Tőr
fegyver
v. gyilok, rövid pengéjü szálfegyver, melyet csak döfésre
használnak. Meglevő leletek szerint használatát már a kőkorszakba tehetjük, s
minden nemzetnél különféle elnevezésekkel fordul elő. Az északi országokban a
tőr a viaskodásra amugy is alkalmas késből fejlődött. A középkorban
segédfegyverként használták, hogy vele a már más fegyertől védtelenné tett
ellenfélt megöljék. Ezen használattól származnak a misericordia és gnadgott
elnevezések. Csak a tőrrel volt lehetséges, hogy a vértezet nyilásai közé
hatolhassanak, sőt a páncéling gyűrüit áttörhessék. A XIII. sz. óta kezdték
rendszeresen használni, mely időtől kezdve az előkelők a kard mellett a tőrt is
viselték. Ekkor rendszeres hadi fegyverré vált és a jobb oldalon láncon
hordták; a láncot a mell jobb oldalán megerősítették, hogy a kézi tusában a
tőrt el ne veszítsék. Spanyolországból terjedt a XV. sz. vége felé az a divat,
hogy a tőrt hátul, markolatával lefelé lógva viselték, mely viselési módot a
landsknechtek és a svájciak is elfogadták. Olaszországban oly kicsi tőrt hoztak
divatba, hogy valóban csak játékszernek tekinthették (stiletti, fusetti). A
nyugati országokban a hadseregek rendezésével a tőrt mint a taktikának meg nem
felelő fegyvert elvetették. Csak az olasz és különösen a velencei tüzérség
viselte még a XVIII. sz.-ban. A tengerészetnél a tőr manapság is a
felszereléshez tartozik, mint a kézi tusában alkalmas fegyver. Keleten a
köznépnél és a nem rendezett csapatoknál manapság is megvan, noha a legújabb
időben többnyire csak tőrkés alakjában, melyet a modern revolver mellett a
derékövbe tűznek. T.-nek nevezik továbbá a kártékony vadaknak fogására használt
vasból készült eszközöket.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|