mindazon mulattató és testedző társas testmozgások,
amelyeknek végrehajtása bizonyos szabályokhoz lévén kötve, alkalmasak arra,
hogy a rendszeres tornázás anyagául tekintessenek. Az összes társas
labdajátékok, u. m. róta, hosszu méta, duplex, kapós stb. alkalmasak arra, hogy
tornajátékként használtassanak fel, különösen ott, ahol erre alkalmas terem
vagy szabad térség áll rendelkezésre. A labdajátékok azonban nem merítik ki a
T. igen tág körét, hanem beletartoznak ebbe mindazon társasjátékok is (l.
Játék), amelyek bizonyos testi erőnek és ügyességnek kifejtését igénylik.
Különösen nőknél és gyermekeknl fontosak a T., mert csak ezeknek hellyel-közzel
való beillesztésével lehet a szigoruan módszeres tornázásnak egyeseket
lehangoló hatását elenyészteni. Hazánkban a közoktatásügyi minisztérium
rendezett 1893. és 1895. torna és játékok begyakorlására tanfolyamokat,
melyekben Ottó József vezérlete alatt több mint 100 középiskolai tanár vett
részt.
A T.-hoz sorolhatók a középkori harcjátékok (ném. Turnier,
franc. tournoi, lat. torneamentum, hastiludium). Állítólag a IX. sz.-ban
Godefroy de Preuilly francia lovag találta föl ezeket. Különféle fajai voltak,
igy az u. n. buhurt csupán arra szolgált, hogy a lovasok ügyességét tüntesse
föl, ellenben a tjost- (lat. justa-) ban csak két ellenfél állt egymással
szemben, kik leginkább tompa, de gyakran éles fegyverekkel harcoltak. A T.-ban
résztvevők két egyenlő csapatba osztattak s ezek már a T.-at (torna) megelőző
nap összemérték erjöket, ez volt az u. n. vesperil, vagy vespereide. A torna a
lándsadöféssel kezdődött; a résztvevők arra törekedtek, hogy erős, kellő
helyben alkalmazott döfés által ellenfelöket a nyeregből kiüssék. Ha a
lándsákat eltörték, karddal folytatták a küzdelmet, melyet, ha igy nem
sikerült, birkózással fejeztek be. Ha az ellenfél megadta magát, ezt
fiance-nak, biztosságnak nevezték. A győztesé volt a legyőzött lova, sisakja és
fegyverei, gyakran még váltságdíjat is követelt. Hogy minden baj nélkül nem
folytak le e tornák, az természetes; balesetek gyakran fordultak elő, s ez
okozta azt, hogy II. Ince, III. Jenő, III. Sándor, III. Celesztin pápák a
kiátkozás büntetése alatt betiltották e játékokat, de eredmény nélkül. Mindazon
mellékes díszek, igy p. nők jelenléte, a győztes jutalmazása nők által stb.,
csak a XIII. sz. vége felé kezdett divatba jönni, s a T. lényegével semmi
összefüggésben nem állottak, s csak arra szolgáltak, hogy a játékok fényét
emeljék. Azon körülmény, hogy a legyőzött fegyverzete, lova, sőt néha
váltságdíj is, a győztesé volt, az egész T.-at némileg szerencsejátékká tette,
s igy sokan üzletszerüen űzték a tornákban részvételt. A XIII. sz. második
felében már a T. eredeti nemes voltukból veszíteni kezdettek. A XIV. és XV.
sz.-ban még művelték a T.-at, de már mindinkább puszta látványosságá sülyedtek.
Rendesen párviadal volt, melyet a nehéz páncélzat majdnem ártalmatlanná tett,
de ezért rövid ideig is tartott. A XV. sz.-ban alakultak az u. n.
tornatársulatok, melyek tagjai a régi nemesség soraiból kerültek ki, kik az új
nemeseket körükből kizárták. E társulatok célja volt a lovagjátékok ápolása,
azok módozatainak megállapítása stb. I. Miksa maga is nagyon ápolta e
játékokat, halála után azonban mindinkább elhanyatlottak. II. Henrik francia
király 1559-iki balesete, midőn egy torna alkalmából életét veszté, végleg
diszkreditálták e játékokat. Helyökbe most a lovaglások különböző fajai léptek.
A XVII. és XVIII. sz. az e fajta mulatságokat művelte, főleg mert alkalmat
adtak egy pompa kifejtésére. A mult század óta ezek is megszüntek, csak nagy
udvari ünnepélyek alkalmával tartanak ilyen u. n. T.-at, melyeknek azonban a
régiekhez a néven kivül semmi közük nincsen. T.-at a régi görögöknél.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás
Magyar
Angol
Német