Török

1. Aurél. orvos és natropologus, szül. Pozsonyban 1842 febr. 13. Atyja Ponori Thewrewk József (l. o.) volt, maga T. azért ejtette el régi családjának történeti helyesirását, mert a praktikus irányu orvosi pályára lépett. Gimnáziumi tanulmányait Pesten végezte, az orvosi tanfolyamot pedig Bécsben. 1867-69. Jendrássik tanár oldala mellett a pesti egyetem élettani tanszékénél mint tanársegéd működött; 1869. kinevezték a kolozsvári volt orvos-sebészei akadémiához az elméleti orvostan rendes tanárának; 1872. pedig ugyancsak Kolozsvárra az élettan nyilvános rendes egyetemi tanárának. Az 1880. évet Práisban töltötte, hol a Broca Páltól alapított embertani intézetben dolgozott. 1881 őszén őt nevezték ki arra az embertani tanszékre, melyet a budapesti egyetemen akkor szerveztek s amelyen T. ma is működik. Tanári működésével kapcsolatosan buzgó irodalmi és társadalmi tevékenységet fejtett ki, melynek eredménye nem csupán az, hogy az általa berendezett budapesti embertani intézet (l. o.) és muzeum külföldön előnyösen ismeretes, de az is, hogy a modern antropologiát hazafias felfogása által a magyar társadalom körében ismertessé tudta tenni. Önálló munkái a következők: Az iromidegek végződése (Pest 1866); Wundt élettanának kézikönyve (u. o. 1868-69); Az emlékező tehetség mint a szervezett anyag működése (u. o. 1871); Der feinere Bau des Knorpels in der Achillessehne des Frosches (Würzburg 1872); Über den Bau der Nervenfaser (u. o. 1872); Az életerő és az orvostan mai iránya (Kolozsvár 1880); Sur le crâne d" un jeune Gorilla de Musée Broca (Páris 1881); A betegségek uralma a föld népe közt (Budapest 1884); Über ein Universal-Kraniometer (Lipcse 1888); Az ájnók (egy ősi emberfajtáról Ázsia szélén, Budapest, 1882); Grundzüge einer systematischen Kraniometrie (Stuttgart 1890); Über eine neue Methode den Sattelwinkel zu messen (Lipcsen 1890); Egy Jézó-szigetbeli ájnó koponyáról (Budapest 1892); Jelentés III. Béla király és neje testereklyéiről (u. o. 1893); Adatok az emberszabásu lények koponya-alakulásához (u. o. 1894); Adatok az Árpádok testereklyéinek embertani buvárlatához (u. o. 1894); Esdő sző a magyar nemzethez a hagyományalapító királyok emléke iránt való kegyelet ügyében (u. o. 1897); Azonkivül lefordította Topinard Pál antropologiai kézikönyévt (Budapest 1881) és Darwinnak az ember származásáról irott művét (u. o. 1884), amazt Pethő Gyulával, emezt Entz Gézával egyetemben. A külföldi tudós társulatok egymással versenyezve választották be tagjai közé, a magyar tud. akadémia 1891. szintén tagjainak sorába iktatta. Kisebb műveinek (különösen értékes szaktanulmányainak) jegyzékét Horvát Ignác állította össze a következő millenáris emlékkönyvben: A budapesti kir. magyar tud. egyetem bölcsészeti karának irodalmi munkássága 1780-1895. (440-444. old).

2. T. Ignác (nemescsói), a szabadságharc egyik vitéz tábornoka, aradi vértanu, szül. Gödöllőn (Pest) 1795-ben, kivégeztetett Aradon 1849 okt. 6-án. Katonai kiképzését a bécsi cs. kir. akadémiában bevégezvén, onnét hadnagyi ranggal a mérnöki karba lépett, 1838. pedig a magyar nemesi testőrséghez neveztetett kis másodőrmesterül, hol mint az erdősítés tudományának tanára működött több évig, s többek közt Görgey Artur és Klapka György is tanítványai közé tartoztak. A szabadságharcot közvetlenül megelőzőleg ismét a mérnöki karnál volt tiszt Lembergben, onnét pedig Zágrábba tétetett át alezredesi rangban, s végre Komáromba várparancsnoknak. 1849 jan. 26-án tábornokká neveztetett ki. Komárom várát megerősítvén, 1849 tavaszán a kormány rendelkezése alá bocsátotta magát. Buda bevétele után a kormány őt bizta meg az erődítések lerombolásával, julius végén pedig Szegedre rendelte, hogy a kormány akkor székhelyének védelmére a Tisza jobb partján sáncokat emeljen 80.000 ember s 250 ágyu befogadására. T. le is ment az óriási méretü sáncmunkák megkezdésére, de már tisztán látta a helyzetet. Az épített sáncok nem a magyarnak, hanem az ellenségnek nyujtottak védelmet. az utolsó napokban Aradon s Görgey kiséretében Világoson találjuk. Mindenben osztozott bajtársai sorsában, lelke nyugalmát mindvégig megőrizte, s a gyontató pap, midőn hozzá lépett, Vauban erődítési műveit olvasgatva találta. V. ö. Laukó Albert, Aradi vértanuk albuma, arcképpel.

3. T. János, szerkesztő, mező- s nemzetgazdasági publicisztikai s történetiró, szül. Tapolcán (Zala) 1809 jun. 6., megh. Budapesten 1874 febr. 9. Tanulmányait Veszprémben, ekkor még papi pályára szánva, majd Keszthelyen, Budán, Pesten s a grazi Johanneumban végezte, az utóbbi intézetben különös szeretettel tulajdonítva el a természettani, matematikai s gazdasági ismereteket. Iskoláinak sikeres bevégzése után rövid ideig Trautmannsdorf gróf egyik stájerországi (liebenaui) uradalmában szolgált mint gazdasági segéd, 1830. pedig Esterházy herceg kismartoni uradalmi igazgatóságához tétetett át s ott maradt 1837-ig. Ekkorra esvén Széchenyi István gróf irodalmi fellépésének korszaka, a művelt ifju már ekkor a nagy gróf buzgó tanítványa lett, s reformtanainak mindvégig tántoríthatatlan hive s hierdetője. 1838. Klauzál Imre, mint Károlyi Lajos gróf tejhatalmu igazgatója, a tótmegyeri uradalmi igazgatósághoz vette maga mellé ülnökül s rögtön intézeténél alkalmazta mint a földmívelés s gazdasági vegyészet és fiziologia tanárát. A rohonci gazdasági intézet 1840 őszén megszünvén, T. a magyar gazdasági egyesület előadójává választatott s Kacskovics Lajossal együtt folyamodott a kormányzathoz, egy új lap kiadhatásáért Magyar gazda és Műipar címen, mely 1841 jan. 1. indult meg, s melynek Magyar Gazda részét T. szerkesztette egész 1848-ig. E lapban harcolt a Kossuth Lajos Hetilapjában az ipar- s védegylet érdekében kifejtett eszmék ellen, ami közöttük soha meg nem szünő feszültséget eredményezett. Midőn a gazdasági egyesület lovarda-osztálya az egyesületből kivált s az egyesületi vagyonon megosztozott, a különvált nagy gazdasági egyesület 25.000 frtnyi alaptőkéhez jutott, a Köztelket a Károlyi grófi családtól és a Schams-féle szőllőiskolát megszerezte, a megújult egyesület érdekében T. oly élénk mozgalmat idított, hogy a tagok száma kétszázról ezerre, s a tőke 25.000 frtról több mint 100.000-re szaporodott. Kacskovics 1843. más térre tevén át munkásságát, az egyesület közfelkiáltással a nagyérdemü T.-öt választotta meg főtitkárjává. Irta Okszerü kalauz c. mezőgazdasági munkáját, melynek első kötete két kiadásban 3200 példányban jelent meg. Következtek azután: A rét- és takarmányfüvek ismertetése 2000 példányban; A mezőgazdasági nefelejts rovatos naptári alakban, 2400 példányban; Dombasle Okszerü gazdája fordítása. Gondja és figyelme mindenre kiterjedt; jutalmak kitűzését hozta indítványba a robot és dézsma, telepítés, dohánytermelés, jószágrendezés kérdéseiben stb. Egyik fő feladatának tekintette a Köztelek felépítését. Hild építésszel elkészíttette a részletes tervet s nagy sikerrel eszközölte a felépítésre szükséges összeg gyüjtését, melyhez a király (V. Ferdinánd) az ő eszközlése útján 15.000 frttal járult. A mezőgazdaság kitünő pártfogóinak s iróinak arcképgyüjteményét is, mely a Köztelek termét díszíti, ő indítványozta. Magánvagyona befektetésével Szőkehalmán, Cegléd mellett, gazdasági iskolát létesített s azt 1846-ban megnyitotta; ezt azonban a bekövetkezett országos vihar elseperte. 1848 lényeges fordulatot hozott T. életében, s karddal cserélete fel a tollat. A csatatéren küzdve, a fegyverletételben az utolsók egyike volt s ezért a pesti Újépületben s az aradi várban szenvedett hosszabb fogságot. Onnét szabadulva, a Korzimics által szerkesztett Gazdasági Lapokban fejtett ki új irodalmi munkásságot, de csakhamar (1852) a Magyar Hirlapban lépett fel Magyar életkérdések cimü hosszu és nagy figyelmet keltő politikai cikksorozattal, 1853-55. a 55. a Pesti Naplót szerkesztette, de ettől a sajtórendőrség által elmozdítatott. Ezután kezdte szerkeszteni Bécsben, hol a politikai levegőt aránylag kedvezőbbnek látta, a -Magyar Sajtót-, melyet ott 1855 jun.-tól 1856 dec. végéig, 1857 elejétől pedig 1858 márc. 15-ig Pesten adott ki. Azontúl, egy évtizeden keresztül a Pesti Hirnök cimü nagy politikai lapot vezette Pesten. A Pesti Naplóban és a Magyar Sajtóban megjelent főbb dolgozatait külön is kiadta T. publicistai és nemzetgazdaság némely dolgozatai cimen. Továbbá a Kelet népe, Magyar irodalmi csarnok s időszaki szemle címü művéből 1856. három kötet jelent meg. 1859. a Szent-István-társulat megbizásából az Egyetemes Magyar Encyclopedia néhány kötetét szerkesztette s ugyanez évben irta Magyarország primása cimü közjogi s történeti vázlatát, fényes kiállításban, bő okmánytárral. Évtizedeken át szoros összeköttetésben állván Széchenyi István gróffal, kinek bizalmát s jóindulatát teljes mértékben birta, gróf meghatalmazása folytán adta ki 1858. ennek még 1835. irt s akkor ki nem adott Hunnia cimü munkáját, s ugyancsak hagyományaiból 1864. Magyarország sarkalatos törvényei s államjogi fejlődését, továbbá Gróf Széchenyi I. politikai iskoláját, ennek saját műveiből összeállítva 3 kötetben (I. köt. Hitel, Világ, Stadium, A m. akadémia körül, 1863; II. köt. Kelet népe, Wesselényi és Kossuth, Adó és két garas, Magyarország kiváltságos lakosaihoz, Országgyülési eszédi főrendek tábláján, 1864; III. köt. Hunnia, A minimum kérdése, Polemia, A védegylet és Deák Ferenc, Némely közlemények az 1849-60-iki időszakból, 1864). Hogy politikai, irodalmi és zsurnalisztikai tevékenységét érdemét s becsét igazságosan méltányolni lehessen, figyelembe veendő az a kor, melyben akkor mozognia s mellyel megalkudnia kellett, hogy használni tudjon. Az elnyomott nemzetet zsibbasztó apátia fogta el, mindenekelőtt a mergrendült önbizalmat kellett felbátorítani s helyreállítani. T. 1852-85-ban ez irányban volt tevékeny, lelkesíté a nemzetet, hogy magáról el ne felejtkezzék, hiven őrizze ősi jellemét, nemzeti egyéniségét; felvillanyozni segítette a csüggedt kedélyeket, munkára s anyagi és szellemi megizmosodásra serkenteni a resteket, a nemzet szivére kötni a hazai föld kizárólagos birtoklására törekvést, a nemzeti erkölcsök, szokások s hagyományok ápolását Ez irányzata őt későbben, midőn a központosítás s megyei hatalom közti nagy zsurnalisztikai háboru napirendre került, a helytartósági régi intézmények makacs védelmezőjévé tette. 1866. országos főlevéltárnokká neveztetett ki s ezentul e hivatalának és nagy könyvtára rendezésének élt, melyet kevéssel halála előtt a szatmári püspök birtokába bocsátott. Az akadémiában Érkövy Adolf levelező tag tartott fölötte 1875 márc. 22. emlékbeszédet. (Értekezések a természettudományi osztályból, 6. köt., 3. sz.) V. ö. Agai Adolf Por és hamu címü emlékeit s jellemrajzait, hol különösen bécsi szerkesztősége idejéből vannak érdekes, humoros adatok; Pesti Napló 1874, 32. sz.; Vasárnapi Újság 1874, 7. sz., arcképpel; Magyarország és a Nagyvilág 1874, 7. sz., arcképpel.

4. T. József, orvosdoktor s tanár, Pál szperintendens testvéröccse, szül. 1813 okt. 13., megh. 1894 márc. 14. Tanult a selmeci evang. liceneumban, honnét a debreceni ref. főiskolába ment s itt végezete a középiskolát, azután a bölcsészeti, jogi és hittani tanulmányokat. 1836. a pesti egyetemre ment, hogy magát az orvosi pályára képezze s 1842. orvosdoktorrá avattatott. Majd külföldi útra indult s meglátogatta a bécsi, berlini, londoni s párisi egyetemeket, különösen a műtevő sebészetnek szentelve idejét. 1843. orvosi gyakorlatot kezdett Pesten s ugyanezen évben a sebészet doktorává is lett. 1847. a debreceni főiskola előljárósága által a vegytan és természetrajz tanárává választván meg, Debrecenbe költözött s ott maradt élete végéig, mint köztiszteletben álló tanár s gyakorló orvos. Az irodalom terén már orvosnövendék korában kezdett munkálkodni, a m. tud. akadémia által 1839. kitűzött pályakérdésre (Magyarország közgazdaságilag nevezetes terményeiről) ő is pályázott és munkája másodrangunak itéltetvén, ívenként négy arany jutalom mellett kiadatott (megjelent a Természet-tudományi pályamunkák III. kötetében). Ugyanekkor segédkezett Bugát Pál oldalánál a természettudományi szóhalmaz gyüjtésében s rendezésében. 1846. ugyancsak a m. tud. akadémia által a hazai legnevezetesebb ásványvizek ismertetésére kitüzött pályafeladatra versenyzett s munkája 50 db. arannyal dijazva s a magyar irodalomterjesztő társaság által kiadva megjelent 1848. ily címen: A két magyar haza első rangu gyógyvizei és fürdőintézetei. A m. tud. akadémia 1843 okt. 7. levelező tagjává választotta. a szabadságharc idején 1849. az iskolák feloszlattatván, a debreceni két tábori kórházban működött mint főorvos s két hónapig mint tanácsos az egészségügyi osztálynál. V. ő. Vasárnapi Újság (1892. vf. 209.).

5. T. Pál, ref. lelkész, szuperintendens, szül. Alsó-Váradon (Bars) 1808., hol atyja József ref. lelkész volt, megh. Budapest 1883 okt. 7-én. Tanulmányait a selmeci leceumban s a debreceni főiskolában végezte, mely utóbbinak 17 éves korában lett növendéke s itt bölcsészetet, hittant és mellékesen jogot is hallgatott és egyidejüleg mint a szónoklati s költészeti osztály köztanítója működött, 1832. kisújszállási ref. gimnáziumhoz hivták meg igazgató tanárnak s ő e hivatalának oly kitünően felelt meg, hogy közkedveltsége folytán három évvel későbben u. o. lelkésszé választották. Hat évi ott lakás után, mely alatt már sok cikket irt a lapokba, 1839. a fővárosi ref. egyház hiva meg lelkészének a meghalt Bátory Gábor szuperintendens helyébe, s ettől fogva kezdődik magasabb és hatályosabb szereplése. Midőn T. e fontos jövőjü állást elfoglalta, a még akkor alig egy pár ezer tagot számláló pesti fiatal ref. egyház ügyei a legnagyobb zavarban voltak és a templom építéséből eredt adósságok oly teherrel súlyosodtak reá, hogy elmerüléstől kellett félteni. T. vas erélyére s ügyességére volt szükség, hogy az akkor oly erőtlen, de oly nagy jövőjü fővárosi ref. egyházat nemcsak megmentse s révpartra segítse, hanem nagy arányokban gyarapítsa is. Páratlan szorgalommal és kitartással rendezte a zavaros ügyeket, kiegyenlítette a terheket, sőt mintaszerü kormányzása alatt tőkét is gyüjtött számára. 1845. a pesti egyházmegye alperese, 1849. ugyanennek főesperese lett, 1860. pedig a protestáns autonomia győzelme után a dunamelléki egyházkerület szuperintendensévé választatott. 1842. Székács Józseffel, kivel benső barátságban élt s egy pályán járt, megalapították a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot és gondosan, szabad szellemben szerkesztették azt 1848-ig (l. Székács), 1841. pedig ő maga megindította az Egyházi beszédek tára c. gyüjteményt, melyben több jeles egyházi beszéde jelent meg. Másik gyüjteményes nagy munkája, melyet Székács József társaságában adott ki a Protestáns lelkészi tár, a gyakorlati lelkészet körében előforduló egyházi munkálatok gyüjteménye. A lezajlott szabadságharc után következett néma időkben már ritkábban lépett fel az irodalom terén, mert előbb mint esperesnek, majd mint püspöknek az egyház ez időben sokszor bonyolult, kényes és veszélyben forgó ügyei foglalták le minden idejét. A pesti ref. teologiai intézet s virágzó főgimnázium főképen az ős szilárd kitartásának s buzgó fáradozásainak köszöni lételét. 1854. folyamodott a kormányhoz, egyelőre csak egy teologiai intézet megnyithatásaért. 1855. személyesen ment fel Bécsbe az ügyet sürgetni s új eréllyel fogott a pézgyüjtéshez. E buzgalom eredménye lett aztán, hogy 1855 okt. megnyilt a teologiai intézet s 1859. következett a főgimnázium megnyitása. Későbben, ismét gyüjtés útján, kedvező alkalommal olcsó áron megvétetett a hires Ráday-könyvtár, megszereztetett a nagyszerü Baldacci báró alapítvány, majd a Balssa-féle s több más kisebb-nagyobb alapítványok. Mindezek T. apostoli buzgóságának s erélyének legmaradandóbb emlékei. E közben erős és keserü küzdelmeket kellett megvívnia, főleg a kecskeméti nagy és hatalmas ref. egyház körül csoportosuló érdekekkel. Erős küzdelmek fejlődtek ki, melyeket ő maga élénk, érszint igen éless tollal, hitelesen irt le Korrajzok a dunamelléki helvét hitvallásu egyházkerület életköréből, fő tekintettel a kecskeméti és pesti főiskolák ügyére címet viselő polemikus könyvében (Pest 1858). Korrajzai erős polémiát idéztek elő a kecskeméti egyház részéről (A kecskeméti ref. egyház felelete T. Korrajzaira, Kecskemét 1859) s nagy tömeg nyilatkozatra, körlevélre stb. adtak alkalmat. De a rendíthetetlen jellemü T.-nek sikerült az egyház nagy tekintélyü világi férfiai s esperestársai segélyével elfogadtatni a három-egy főiskola akként megalkotott eszméjét, miszerint Budapesten a teologiai, Kecskeméten a jog, Nagy-Kőrösön a tanárképző intézetet fogadta el az egyházkerület magáénak, a főgimnázium pedig mind a három helyen létesült. T. azután 1860. fényes érdemei megérdemelt jutalmául az autonomiáját visszanyert egyházkerület által püspökké választatott és a király tanácsosi címmel is felruháztatott. Halála a protestáns világban, melynek egyik fő dísze volt, mély gyászot okozott s temetése nagy ünnepélyességgel ment végbe. Olajfestményü arcképe életnagyságban a pesti egyház tanácstermét díszíti. V. ő. Vasárnapi Ujság (1862. évf. 39. sz., arcképpel); Ország tükre (1865. évf. 35. sz., arcképpel).

Forrás: Pallas Nagylexikon