Tömöntés

(sztereotipia), az az eljárás, amellyel mozgatható betükből álló szedésről (vagy clichéről) homoru képü lenyomatot vesznek, s erről ismét domboru, az eredeti szedéssel pontosan egyező nyomólemezt öntenek. A T.-nek igen nagy a jelentősége a könyvnyomtatásban; nélküle a rotációs géppel való nyomás nem volna lehetséges s az újságcsinálás technikája sohasem fejlődhetett volna olyan magas fokra, mint aminőn most áll. A T.-nek újabb módja, a papiros-sztereotipia lehetővé teszi, hogy a nyomdász bármikor újabb kiadást nyomhasson valamely munka sztereotip matricájáról, a nélkül, hogy azt újra kellene szedetnie. Már a XVIII. sz. elejétől foglalkoztak a sztereotipálásra vonatkozó kisérletekkel (Van der Mey és Müller János Lejdában 1700-16., Valleyre Párisban 1735., Hoffmann József Schlettstadtban 1783.), de a tulajdonképeni feltalálónak Stanhope Károly lordot tekinthetjük (1804), ki az u. n. gipsz-sztereotipálással lépett fel. Kevéssel ő előtte a párisi Firmin-Didot olyanformán igyekezett a T. eszméjét megtestesíteni, hogy betüit kemény fémből öntötte s ezeket erős nyomással puha ólomlapokba nyomta. Az ólomlapokat aztán matricának használva, leöntötte. Eljárásával azonban kevés sikert ért el. A Stanhope lord által feltalált gipsz-sztereotipiai eljárásnál egyenszögü vasrámába szorítják a szedésformát s betümagasságu ürpótlókat tesznek melléje. A betüket azután vékonyan megolajozzák, majd pedig vizzel higított gipszet öntenek rájuk. Hogy a gipsz tökéletesen behatoljon a betük hézagaiba, kemény ecsettel veregetik, illetve nyomogatják. A formára öntött gipszréteg olyan vastag lehet, amennyire a ráma megengedi. A lesimított gipsz gyorsan szikkad: negyed óra mulva már leemelhető a formáról, amikor matricát alkot, amelynek betüi homoruak, a kizárások helyei pedig kidomborodnak. Ezt aztán kellő hőfok mellett tökéletesen megszárítják, majd öntöttvasból való serpenyő-forma készülékbe, az u. n. öntőpalackba teszik. Erre ráteszik a födelét, amelynek négy sarkán lyuk van (az u. n. öntőlyuk). A serpenyőben levő gipszmatricát csavarokkal zárható fogók meg a födél tartja veszteg. A serpenyőt olvasztott betüanyaggal telt üstbe teszik s benne hagyják mindaddig, mig az a saroklyukakon keresztül tökéletesen meg nem telik az olvasztott fémmel. Kiemelve a serpenyőt az üstből, megvárják mig lehűl s akkor felnyitják. Az öntvényt leemelik a gipszmatricáról s a fölösleges fémcsapokat róla letördelik. Az öntvényt szükséges még ekkor vizzel meg kefével jól megmosni, ami után pontos betümagasságra gyalulják. Az újabb időben a papiros-sztereotipiát alkalmazzák, amely a párisi Genoux találmánya és sok tekintetben lényegesen eltér a gipszről való T.-től. A papiros-sztereotipiánál az anyaminta gipsz helyett papiros. Néhány ív selyem- és itatós-papirost összeraknak, 2-3 ívenkint külön e célra készült csirizt mázolnak közéjük s azután kemény kefével a formára verik. Megszáradása után az öntőműszerbe teszik s leöntik. Az öntőműszer fő alkotó része két egymásra fektetett, erős bordákkal ellátott vaslap, köztük az alsó forgathatóan nyugszik a vasállványán, mig a felső csavar és kengyelvas segítségével az alsóra szorítható. A matrica leöntése e lapok között történik. A papirosmatrica megőrizhető s bármikor újra leönthető.

Forrás: Pallas Nagylexikon