Torma

1. József, történettudós, szül. Désen 1801 márc. 29., megh. Csicsó-Keresztúron 1864 jan. 19. Désen és Kolozsváron tanulmányait befejezvén, 1822. az erdélyi kormányszéknél, utóbb a marosvásárhelyi királyi táblánál működött, majd visszavonult gazdálkodni. 1832. Belső-Szolnok vármegye főjegyzője lett. Vármegyéjét 1848-ig több ízben képviselte az erdélyi országgyüléseken. Csicsó-Keresztúr vidékén gyakran tett régészeti kutatásokat és gyermekeivel, Károllyal és Zsófiával, ő kedveltette meg a régészetet. Megirta Belső-Szolnok vármegy történetét s 1852. fia számára (Weidenbach és Grotefend munkáit megelőzve) Calendarium diplomaticumát, mely azonban, Brassai Sámuel és Finály Henrik által gondosan átnézve, csak 1879. jelenhetett meg (Kolozsvár, 30 és LXVI old.). Genealogiai táblái (2 köt.) és Hisztoriko-diplomatiki lexikona kéziratban maradt.

2. T. Károly, archeologus, az előbbinek fia, szül. Kudun (Szolnok-Doboka) 1829 dec. 10., megh. Porto d"Anzióban (Róma mellett) 1897 márc. 1. Atyja korán bevezette a diplomatikába, főkép pedig az archeologiába. Besztercén és Kolozsváron elvégezvén iskoláit, 1848. az erdélyi országgyülésen mint atyja mellé rendelt követi irnok jelent meg. Azután honvéd lett s Bem alatt mindvégig vitézül harcolt. A zsibói fegyverletétel után Csicsó-Keresztúrra vonult s egészen a gazdaságnak s közjogi és régészeti tanulmányainak élt. Dácia római történetéhez már ekkor kezdte gyüjteni különösen az epigráfiai adatokat. Ásatásokat is rendezett. Részt vett az unio átvizsgálása ügyében Kolozsvárra 1865 nov. 20-ra hirdetett országgyülésen, mely dec. 6-án újból kimondta az uniót. Midőn az országgyülés egy hónap mulva (jan. 9.) véget ért, mint Deák-párti képviselő lett tagja a magyar országgyülésnek 1867 tavaszáig, midőn Belső-Szolnok vármegye főispánjává nevezték ki és az is maradt 1872-ig. Ekkor ismét képviselővé választatta magát s mint ilyen Deák Ferenc legbizalmasabb emberei közé tartozott. A képviselőház őt választotta egyik alelnökéül. 1875. ismét visszavonult a magánéletbe, de már 1876 a közjog rendes tanárává nevezték ki a kolozsvári tudományegyetemen. 1878-ban hajlamainak megfeleleőbb tanítószéket nyert a budapesti egyetemen, a régészet tanárává neveztetvén ki. Itt főkép Aquincum romjainak föltárásával s az aquincumi muzeum megalapításával szerzett igazi érdemeket, másrészt méltó feltünést és elismerést Dácia kincseinek kutatásával és leirásával. 1887-ben nyugalomba vonult, majd Rómában (később Anzióban) telepedett le s római tanulmányainak élt. A m. tud. akadémia 1861 dec. 20. levelező, 1881 máj. 19. rendes taggá választotta. Tagja volt a történelmi társulat választmányának, a bécsi régészeti bizottságnak, a római archeologiai intézetnek stb. Mommsennek dáciai epigráfiája összeállításában ő volt a főmunkatársa. Szakfolyóiratokban (Ephemeris epigraphica, Erdélyi Muzeum, Archeologiai Értesítő, Arch.-epigr. Mitth. aus Österreich stb.) elszórt becses értekezései mellett örökbecsü A limes dacicus felső része (Budapest 1880, 134 old.); Adalék északnyugati Dácia föld- és helyiratához és Repertorium Dácia régiség- és felirattani irodalmához (u. o. 1880, 191 old.); Az aquincumi amfiteatrum északi fele (Akadémiai Értekezések, IX. köt., 1881). Fő műve, melyben kutatásainak gazdag eredményeit összefoglalni készült (Monumenta Hungariae aevi Romani epigraphica), már nem jelenhetett meg. Kiadta továbbá Thököly Imre naplóját (Pest 1866, 199 old.) és Rettegi György emlékiratait (1885).

3. T. Zsófia, az előbbinek huga, szül. Csicsó-Kereszturon 1840-ben. Szászvárosban telepedvén meg, Hunyad vármegye csigatelepeit (Bojtor, Lapugy) kezdte volt először tanulmányozni. Majd 1875. a Budapestre összehivott ősembertani kongresszus alkalmából Romer Flóristól vett felhivás következtében a közel Tordos őstelepét kezdte ásatni, hol csakhamar meglepő felfedezésekhez jutott. Szerencsés kezdeményezését Déva közelében a jelzett völgyön, Nándor-Válya (hajdan Ság), Nándor s főleg a mandori barlang őstelepeivel folytatta s csakhamar a külföldön is feltünést keltettek leletei, ugy hogy Fraas Oszkár, Lindenschmidt, az oxfordi Sayce, majd Schliemann, Trója ásatója, nyilváníták elismerésüket. Itthon Téglás Gábor külön füzetet irt leleteiről. (V. ö. A kőkorszaki ember nyomai Hunyad vármegyében; dévai főreáliskola 1876-77-iki értesítője; Goos Károly, Bericht über die Sammlung des Fräuleins S. T., Archiv des Vereins für Landeskunde Siebenbürgens.) 1876. leleteinek gazdagodásával külföldi tanulmányutakat tett, részt véve kétszer is a német antropologusok gyülésein, hol a legkiválóbb szakemberekkel beszélte meg főleg a szimbolikus díszítésü fazekaskészítmények jelentőségét. Első felolvasásait az erdélyi muzeum-egyesület, majd az 1881. Déván létesült hunyadvármegyei történelmi s régészeti társulat gyülésein tartotta s e két társulat évkönyveit gazdagítá értekezéseivel (A mandori barlangcsoport, Erdélyi muzeum; Neolitkori őstelepek Hunyad vármegyében, Erdélyi muzeum, 1879. évf. 5., 6., 7. füzet; Hunyadvármegyei történelmi és régészeti társulat évkönyve 1881). Legutóbb Lipcsében önálló kötetben adta ki a birtokában levő több száz szimbolikus ősemlék keleti vonatkozásait.

Forrás: Pallas Nagylexikon