Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Trencsén... ----

Magyar Magyar Német Német
Trencsén... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Trencsén

1. Vármegye hazánk Dunaparti részében; határai Ny-on Morvaország, melytől a Kárpátok ÉNy-i határláncolata választja el, É-on Szilézia és Galícia, K-en Árva, Túróc és Nyitra, D-en Nyitra vármegye.

Földrajz: Területe 4619,82 km2. T. vármegye földje túlnyomóan hegyvidék, melyet a Vág széles völgye választ ketté. Jobb partján az ÉNy-i határláncolat emelkedik, fő gerincével legtöbbnyire egyúttal az ország határát is jelölvén. Ezen láncolatnak főbb csoportjai a vármegye területén: a Lopenik (912 m), Lukov 8685 m), az Oroszlánkői csoport (a kilátásról híres Komlóheggyel, 926 m), a Javornik (1077 m), a Ny-i Beszkédek (1067 m) és az Osszus (1236 m). A Vág bal partján a Kis-Fátra hegyláncolatához tartozó csoportok emelkednek, melyek a Sztrecsnói szoroson túl a folyó jobb partjára is átmennek; ezen csoportok D-ről É. felé haladva: az Inovec csoportja (1042 m), a Sztrazsó (1214 m), a Manin csoportja a híres Manin-hasadékkal, a Szulyói hegycsoport a szintén híres szulyói völggyel, majd a Rajcsanka vizén túl a Veterne hola vagy Rajeci havasok a Klak (1353 m) és Mincsol (1364 m.) csúcsokkal. Ahol a Vág völgye a Kis-Fátra vonulatán áttör, ott a tulajdonképpeni Kis-Fátra vagy Kriván-Fátra hatalmas csoportja emelkedik, amelyben T. vármegye legmagasabb ormai, u. m a gyönyörül kilátású Kis-Kriván (1711m.), a Sztoh (1608 m) s a szaggatott Roszugyec (1606 m) emelkednek, köztük van a szépségéről ismeretes tyerhovai völgy. Az egyes hegycsoportok közt jelentékeny nyergek vannak és szorosok nyílnak; ilyenek a Vlára-szoros (283 m.), a Lissza-szoros (457 m), a papradnói hágó, a styavniki hágó, a turzovkai szoros, a jablunkai szoros (550 m) és a szkalitei szoros (700 m), melyek Morvaország, Szilézia és Galícia felé közvetítik a közlekedést, továbbá a facskói hágó, mely Nyitra vármegyébe és a tyerhovazázrivai, mely Árva vármegyébe vezet át. Folyóvizei közül a Vág a legnagyobb, de egyúttal rohamos folyásánál és áradásainál fogva a legveszedelmesebb; mellékvizei közül a Varinka, Kiszuca (a Bisztricával), Belavoda, Vlára, Rajcsanka vagy Zsillinka és Teplicska a nagyobbak; DK-i részében a Nyitrának adózó Szvinna, Radisa és Bebrava erednek. Jelentékenyebb tava nincs, de ásványos forrásai nagy számmal, köztük legjelesebbek a trencsénteplici kénes hőforrások, a rajecfürdői tiszta hőforrások, kevésbé jelentékeny a nagykulvai savanyúvíz.

Éghajlata hegyes voltának megfelelően különösen É-i részében zordabb, délen enyhébb; az évi közepes hőmérséklet T. városában 9,3°C, legmelegebb hónap a július 20,9°C, leghidegebb a január - 2,1°C hőmérséklettel; a hőmérséklet szélsőségei 34,5 és - 25,0°C, abszolút ingadozása tehát 59,5°C. A csapadék évi mennyisége T. városában 702 mm, É. felé azonban gyorsan nő és különösen a Kis-Beszkédek csapadékban igen dúsak.

Terményei az ásványországból agyagon, mészkőn, kvarcon kívül alig vannak. Talaja a Vár-völgy déli részén lösz, egyébként a szilikát és mészképződmények uralkodnak; talaja általában véve nem mondható termékenynek. Termő területe 419,591 ha, miből szántóföld 152,454, kert 4650, rét 20,354, legelő 89,864, szőlő 60 és erdő 152,209 ha, a földadó alá nem eső terület 27,176 ha Talajának terméketlenségénél fogva árpát és zabot termesztenek nagy mennyiségben, amaz (1894) 31,247, ez 21,514 ha területen van bevetve és az évi termés 383,485, illetve 182,115 q; sokkal kevesebb rozs (11,193 ha terület, 125,815 q) és búza (8998 ha, 88,192 q) terem, ellenben igen sok burgonya (26,151 ha területen közel 2 millió q) és cukorrépa (877,662 q); termelnek még kétszerest, kölest, tatárkát, lent, kendert, hüvelyes veteményeket és takarmányrépát. A vármegye déli részén a szőlő megterem, sőt néhány helyen jó bort is szűrnek. Van sok gyümölcse, kivált szilvája. Igen kiterjedtek a havasi legelők, melyek a juhtenyésztésnek kedveznek. Az erdőségeknek egy harmada (54,039 ha) fenyves, 13,295 ha tölgyes, a többi bükkös és egyéb lomberdő. Az erdőkezelés általában véve kevéssé kielégítő.

Az állatállomány (1895) a következő: 104,789 szarvasmarha, 10,046 ló, 45 szamár, 8 öszvér, 37,448 sertés, 75,613 juh és birka és 3674 kecske. Nevezetesebb állattenyésztés Bánban van, ahol a d"Harcourt-féle uradalomnak pinzgaui tehenészete van. A lótenyésztés emelésére 7 fedeztetési állomás tartatik fenn. Legfejlettebb a juhtenyésztés, mellyel kapcsolatban a sajt- és túrókészítés igen elterjedt. A méhészet emelkedőben van, a méhkasok száma 8295.

Lakóinak száma 1870-ben 248,626 volt, jelenleg (1891) 258,769, mihez még 1118 főnyi katonai népesség járul. Egy km2-re 56,3 lakó jut, így T. a középsűrűségű vármegyék közé tartozik. A lakosok közt van 5082 magyar (2%), 10,267 német (4%) és 241,818 tót (93,4%); a magyarság 10 évi szaporulata 2421 lélek vagyis 90%. A nem magyar ajkú lakosság közül csak 7114 egyén, vagyis 2,8% beszéli a magyar nyelvet. Hitfelkezetre nézve van 224,259 r. kat. (86,7%), 21,546 ág. evang. (8,3%) 295 helv. és 12,463 izraelita (4,8%). Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a népesség: értelmiség 1364, őstermelés 55,929, bányászat 8, ipar 10,769, kereskedelem 1986, hitel 30, közlekedés 849, járadékból élő 1099, napszámos 13,100, házi cseléd 9234, háztartásban 48,212, egyéb foglalkozású 278, foglalkozás nélküli 14 éven alul 88,398 és 14 éven felül 6227. A lakosság fő foglalkozása a földmívelés és állattenyésztés. Az ipar nem jelentékeny; a gyáripar legfontosabb vállalat a Löw-féle zsolnai nagy gyapjúáru-, posztó- és takarógyár (900 munkás, évi termelése 700,000 m szövet), továbbá egy cementgyár (Lédec), 2 botgyár, 1 faárugyár, 3 gőzfűrész, 1 gyufagyár, 1 papirosgyár, 1 műmalom. 50 szeszfőző, 2 ecetgyár, 2 sörfőző, 4 üveggyár (Zay-Ugróc, Szt.-Szidónia, Gápel, Zsittna), több bőrgyár (Rajec). A nép azonkívül nagy mértékben űzi a drótos mesterséget (a drótos tótok fő fészke Rovne) a zsindelykészítést, tutajozást, faárukészítést, sajt- és túrókészítést (brinza, ostyepka). A kereskedelem nem nagyon élénk. A hiteligények kielégítésére 5 bank, 3 takarékpénztár és 3 szövetkezet áll fenn. A közlekedés eszközei: 187 km vasút (33 állomással), 142 km állami, 420 km törvényhatósági és 360 km községi út. A Vágon igen élénk a tutajozás.

Közművelődési állapota nem eléggé fejlett, a 6 éven felüli férfinépességnek 38,9, a női népességnek 49%-a sem írni, sem olvasni nem tud és a tanköteles gyermekeknek 21,7%-a nem jár iskolába. Az iskolák száma 407, ezek közt 2 gimnázium (Trencsén, Zsolna), 8 ipari és kereskedelmi iskola, 2 polgári, 1 felsőbb leányiskola (Trencsén), 1 felsőbb nép- és 373 elemi népiskola, 18 kisdedóvó, 1 börtöniskola és 1 árvaház. A népiskolai tanítók száma 487, köztük 169 nem okleveles és 82 nem képes a magyar nyelven való oktatásra. A szellemi élet gócpontja Trencsén és Zsolna.

Közigazgatás: A vármegye 9 járásra oszlik és van benne 1 rendezett tanácsú város.

A vármegyében van 1 rendezett tanácsú város, 10 nagy- és 388 kisközség. A községek általában véve igen kicsinyek, 2000-nél több lakosa csak 28-nak van, legnépesebbek: Turzovka 7599, Trencsén 5100, Csaca 4350 és Zsolna 4117 lakóval. Székhelye Trencsén. Az országgyűlésbe T. vármegye 8 képviselőt küld.

Története: T. vármegye északnyugati részén, a puchói völgyben talált prehisztorikus, nevezetesen: kő- és bronzkori maradványok, az ugyane korból való beckói lelet, továbbá a zsolnai járásban fekvő Deuben, Sztrányik és rajeci hegyek mellett észlelhető, s régi földvárakra emlékeztető formációk kétségtelenné teszik, hogy a Vág völgye, a vármegye területének legnagyobb része, ősidőktől fogva néplakta vidék volt, melynek első ismert lakói a markomannok és quádok, kik a keleti gótok legyőzése után az I. sz.-ban a szomszédos Morvaországot elfoglalván, azt az ország nyugati határával az V. sz. végéig bírták. Erre vonatkozik a T. vármegyében talált két legrégibb feliratos emlék is a római hódítás korából, mely a T.-i várszikla déli oldalán máig is hirdeti a római fegyverek dicsőségét, melyet Marcua Aurelius császár a markomannok és quádok ellen 161-180. években folytatott háborújában népének szerzett s ugyanott örökített meg. Az avar, majd később Nagy Károly idejében a frank uralom fennhatósága alatt állott morva-szláv törzs az V. sz. vége felé kiszorítja a vármegye előbbi lakóit. Moimir morva fejedelem kivívja függetlenségét, s utóda Szvatopluk kiterjeszti a nagy morva birodalom határait még a szomszédos vármegyékre is. Ezen, főképp a VIII., IX. és X. sz.-ban megerősödött morva-szláv uralom idejéből származott a Vág folyó mentén épült néhány vár, nevezetesen: T., Bán, Beckó (Blunduc v. Bolonduc), Hricsó, Illava (Léva), Lednic, Nagy-Bittse, Oroszlánkő és Zsolna, melyek a honfoglalás idejében úgy a Névtelen Jegyző előadása, valamint a későbbi privilégiumok hivatkozásai szerint már léteztek. A X. sz. utolsó éveiben itt folytak a leghevesebb harcok a honfoglalók, nevezetesen Huba, Zoárd és Kadosa vezérek alatt az ország északnyugati részét hódító hadak és az itt jól védelmezett szláv törzsek között.

Szent István a legnagyobb várat szemelte ki államszervező intézkedéseinek itteni középpontjául; itt várispánságot alapít, mely az Árpád-ház kihaltáig királyi birtok maradt s azt a várról comitatus Trincin v. Trinchin nevezi el. Már ez időben találkozunk itt ama kornak megfelelő társadalmi s gazdasági viszonyokkal, miről ugy a nevezett várak, valamint a XII. sz.-ban ismert falvak: Arlouch (Orechó), Berk, Chlivén, Dúló, Gesztes, Guorna (Gradna), Liszkó (Lieszkó), Zamór (Zamaróc) és Zlatovec (Zlatóc) létezése bizonyságot tesznek, melyek a T.-i várispánsághoz tartoztak. Pominóc 1229. évi és Oroszlánkő 1342. évi határjárása a vármegye északi részéről ugyanezt igazolják. A XIII. sz.-ba (1224) esik a szent benedeki apátság (Conventus sancti Benedicti de Rupibus) Jakab nyitrai püspök által történt alapítása; az apátság 1664. évben a Jézustársaság s ennek feloszlatása után 1780. a tanulmányi alap tulajdonába ment át. IV. Béla király ide menekült a tatárok elől, mert Oroszlánkő és T. dacolnak a pusztító vésszel, s még a szomszéd Liptó vármegye menekültjeinek is oltalmat nyújtanak. Béla király Zamarócon 1241-ben erősíti meg a várjobbágyoknak Szt. Istvántól nyert szabadságát.

A XIV., XV. és következő sz.-okban T. vármegye, mely a honalapítás első századaiban a királyság hatalmas bástyája, a királyi hatalom hanyatlásával a legnagyobb fejetlenség s önkény színtere; a legtöbb várhoz fűződő emlékeket a néphagyomány hol regényes, hol pedig borzadályos színekben örökítette meg, melyekben a rettegett oligarchák és rablólovagok tipikus alakjai félreismerhetetlenek. Ezeknek sorozatát a cseh Prokopp nyitja meg, aki elfoglalván Liptó-Újvárt, onnan T. vármegye északi részét rettegésben tartja. A Csák-nemzetség T., Nyitra és Pozsony megyékben kis királyságot alapít, melynek központja T.; udvara Bécsben is ismeretes (Matsakerhof) és Chák Máté 1319. bekövetkezett haláláig állandóan dacol a királyi hatalommal. A XV. sz.-ban főképen a lednici és vágbesztercei várakból intézik Bjelik és a Podmanin testvérek rettentő rablókalandjaikat egészen az örökös tartományokba, s számos várúr, mint Stibor, Telekessy, Thurzó, stb., kegyetlenségeikkel dicstelen hírnévre vergődnek. A huszita zavargások nagy csapást mérnek T. vármegyére; Bán, Illava és Zsolna teljesen áldozatul estek. A pusztításoknak az Illava melletti csata 1432. vetett véget. Ugyane század vége felé 1493-ban találkozunk itt a hatalmas erdélyi vajda Szapolyai István családjával, ki a T.-i várat Mátyás királytól részben vétel, részben adomány útján nyeri.

A mohácsi vész után T. vármegye egy része, a város s a vár, utóbbi mint János király tulajdona, 1528-ig a nemzeti király oldalán áll. Az ezután bekövetkezett török hódoltság idejében a XVI. és XVII. sz. kulturális intézményei s igen sok család ide menekülnek. Különösen Beckó a menekültek kedvelt helye, ahol 1570-0700. évi időközben 153 család s ezek között számos főúri család is lakott. Lippay, majd Szelepcsényi esztergomi érsekek 1652. és 1678. Trencsénbe és Zsolnára telepítik a Jézus-társaságot, amely 1630. Csacán templomot s plébániát épített. Ugyancsak Zsolnán tartja meg 1610. a Dunán inneni ág. evang. egyházkerület első szervezési ülését. Beckón, Pruszkán és Zsolnán a Szt. Ferenc-rend társházakat emelt, melyek máig is léteznek. A báni gimnázium s az illavai Trinitarius-rend társháza rövid fennállás után megszűntek 1640., illetőleg 1725. A XVII. sz.-ban nevezetes szerep jutott a vármegyének a Wesselényi-féle összeesküvésben, melynek színhelye a zsolnai járásban fekvő Teplicska nevű hely volt. T. vármegye a Rákóczi-mozgalmakban részt vesz, de a császári hadak Rákóczi birtokait, nevezetesen a Thököly Imrétől öröklött Zsolnát 1701-től kezdve állandóan megszállva tartották. Ennek dacára megindulnak 1703-ban a vármegye északi részén a toborzás és kisebb csatározások; előbbeni emléke egy máig is ismeretes magyar-tót szövegű toborzó dalban (az gajdával az huszlával Zsilinában jártunk stb.), utóbbiaké pedig a Zsolna mellett fekvő Chunetz községbeli élő néphagyományban (psohlavci) maradt fenn, mely a zsolnai ferenciek egykorú naplójegyzéseivel megegyez. Lednic vára II. Rákóczi Ferenc nejének birtoka, közvetítette a fegyverszállítást, miért is Heister által 1706. felgyújtatott. A T.-i várat Rákóczi csapatai szállották meg 1707-8. Ez utóbbi év aug. 3. volt az ún. T.-i csata (a turna-hamri-i völgyben), melyben Rákóczi lova a hegyi patak átugratása közben elbukott s a csatasort rendező vezér esése hirtelen oly zavart idézett elő, amely Heistert ütközet nélkül diadalhoz juttatta. Mária Terézia korára esik a jelenlegi vármegyeház építése 1760.; az ő uralkodása idejében részt vett a T. vármegye a hétéves háborúban s nagy költséggel lovas bandériumot állít. II. József korában a passiva resistentia minden módozataival találkozunk; a főispán Illésházy János nem fogadja el a felajánlott udvari méltóságokat s 1791. a császár intézkedéseire vonatkozó irományok a szigeten nyilvánosan elégettettek. 1797. T. vármegye ismét részt vesz a nemesi felkelésben.

A jelen század politikai mozgalmai sem hagyják érintetlenül a vármegyét, mely az 1830. évi lengyel felkelést titokban támogatja. Borsiczky alispán kegyvesztett lett s a mozgalom elfojtatott. A szabadságharc idején T. vármegye sokat küzd a belellenséggel, nevezetesen Hurbán fanatikus csapataival. 1848 jan. 2. felgyújtja Götz osztrák tábornok Budatin várát s 1849 okt. 8. T. közelében (Kosztolna mellett) elvész a vármegyei népfelkelő sereg Pongrácz Guidó vezérével együtt. A vármegye főispánjai, kiknek ismert sorozata a XIII. sz.-ban Bogomérral kezdődik a XVI. sz.-ig többnyire a várispánok voltak. A XVII. sz.-tól az utolsó Illésházy gróf kihaltáig (István gróf, meghalt 1835) az Illésházy grófok voltak az örökös főispánok (1600-1822), kikkel ezen méltóság megszűnt. Az alkotmány visszaállítása után a nagy népszerűségnek örvendett 1848-iki követ és 1861-iki alispán, néhai Kubicza Pál emeltette főispáni székbe. Az ő idejére esik Latkóczy Sándor, majd Zsámbokréthy Emil 15 évi alispáni működése, mely T. vármegye kulturális fejlődésében és előhaladásában új és emlékezetes korszakot alkotott.

2. T., rendezett tanácsú város T. vármegyében, a Vág partján, igen kies vidéken, (1891) 433 házzal és 5100 lakossal (közte 1698 magyar, 926 német és 2417 tót, hitfelekezet szerint 3414 r. kat., 470 ág. evang. és 1198 izraelita). A hatalmas várromoktól koronázott 320 m magas várhegy tövében elterülő csinos város igen kedvező benyomást tesz; széles főterének legjelesebb épületei a vármegyeháza, az egykori Illésházy-palota, a Huszár-ház (melyben ma az állami felső leányiskola van elhelyezve), a piaristák háromemeletes kolostora, főgimnáziuma és temploma; a hajdani Széchenyi-konviktus (ma kávéház), a városi torony és városháza; a város többi részeiben kiválnak a Marsovszky-ház, a nagy kaszárnya, több templom és magánépület. T. ma a felvidék egyik legvirágzóbb városkája; székhelye a vármegye törvényhatóságának, a T.-i járás szolgabírói hivatalának, pénzügyigazgatóságnak, királyi törvényszéknek, járásbíróságnak, királyi ügyészségnek és közjegyzőségnek, államépítészeti hivatalnak, közúti kerületi felügyelőnek, állami állatorvosnak, a 15. honvéd gyalog- és 71. gyalogezrednek, valamint csendőrszárny- és szakaszparancsnokságnak. Van királyi katolikus főgimnáziuma (a piaristák vezetése alatt), állami felsőbb leányiskolája, községi alsó fokú ipariskolája, vármegyei közkórháza, a keresztény szeretetről c. nővérek zárdája, takarékpénztára (az osztrák-magyar bank mellékhelyével), ipartestülete, pénzügyőrbiztosi állomása, vasút, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Számos egyesülete közül kiválik a T.-vármegyei természettudományi társulat. A város speciális bogárgyűjteménye (mintegy 50,000 db). Itt jelenik meg a Vágvölgyi Lap (XXIV. évfolyam) és T. vármegye hivatalos közlönye (VII. évfolyam). Lakói ipart és kereskedést űznek, jelentékeny az agyagipar és a borókaolaj-kivitel. A város fölött emelkedő hatalmas várból gyönyörű kilátás nyílik a Vág völgyére.

Története: T. város régi neve az Árpád-kori okmányokban Trincin, Trincinium vagy Titin írásmóddal fordul elő, s különösen ez utóbbi elnevezés igen közel áll Ptolemaios Klaudios földrajzi művében említett, a Jazyges Metanastae vidékén a II. sz.-ban ismert Tritton v. Trisson nevezetü város nevéhez s megerősíti ama adatokat, hogy T. város a római hódító hadjáratok idejében már létezett s a honfoglalást megelőző századokban a Vág völgyében a morva-szláv birodalom egyik legerősebb vára volt. Vratiszláv és Ottó cseh fejedelmek eredménytelenül ostromolják az akkor már erős várat, melyben az 1111. évi adatok nyomán Szt. István várkapitányságot alapított s amelynek első ismert kapitánya Alaghi a XII. sz. közepén élt. A tatár pusztítás idejében Bogomér várispán a menekülőknek ugyanott védelmet nyújt, s IV. Béla királytól jutalom fejében a szucsi és kiszucai völgyet nyeri. A vár az Árpád-ház idejében királyi birtok volt, mely mint ilyen 1275. adomány útján a Csák-nemzetségre s Csák Máté 1319. bekövetkezett halála után ismét a koronára szállott. A XIII. sz.-ban T. város is előtérbe jut, hol a máltai lovagrend a Szentlélekről címzett templomát alapította, mely a rend távozása után 1301-1528. a ferenciek birtokában volt; Katzianer 1528. feldúlta s azóta nyoma veszett. A város legrégibb meglevő privilégiuma 1324-ből való. Ebben Róbert Károly a polgárságot régi jogaiban megerősíti, s a királyi adó alól is felmenti. Nagy Lajos, Róbert Károly és Mátyás király többször fordulnak meg T. városban. Az 1344-iki fejedelmi találkozás emlékére ajándékozta Nagy Lajos a vártemplomban máig is őrzött szentségtartót, a középkori ötvösművészet ritka remekét. 1461. itt vette át Mátyás király jegyesét, Podiebrad Katalint. A vár rövid időre a Stibor vajdáé. Zsigmond nejének, Cillei Borbálának adományozza, s 1457. már ismét a Hunyadi-család birtokában látjuk. Mátyás király 1493. Szapolyainak adományozza, így a vár a mohácsi vész után János király pártján állott. A vár és a város soká dacolt Katzianer hadaival, mígnem a várban kiütött tűzvész és a városban jelentkező éhhalál minden további védelmet lehetetlenné tettek. Ekkor égett le a régi vártemplom is, melynek helyén a jelenlegi 1553-58. épült. A várőrség vezére Baracskay Pál 1528 jún. 24-én 14 pontban megköti a tisztességes átadásra vonatkozó szerződés feltételeit. Ferdinánd megbecsülte a város hűségét és vitézségét s ugyanazon évi nov. 28-án megerősíti a város összes kiváltságait, Baracskayt pedig várkapitánnyá nevezi ki. 1600. Illésházy István gróf nyeri a várat, melyet családja az örökös főispáni méltósággal együtt 1822-ig bírt. Az utolsó Illésházy gróf, István (meghalt 1835.) Sina György bárónak 50 ezer Ft évi életjáradék fejében adta el összes vagyonát, melyhez a T.-i vár is tartozott. Jelenlegi birtokosa d"Harcourt Ifigénia grófné, Sina György báró unokája. A Bocskay-féle felkelésben úgy a vár, valamint a város egyaránt sokat szenvedtek a féktelen hadak dühétől. Bethlen Gábor kivonulása után 1622. T. városában őriztetett a szent korona, a főtér jelenleg 6. és 13. számmal jelzett házaiban. A XVII. sz.-ban épült T. város nevezetessége: a Jézus-társaság monumentális kollégiuma és temploma, mellyel szemben a nemesi konviktus állott; mindkettő az esztergomi érsekek, Lippay és Szelepcsényi alapítványai. A gimnázium a Jézus-társaság feloszlatása után 1776. A kegyes tanító rend tulajdonába ment át, amely azt máig is bírja. A Rákóczi-mozgalmakban T. város majd Beregh Imre kuruc vezér, majd pedig a császári hadak hatalmába került. A szabadságharc idején Simonits osztrák vezér sarcolta meg T. városát, ahová a kosztolnai ütközet után ellenállás nélkül vonult be. Az 1866-iki szerencsétlen hadjárat alkalmával T. város nyújtott a menekülő osztrák hadnak oly nagylelkű segedelmet, melyről a kortársak bámulattal beszélnek. A vár, melynek pincehelyiségei még e század elején fegyvertárakul szolgáltak, ma teljesen romokban hever. V. ö. a T. vármegyéről szóló munkákat. Továbbá Mommsen, A T.-i várban levő római felirat (Arch. Értesítő, XIII., 1893., 265. old.); Janovszki, T. vár ostroma (A T. vármegyei tört. és rég. Társ. Közleményeiben); Thaly Kálmán, A T.-i csata 1708. (Magyar Hadtört. Eml., 1897. évf.); Starck, Wegweiser in die T.-er Burgruine (1895); Pfeiffer A., A kegyesrendiek T.-i társházának története (1879).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is