(a filozofiai műnyelvben néha tudalom is), legáltalánosabb
jelentésében az a tulajdonsága a lelki életnek, melynél fogva tudomásunk van
lelki életünk jelenségeiről, ami se magyarázat, se definició, csak ismétlése
annak, ami a szóban foglaltatik: T.- = valaki tud valamit. Lelki jelenség nem
is egyéb, mint T.-os jelenség; a T. legegyetemesebb, legegyszerübb, párját nem
lelő, tehát más fogalom alá nem foglalható, más jelentőségtől le nem
származtathatő, épp azért definiálhatatlan sajátossága a lelki életnek, mint a
mozgás a testi világé. Ebben az értelemben véve a T.-ot, konstatálhatjuk
továbbá, hogy vannak fokozatai, amelyeket a világosság fokozataival
hasonlíthatni egybe. Érzések, képzetek stb. lehetnek elevenebben, erősebben és
kevésbé elevenen erősen tudatosak, mint a természetben fény és homály közt fokozatos
átmenet van. Ha több gondolat (érzet stb.) egy időben tudatos, rendszerint
egyike ezeknek legtudatosabb, a többi kevésbé az. Ez egészen sajátos, páratlan
jelenség jelzésére más metaforákkal is élünk - a T.-ot térhez hasonlítva, azt
mondjuk, hogy ez vagy az a T. előtérben, háttérben van stb., vagy a T.-ot a
látás mezejéhez hasonlítva, mondjuk, hogy ez vagy az a tudás látópontjában van
stb. - de mind e metaforák csak azt a tényállást jelzik, hogy a tudatosságnak
vannak fokozatai, hogy vannak tudatosabb és kevésbé tudatos lelki jelenségek,
ami a lélektani magyarázatban fölötte fontos és a lelki életben a matematikai
differenciák és a fizikai molekula szerepét viszi. Már Leibniz figyelmeztetett
erre a fontos jelenségre, melynek a petite perception nevet adta. Igy jutunk el
a tudatostól a tudattalanhoz; a tudattalan nem egyéb, mint a tudatosnak
minimális foka és alkalomadtán ismét tudatossá válhatik. Itt függ össze a T.
tana a reprodukcióval és emlékezettel. Megjegyzendő még, hogy a tudatosnak
birodalma lelkünkben a tudattalanhoz képest elenyészőleg csekély. T. azonban
mást is jelent, t. i. tudatos képzeteink összességét, amint egymás közt és a
T.-ból félig vagy egészen kiszorult (azaz többé-kevésbé elhomályosodott)
képzeteinkkel összefüggnek. Azt az állapotát bensőnek, melynél fogva egyes
részeint ennek az összességnek világosabban gondoljuk, nevezzük figyelemnek.
Mondjuk, hogy figyelmünk valamely képzet felé fordul, amelyet azután
világosabban és határozottabban gondolunk. Wundt a figyelem tárgyát képező képzetet
appercipiáltnak, a többit, kevéssé világosat percipiáltnak nevezi. A világosság
ama fokát, melynél valamely képzet a T.-ból kiszorul, vagy a T.-ba még nem
hatolhat be, a T. küszöbének nevezik. Mindezek persze metaforák. A T.-ban
világos képzet egy időben csak igen kevés lehet jelen, mely jelenséget a T.
szűkének nevezzük. Wundt szerint egy időben 6-12 egyszerü benyomás lehet jelen,
mely térbelileg öszefügg; ellenben időbelileg összefüggő képzetekből 15-40.
Amazt nevezi a figyelem körének (Umfang der Aufmerksamkeit), emezt a T. körének
(Umfang des Bewusstseins). Ezek a számos azonban kevés értéküeknek látszanak.
Bizonyos, hogy mennél intenzivebb figyelmünk, annál kevesebb képzet fér el
tudatunkban. Fontos a T. egységének kérdése. T. egységén azt a nevezetes
tulajdonságát értjük lelki életünknek, melynél fogva lelkünk nem oszlik annyi
T.-ra, ahány képzetünk van, hanem hogy az egyes képzetekről tudván, azt is
tudom, hogy valamennyi az én képzetem. Ha két képzetet összehasonlítok, nem
elég, hogy egy egyikről is tudjak, a másikról is, hanem hogy mindkettőről
egyszerre tudjuk és különbségüket még hasonlóságukat a T.-nak egy és
oszthatatlan aktusában felfogjam.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás
Magyar
Angol
Német