Trefort

Ágoston, kultusz- és közoktatási miniszter, politikai s közgazdasági iró, szül. Homonnán (Zemplén) 1817 febr. 7., megh. Budapesten 1888 aug. 27. Francia eredetü atyja orvosdoktor volt, s a Csáky grófi család orvosa; s T. az említett grófi család segélyének köszönheté, hogy egészen úrias nevelést nyert, s jogi tanulmányait a pesti egyetemen bevégezvén, már kora fiatalságában tanulságos külföldi utazásokat tehetett Német- s Franciaországban, felső Olaszországban, Angliában, sőt Oroszországban, Svájcban és Dániában is. Hazatérve, már igen korán, 20 éves korában, kész emberül lépett az életbe. Megkisérlette egy ideig az államszolgálatot, s a budai udvari kamaránál felvétette magát fogalmazónak, letette az ügyvédi vizsgálatot is, de a gépies munka s bürokrata szellem nem felelvén meg hajlamainak, csakhamar elhagyta az államszolgálatot, a perlekedés mesterségébe pedig bele sem kóstolt. Elkezdett társadalmi téren mozogni s tisztán tudományos s művészi tárgyakkal foglalkozni. Első próbatétele volt egy művészeti egyesület megalkotása, mely 1839. megjelent programm szerint, néhány lelkes hazafi támogatásával létesült is, s első alapja lett összes későbbi művészeti fejlődésünknek. Másik fő feladatul választotta barátaival együtt, hogy elavult alkotmányunk a kor uralkodó eszméivel összhangzásba hozassék, s a rendi alkotmányu középkori Magyarország helyébe a jogegyenlőség alapján álló modern magyar állam lépjen. Mint első nagyobb szabásu politikai munkával az angol forradalom történetének megirásával foglalkozott, s ennek már 1847. elkészült egy része nyomdakészen állott, midőn kézirata Buda ostroma s Pest bombázása alkalmával 1849. összes butoraival együtt elégett. Ebben azt az intést látta mondja ő maga, hogy neki nem az irodalom fő hivatasa, hogy ő a cselekvés emberének született, s a végzet ez intését hiven is követte. De mig erre elhatározta magát, ez áttérését 1850-ig egy évtized gazdag irodalmi működése előzte meg, s bár feltétele szerint főképen a cselekvés embere volt, négy kötetnyi becses irodalmi munka maradt utána, melyet 1851-88. kinyomtatott. E munkái első kötete: Emlékbeszédek s tanulmányok (1881); másodika: Kisebb dolgozatok az irodalom, közgazdaság és politika köréből (1882); harmadika: Újabb emlékbeszédek és tanulmányok (1887); negyedike s utolsója végre: Beszédek és levelek (1888) jelent meg. Midőn elismert irodalmi érdemeiért 1841 szept. 3. a m. tud. akadémia levelező tagjává választatik, székfoglaló értekezésül a Nemzeti gazdaság rendszereinek ismertetését választja, ami most már nem volna újság, de akkor úttörő munka volt. Bemutatja azután Smith Ádám rendszerét, s erős kritikával kisérve ismerteti Say Jean tanait s List Frigyes nagy hatásu művét: Das nationale System der pol. Oekonomie címüt, melyet korszakalkotónak jellemez, de amelyre az akkori Magyarországot nem tartja még eléggé érettnek. Sokat foglalkozott a vámkérdéssel is, s már akkor is, bizonyos feltételek mellett, a Magyarország s Ausztria közti vámvonal megszüntetését ajánlja. Külön munkát ir Bankügy címen 1842., s polemizál Fogarasival, Fáy Andrással, Farkas Károllyal, kik külön-külön saját bankterveket állítottak fel. Már 1840. kiterjeszti figyelmét a még csak csecsemőkorukat élő vasutakra a Budapesti Szemlében, s kiemeli ezek roppant fontosságát. Egyik legmunkásabb pártfogója a szabad királyi városok ügyének, s képviselőiknek cenzus alapján leendő közvetlen megválasztását, s teljes szavazati joggal felruháztatását követeli. E törekvéseit méltányolva, már az 1843-44-iki országgyülésre is egy kis királyi város, Zólyom, küldte őt követül Pozsonyba, hol ő volt a királyi városok ügyének egyik legerélyesebb szószólója. Az említett reformok győzelmétől várja a magyar haza egész jövőjét, s midőn 1848 tavaszán e győzelem létre jött, s a régi bilincsek lehullottak, az akkor alig 30 éves T. államtitkárrá neveztetett Klauzál Gábor miniszter oldala mellett az akkor együtt kezelt földmívelési, ipar- s kereskedelmi minisztériumban. A szabadságharc kitörése után a doctrinairek egyik feje, Szalay László országos küldetésben, Eötvös József báró s T. pedig, az elválaszthatatlan barátok, önkéntesen a külföldre mentek. Csak a szabadságharc leveretése után, 1850 végén, tért vissza hazájába, s a gyász éveit csendes visszavonultságban töltötte neje csabacsüdi birtokán, egyedüli vigasztalást szép családjában s tanulmányai folytatásában keresve. Neje Rosty Ilona volt, Eötvös József báróné nővére. Midőn azonban a haza ege derülni s a társadalmi és politikai élet újra pezsegni kezdett, T.-ot a küzdők első sorában ismét ott találjuk. A hatvanas évek kezdetén Békés vármegye alispánja, majd az orosházai kerület országgyülési képviselője volt. Ez időben indult meg közgazdasági gyakorlati tevékenysége, mely először is az alföld-fiumei vasút gondolatának felvetésében s kivitele sürgetésében nyilatkozott. Ugyanez időben az olcsó s az érdeklett községek hozzájárulásával építendő vasutak eszméjét sürgeti s ezzel mintegy alapját veti a vacinális vasutak mai rendszerének. E mellett megalkotta a békésvármegyei gazdasági egyesületet, elfoglalta annak elnöki székét s azon ülve Klauzál Gábor volt földmívelésügyi miniszter felett emlékbeszédet tart. Részt vesz a földhitelintézet megalapításában is s 1863. a Pesti Naplóban a már 1848 előtt fennállott, de az abszolut kormány által megszüntetett iparegyesület újra felállítását indítványozza s azt Eötvös József báróval együtt megalkotja, amannak örökségébe lépteti. Ugyancsak Eötvös József báróval megalapítja a rendelkezésükre álló Politikai Hetilapot; azért csak hetilapot, mert nem akarnak versenyre kelni a Deák Ferenc politikáját képviselő Pesti Napló ellen. Az 1865-iki országgyülésen ismét az orosházai kerületet képviselte. Az első minisztériumben nem jutott neki hely, de mint képviselő s a Deák-párt egyik kiváló tagja vett részt az akkori alkotásokban. Eötvös bárónak, az 1867-iki kormány első kultuszminiszterének 1871. bekövetkezett halála után már róla volt szó, hogy ennek helyébe lépjen; akkor azonban még egy éven át Pauler T. töltötte be e helyet s csak midőn ez az igazságügyminiszteri tárcához lépett át, 1872 szept. lett T. kultuszminiszterré. Ez állásával kezdődik közpályájának legizgalmasabb, hasznos munkában és sikeres eredményekben gazdag korszaka. Haláláig megmaradt e magas állásában, melyet másfél évtizednél tovább viselt. Tárcája legnagyobb fontosságu kérdéseiben erős küzdelmei voltak, különösen a középiskolák rendezése alkalmából, melyre nézve a javaslat már Eötvös báró által 1869. benyujtatott, de főképen a protestáns felekezetek ellenzése miatt az állami felügyelet kérdésében, a napi rendről több ízben levétetett s csak 1883-ban vált törvénnyé. Ezekhez járult a gimnáziumok és reáliskolák célszerüsége felőli erős vitatkozás, melyben T. a két nembeli középiskola mellett foglalt állást. Megindult nálunk is a klasszikus nyelvek oktatása feletti vita s T. maga fordíttatta le a francia Frarynak a latin és görög nyelvek oktatásának eltörlését javasló könyvét, bár ő maga a régi nyelvek tanításának szükségéhez ragaszkodott. Néhány szó a középiskolákról szóló essayjében kifejtette e kérdésben vallott nézeteit; hogy minden üdvöt nem vár a latin s görög nyelvek tanításától, mert sokat tanulhatunk ugyan a régi kultura nyomán, de nem feladatunk arra visszatérni s azt az újak rovására elfogulva s kizárólag dicsőíteni. Elismerte a gimnáziumi tanrendszer hiányait s reformjának szükségét, de azt nemzetközileg véli a civilizált, főleg szomszéd s egymásra utalt államok közt megoldandónak. Ő hozta a törvényt, mely a magyar nyelvet köteles tantárgyul viszi be a népiskolákba, mégis voltak, kik őt németesítéssel vádolták, mert a német nyelv tanítását is kötelezővé tette a középiskolákban. Egyik igen fontos emléke miniszterségének a rabbiképző intézet felállítása, amivel nagy mértékben járult a magyarországi izraeliták magyarosításához. Foglalkozott azzal is, már Eötvös báró eszméje nyomán, hogy a központi egyetemen minden hitfelekezet számára hittani fakultást állítson, de ez eszmét nem foganatosíthatta. Nemcsak hivatalos buzgalommal, de a szeretet egyéni melegével ápolta a képzőművészet ügyeit, fiatalkora zsenge növényeit; ezekhez sorozta a zenét, felállítva a zenészeti akadémiát s új otthont teremtve Liszt Ferencnek, kit annak élére állított. Gondoskodott a hazai műemlékek fentartásáról, a fenmaradt gyér építmények stílszerü felújításáról, iparművészeti s üvegfestészeti szakiskolákról. 1876. a földmívelési, ipar és kereskedelmi tárca vezetését is ideiglenesen átvette éppen akkor, midőn az Ausztriával 1867. megkötött vám- és kereskedelmi szerződés megújítása került szőnyegre s ezzel megindult az országgyülésen az önálló magyar vámterület elkülönítésére vonatkozó vitatkozás. T. kitünő közgazdasági ismereteit e téren is fényes sikerrel érvényesítette s a vámkérdés és vámtarifák nehéz kérdéseiben nyomatékosan és diadalmasan szerepelt. Ez időre esik az 1876 aug. Budapesten megtartott nemzetközi statisztikai kongresszus, melynek ő volt elnöke s hol alkalma nyilt magas szinvonalon álló tulajdonait, szaktudományát, nyelvismeretét és szeretetreméltó egyéniségét egész Európának bemutatni. E kongresszus után adta ki 1882. és 1883. német nyelven Lipcsében munkái egy részét Reden u. Studien és Essays u. Denkreden cím alatt, ami nagy hatással volt hazánknak s ügyeinknek megismertetésére. A m. tud. akadémiában folyvást gyakrabban fellépett érdekes felolvasásaival. Azon kedvelt francia, angol, német nagy irók s államférfiak felett, kiknek munkáit és eszméit pályája kezdetén kortársaival megismertette, mint Thiers, Mignet, Guizot stb., kiket túlélt, emlékbeszédeket tartott, melyek egy része francia kiadásban is megjelent 1885. Éloges címen; ugy szintén ő tartott emlékbeszédeket régi barátja Lukács Móric s az akadémia elnöki székén előde Lónyay Menyhért gróf felett; elfogulatlan birálattal méltatta Eötvös József báró nagy művét a XIX. sz. vezéreszméiről, külön munkában tárgyalta a főrendiház reformjának kérdését. Lónyay Menyhért gróf halála után 1885. ő választatik a magyar tudományos akadémia elnökévé, melynek magasztos hivatását minden alkalommal hirdeti megnyitó beszédeiben; az ügyvitelnek azonban csak kevés idejét szentelhette, bár főfelügyeleti kötelességét lelkiismeretesen teljesítette. Élete utolsó éveiben mintha érezte volna, hogy már csak kevés ideje van kedvenc eszméi megvalósítására, tevékenysége lázassá s idegessé válik. Utolsó betegségében külföldön is keresett gyógyulást s azt nem találva, leirhatatlan nyugtalanságtól hajtva, haza jött meghalni. A m. tud. akadémiában Keleti K. rendes tag tartott felette emlékbeszédet (v. ö. Akadémiai Évkönyv, XVII. köt., 1889, melyből a fentebbi adatok nagy része merítve van). Szász Károly akkora velencei Lidón tartózkodván, ott irta meg emlékének áldozott szép költeményét (u. o.). V. ö. Hajnik K., Országgyülési Emlékkönyv (1886); jellemrajza Farkas Alberttól s arcképe; Újabbkori Ism. Tára (VI. köt. 407. old., 1885); Magyarország és a Nagyvilág (1866. 5., 1875. 10. sz., arcképpel); Vasárnapi Újság (1862. 23. sz., arcképpel); Ország Tükre 81862. 13. sz., arcképpel, Marastonitól); Magyar Salon (III. köt., 338. old., Neményi Ambrustól, jellemrajz, igen jó arcképpel kisérve.

Forrás: Pallas Nagylexikon