Tragikum

a szépnek egyik sarkfogalma, elemei a fenséges és a félelmes. A félelmes árnyalatai: az irtózatos, iszonyu, rémes, rettentő, szörnyü, aggasztó stb. Van erkölcsi félelmesség: bűn (emberi, démoni). A szabályszerü T. meghatározása: a tragikum valami tiszteletre méltónak bukása, veszedelme, még pedig érdemlett veszedelme (v. ö. Greguss, Rendszeres széptan), hasonlóan Aristoteles, csakhogy a veszedelmet meg nem érdemlettnek akarja, Aristotelesnél t. i. a félelmeshez a szánalmas is csatlakozik a T.-hoz, megszánni pedig csak olyan férfiu bukását lehet, ki hibázott, de rokonszenvet érdemel (Greguss kerülő úton visszatér a hiba és a bukás, a jóravalóság és szánalom belső összefüggésére). A hős bukását ütközés (conflictus) előzi meg. Az ütközés a hős természetéből folyik, a hős összetűz az isteni, a társadalmi renddel, ezáltal hibát követ el és legyőzetik (Gregussal azt, amit a németek tragische Schuldnak neveznek, inkább hibának, nem bűnnek nézzük). De az ütközés lehet belső összeütközés is (collisio), ha két egyenlő, de ellentétes kötelesség kereszttűzébe kerül a hős. A fenséges, félelmes és szánalmas vegyüléke szerint támadnak az egyes drámai alfajok: a rémdráma, a sorsdráma, a ríkató dráma (Rührstück), a polgári szomorujáték stb. A T., amily nyomasztó hatást gyakorol félelmes és szánalmas elemei által, oly megszabadítóan és kiengesztelően hat fenséges alkatrészei által. A T. föltünteti a sors, a gondviselés, a társadalmi rend nagyszerü működését és törhetetlen igazságát és ezáltal felemel bennünket, ha az egyes hős bukásán búslakodunk. V. ö. Greguss, Rendszeres széptan; Beöthy Zsolt, A tragédiáról; Rákosi Jenő, A T.-ról; Szigligeti, Drámai válfajok; Silberstein-Ötvös, Dramaturgiai dolgozatok (Aristoteles poetikájához való magyarázataiban).

Forrás: Pallas Nagylexikon