8463. A lakosság túlnyomó foglalkozása a földmívelés, szőlőtermelés és állattenyésztés. Az ipar jelentéktelen, csak gőzmalmai vannak nagyobb számmal, a kereskedelem sem nagy. A hiteligényeket 3 bank, 14 takarékpénztár és 11 szövetkezet elégíti ki, melyek összesen 3¹/₃ millió forintnyi tőkével rendelkeznek.

Közlekedésének egyik fő tényezője a Duna, melyen élénk forgalom van; a vasutak több irányban hasítják a vármegyét, fő vonala a dombóvár-bátaszéki, bátaszék-szekszárd-sárbogárdi és dombóvár-simontornyai, melyhez több szárnyvonal csatlakozik; e vonalak hossza 184 km, az állomások száma 30. Van a vármegyének 91 km állami útja, 532 km törvényhatósági útja (de ebből 348 km. kiépítetlen) és 259 km kiépítetlen községi közlekedési útja.

Közművelődési állapotai elég kedvezők; a hat éven felüli férfinépességnek 18,1, a női népességnek 26,%-a nem tud sem írni, sem olvasni és a tanköteles gyermekeknek 8%-a nem jár iskolába. A vármegyében összesen 288 tanintézet van, u. m 2 gimnázium (Bonyhádon ág. evang., Gyönkön ref. algimnázium), 1 szőlészeti és kertészeti tanfolyam, 8 ipari és kereskedelmi iskola, 3 polgári iskola, 288 elemi népiskola, 45 kisdedóvó és 1 börtöniskola. A népiskolai tanítók száma 401, kik közül 354 okleveles.

Közigazgatás. T. vármegye 5 szolgabírói járásra oszlik.

A vármegyében van összesen 83 nagy- és 37 kisközség; a községek általában középnagyságúak, 2000-nél több lakosa 40-nek van, legnépesebbek: Szekszárd 14,325, Duna-Földvár 12,364, Paks 11,803, Bátaszék 8153, Tolna 7954, Bonyhád 6295 és Fadd 5513 lakossal. Székhelye Szekszárd. Az országgyűlésbe T. vármegye 6 képviselőt küld.

Története: T. vármegye a rómaiak alatt egy része volt Alsó-Pannóniának, mely a III. sz. végén, Galerius császár feleségének nevéről, Pannónia Valerianának neveztetett. A világrengető hun hódítás idején (444) a vármegye területén Tolnánál (Alta Ripa) verték meg először Attila hadai a rómaiakat. Szt. István T.-n törvényeket alkotott. 1468. Mátyás az igazságos időzött e város falai között. 1463. országgyűlés tartatott itt, és 1518. II. Lajos is ide hívta össze az ország rendjeit. T. egykor várfalakkal körülvett királyi bírtok volt s annak is van nyoma, hogy hajdan a királyi városok sorában említtetett. Decs határában egy várhely (Etevár) található, melynek földjét Árpád Ete vezérének adta. Román stílű templomát Dózsa emberei földúlták, de 1517-ben megújíttatott. Árpádkorabeli királyaink mély vallásosságát hirdetik azon alapítványok, melyeket T. vármegye területén az egyház javára tettek. Így I. Béla 1061. Szekszárdon, a rómaiak Aliscáján alapít apátságot, melynek sírboltjában azután örök nyugalomra is tétetett. Ő emeltette e város templomát is a főtéren 1063-ban. A vármegyeház falai régi várának köveiből emelkedtek föl. 1199-ben Imre király Földvárt (l. o.) a bencéseknek adta, kik azt 1494-ig bírták. Paks (l. o.) Lussunium névvel már a rómaiak korában előkelő hely volt, Báta, régen Szt. Benedek-rendű apátság (lásd Báttai apátság). Hunyadi János 1400-ban, a némelyek szerint Bátaszéknél volt cikádori apátság mellett ütközött meg Garay Lászlóval, Erzsébet királyné hívével, amikor is Garay teljesen leveretvén, csak futással menthette meg magát. Döbrököz vára 1543. került török kézre s csak 1687. foglaltatott vissza. 1590. a Csomhegy völgyei között Kölesdnél zajlott le az ütközet egyrészről Korvin János, a másik oldalon Báthory István és Kinizsi között, kik hálátlansággal fizették vissza a fiúnak a nagy királytól nyert jótéteményeket. Simontornya várának, melyet egykor Simon alországbíró épített, hol egy időben a vármegye gyűléseit is tartotta, s mely török kézből csak 1686. került vissza, II. Rákóczi Ferenc alkotmányos küzdelmei idején voltak mozgalmasabb napjai. 1709. Rákóczi hívei ültek falai között. Ugyanezen év május havában a bécsi hadi tanács azt az utasítást adta Heisternek, hogy menjen által a Dunán s működjék Esterházy Antal és Béri Balogh Ádám ellen. Esterházy Palotáig eléje ment Heisternek, de az által visszanyomatott. E hírrel szemben a Dunántúl megvédelmezésére Vak-Bottyán vállalkozott s 1709 aug. 10. a Dunánál, Földvárral szemközt, táborba szállott, várván a kedvező alkalmat, hogy a Dunán átkelhessen. Aug. 13. levelet írt Simontornyára Palkovits Ferenc főhadbiztosnak, hogy érkezendő serege részére élelemről gondoskodjék. Míg Heister maga Simontornya felé igyekezett, Schilling tábornokot Földvárhoz küldötte, hogy Bottyán átkelését meggátolja. Fodor László, aki mikor Heister Esterházyt Palotánál visszanyomta, Simontornya várába zárkózott, most elhatározta, hogy Schillinget feltartóztatja, e végett eléje is került, de csatát vesztett s maga is fogságba jutott. Heister már aug. 14. Simontornya alatt állott s a várat, árulás segélyével, kezébe kerítette; 1710. azonban Balogh Ádám azt visszavívta. Egyik régi vára volt a vármegyének Tamási, mely azonban 1777 óta romokban hever. Láposfőnek azon kétes dicsőség jutott osztályrészül, hogy erdejében lőtte magát agyon 1837. Sobri Józsi, mikor meggyőződött, hogy az üldöző pandúrok és katonák elől immár nem menekülhet. Az 1848-iki szabadságharc kedvező hadi eseményeinek egyike e vármegye földjén találta színterét. Jellachich 1848 szept. 11. a Dráván átkelvén, tartalékhadát maga után rendelte. Ennek hírére a T.-i fölkelő nép Simontornyára utasíttatott, s míg Percel fölülről nyomta Roth és Philippovics 8000 főnyi hadát, a T.-iak okt. 4. körül hátulról vontak áttörhetetlen falat az ellen elé úgy, hogy Roth kénytelen volt Ozora táján a fegyvert lerakni.

2. T., nagyközség Tolna vármegye központi járásban, a Duna partján, (1891) 7954 lakossal (közte 4390 magyar és 3493 német), vasúti és gőzhajó állomással, posta-, és távíróhivatallal és postatakarékpénztárral. A mohácsi vészt megelőzőleg itt országgyűléseket tartottak, s a vész után a reformátusoknak itt majdnem 100 évig virágzó kollégiumuk volt, mely onnan Kecskemétre költözött át. T. azelőtt a hajóácsok egyik leghíresebb telepe és a hajóvontatási üzletek fő piaca volt a magyar Dunán. A bogyiszlói átvágás létesítése óta a T. melletti Duna-ág mind jobban eliszapolódik és a hajdan jövedelmező halászat is megromlott.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Tolna (vármegye, története)