Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Turóc... ----

Magyar Magyar Német Német
Turóc... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Turóc

1. Vármegye hazánk Duna bal parti részében; határai Ny-on Nyitra és Trencsén, É-on az utóbbi és Árva, K-en Liptó és Zólyom, D-en Bars és Nyitra vármegye.

Területe 1150,35 km2. T. egy magas hegyektől minden oldal felől körülvett katlant képez, melynek csak ÉK-en és ÉNy-on van természetes nyílása, ahol ugyanis a Vág folyó a hegyövet áttöri. É-on a Kis-Fátra vagy Fátra-Kriván hegység emelkedik, mely a Kis-Kriván csúcsában 1711 m magasságot ér el. Ezt a Vág kralováni szorosa választja el a Nagy-Fátrától, melynek hatalmas hegytömege T. vármegyét Liptótól és Zólyomtól választja el. E csoportnak kiválóbb kiemelkedései: a Klak (1395 m), Javorina (1330 m), Borisov (1512 m), Ploska (1533 m), Pusztalőja (1586 m) és Krizsna (1575 m), majd a hermánd-stubnyai nyergen (891 m) túl az Ahornbrunn (1266 m) és Vihnatova (1281 m). DNy-on a jóval alacsonyabb Zsgyár-hegység (893 m) alkotja a határt Bars vármegye felé. Ezt a Gajdell és Znió-Váralja közti nyereg (621 m.) választja el a Veterna hora vagyis a Rajeci havasok csoportjától, melynek nagyobb emelkedései: a Klak vagy Orrkő (1353 m), Velka Luka (1477 m) és Mincsol (1364 m). Ezt a hegycsoportot a Sztrecsnói szoros választja el a Kis-Fátrától. Az ekként minden oldal felől hatalmas hegybástyáktól övezett feltérség D-ről É. felé lejt, míg amott 565 m-nyire van a tenger fölött, Ruttkánál már csak 376 m-t tesz. E síkságot a T. folyó öntözi, mindkét oldalról igen sok bővízű hegyi patakkal (Mossóci, Necpáli, Szklabinyai, Vrickói patak) gyarapítva vízét. Ruttkánál a Vágba ömlik, mely K-Ny-i irányban hasítja a vármegyét s egyúttal egyetlen tutajozható folyója is. Vannak kisebb tavai, több szép vízesése (Suttó mellett) és néhány ásványos forrása, köztük a stubnyai melegforrások. Éghajlata magas, hegyes vidékének megfelelőleg meglehetősen zord, de egészséges, csapadékban bővelkedő.

Terményei az ásványországból csekély számmal vannak. Földje a dombos részeken agyagos, a keleti hegyvidéken meszes, míg a nyugati hegyvidéken a szilikát-képződmények uralkodnak; csakis a síkság alkalmas a földmívelésre, míg a magasabb hegységekben csak a kevésbé nemes gabonafajok teremnek meg és a havasi legelők (9000 ha) és erdőségek uralkodnak. A vármegye termőterülete 108,973 ha, miből szántóföld 31,040 ha, kert 570, rét 10,154, legelő 13,50 és erdő 53,619 ha A nem termő terület 3351 ha-ra rúg. Természeti viszonyainál fogva legtöbb a zab (21,514 ha területen 182,115 q termést, ellenben jóval kevesebb rozsot (11,193 ha), burgonyát (8998 ha) és árpát (4647 ha); ellenben sok a burgonya (5567 ha területen 217,664 q), valamint köles, kendert, tatárkát és hüvelyes veteményeket is bőven termesztenek. Az erdőségek kiterjedése a vármegyék egész területének felét teszik; ezeknek 2/3 része fenyves (35,610 ha) és ebből ismét legtöbb a lucfenyők alkotta erdő, 1/3 része bükk- és más lomberdő és csak 57 ha tölgyes.

Az állatállomány 1895. a következő: 19,179 szarvasmarha, 3912 ló, 7 szamár, 13,224 sertés, 30,686 juh és birka, 278 kecske. Jelentékenyebb simmenthali tehenészet Necpálon van; a vármegyében 1 fedeztetési állomás van. Vad a hegységekben bőven fordul elő.

A lakosok száma 1870-ben 45,346, 1891-ben 49,979 volt; egy km2-re 43,5 lélek esik, és így T. a ritkábban lakott vármegyék közé tartozik. A lakosok közt van 1358 magyar (2,7%), 10,180 német (20,4%), 37,954 tót (75,9%) és 488 egyéb anyanyelvű. A magyarság tíz évi szaporulata 254 lélek vagyis 23%. A nem magyar ajkúak közül csak 2626 lélek vagyis 5,4% beszéli a magyar nyelvet. Hitfelekezet szerint van 20,853 római katolikus (41,7%), 26,834 ág. evang. (53,7%) és 2214 izraelita (4,4%). Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a népesség: értelmiség 334, őstermelés 10,995, bányászat 22, ipar 3664, kereskedelem 339, hitel 14, közlekedés 475, járadékból élő 401, napszámos 3483, házi cseléd 1587, háztartás 11,079, egyéb foglalkozás 32, foglalkozás nélküli gyermek 16,105, felnőtt 1273. Az ipar nem nagy, legjelentékenyebb ága a faipar és szeszipar, van 2 gőzfűrész, 1 hajlított fabútorgyár (Turócszentmárton, 325 munkással) két kisebbrendű bőrgyár és 19 szeszgyár; jelentékeny még a ruttkai államvasúti javító műhely. A vármegyében van 2 bank, 1 takarékpénztár és 5 szövetkezet. Közlekedési eszközei: 71 km vasút (13 állomással), 124 km törvényhatósági és 54 km községi út, állami útja nincs.

A közművelődés állapota még nem elégítő ki; a 6 éven felüli férfinépességnek 26,9, a női népességnek 32,4%-a sem írni, sem olvasni nem tud és a tanköteles gyermekeknek 30%-a nem jár iskolába. A vármegyében összesen 90 tanintézet van, u. m 3 ipari és kereskedelmi, 1 tanítóképző intézet, 2 polgári és 79 elemi népiskola, végül 5 kisdedóvó. A szellemi élet központja Turócszentmárton, mely egyúttal a tót nemzetiségi törekvéseknek is gócpontja.

Közigazgatás. T. vármegye 2 járásra oszlik.

A vármegyében 1 nagy- és 95 kisközség van. A községek általában kicsinyek; 2000-nél több lakosa csak 5 községnek van, u. m Ruttka 2933, Turócszentmárton 2860, Felső-Stubnya 2225, Szklenó 2058 és Mossóc 2004 lakóval. Székhelye Turócszentmárton. Az országgyűlésbe T. vármegye 2 képviselőt küld.

Története: T. történetének első nyomai az őskorszak azon kultúrszázadaihoz vezetnek, melyek a történet előtti időkben vesznek el s az emberi művelődés fejlődésében bronzkorszak gyűjtőnév alatt ismeretesek. Ezt bizonyítják azon részben szórványos, részben tömeges bronzleletek, melyek a turóci medence hosszvölgyének keleti és nyugati szélein előfordulnak. Ilyenek a blatnicai kincslelet a magyar nemzeti múzeumban, a mossóci, necpáli, szklabinyai, szucsáni és számos más bronzlelet, részben a Révay-család gyűjteményében, kis számban a magyar nemzeti múzeumban, legnagyobb részt azonban a prágai cseh múzeum gyűjteményében, melyek a pánszláv izgatások alatt a 60-as és 70-es években odakerültek, részint azonban még a szláv Matica múzeumában maradtak Turócszentártonban. Érdekes maradványa a bronzkultúrának azon két erődítés, melynek egyike Szucsánon, másika Priekopa és Kossuthfalva között, régi alakjának kivehető nyomaiban ma is szemlélhető. Ezen földből sáncszerűen és földhányással épített erősség és hosszabb itt tartózkodás jeleit tünteti föl, míg a lelet tárgyai Felső-Magyarország északi részének akkori műveltségéről tesznek tanúságot.

A honfoglalás korának jelentősebb mozzanatai T.-ban a várak keletkezésében mutatkoznak, s itt találjuk a vármegye második kultúrájának kezdetét, amely a vármegye népesedési mozgalmáról tanúskodik. Ilyenek Szklabinya, Blatnica, Turuch vára, melyek közül a két első szláv v. szlovén eredetre vall; Szlabinya építését némelyek a macehánoknak tulajdonítják, míg a pánszláv történetírók szerint Tuder quád király hatolt volna be a T.-i medencébe a margittai sziklákat áttörve s ő népesítette be a T.-i területeket s T. nevét is Tuder királytól kapta volna. Három százada múlt el a honfoglalásnak, amidőn is T. benépesítése megkezdődött, mert mint királyi praediumot eleinte a királyi várjobbágyok népsége lakta vajmi gyéren a vármegye területét, míg a XII. sz. második felében a szomszédos Bars és Zólyom vármegyékből a bányák mívelése tekintetéből letelepített szászok közül átköltöztették a lakosság egy részét. A lakosság társadalmi és községi élete a királyi adományok osztogatásával ver gyökeret a XIII. sz. első felében a vármegye területén, midőn is a községek egymásután keletkeznek, s a templomok építése az ipar emelésére szolgál alapul. Így keletkeznek egymásután: Folkusfalva 1230., Mattyuch 1233., Pribóc 1235., Laszlóc 1240., Zanasán 1242., Draskfalva 1242., Rákóc 1244., Vendéghegy 1245., Videfelde 1245., Konopota 1248., Jordánfalva 1249., Kis-Mayuch 1250. A XIII. sz.-ban három nevezetes mozzanata T. történetének Turuch várának felépítése még a tatárjárás előtt a Forgácsok őse Ivánka által, amely vár valószínűleg csak kiépítve lett akkor, mert a vármegye területe mint Turch, később Turuch és T. ezen vártól nyerte nevét, amely név jóval előbb használatos volt a várnak Ivánka által történt kiépítésénél. A második IV. Bélának a tatár vészből 1242. lett menekülése, midőn is első menedékét a T.-i várban találta. Harmadik mozzanata a premontreiek konventjének megalapítása IV. Béla által 1252., hol is Znióváralján volt a prépostságuk, ott épülvén templomuk és monostoruk s az mint hiteles hely működött. A mohácsi vész után elpusztult, javai világi kézre kerültek; Nyári Ferenctől Révay birtokba jutott, míg azt 1544. I. Ferdinánd magához váltotta s 1547. a prépostságot Várdas Tamásnak adományozta. 1586. a jezsuiták bírták, 1616. Forgács Ferenc esztergomi érseké, 1621. ismét a jezsuitáké, ezek eltörlése után az egyetemi alapé lett. A premontreiek rendéből második prépostja Ivánka Andrásnak testvére volt az utolsó Majthény Uriel.

T. területe, mint királyi praedium a vármegyék alakítása után a XIII. sz.-ban Zólyom vármegyéhez tartozott, s mint annak függeléke, szervezetére nézve a zólyomi comeseknek volt alárendelve; mint önálló vármegyei terület az önkormányzatot és törvényhatósági jogokat csak a XIV. sz. első felének utolsó tizedében kezdette gyakorolni. A vármegyének, mint önálló törvényhatóságnak első főispánja 1350-57. Tamás volt, 1528-tól kezdve a főispánok szakadatlan sorát a Révay-család tagjai töltötték be 1707-ig. Politikai beléletének és viszontagságainak főbb mozzanatai a XV. sz. elejétől kezdődnek, midőn itt-ott Szentmiklósi Pongrác befészkelte magát 1436. Blatnica várába s ezt későbben Necpáli László szakolcai várkapitánynak 7000 arany forintért eladta. Szentmiklósi Pongrác rettegett réme volt a felvidéknek; az ő fegyveres hordáihoz sorakoztak a husziták pusztításai. 1449. Hunyadi Jánossal békét köt s az egyességbe Baliczky Miklóst is beleveszi szklabinyai várával. 1454. a T.-i prépostság javait Neboysza Miklós bitorolja, a közelében erődítéseket emel s ugyanez évben Neboyszának a prépostság bitorlását Pongrác biztosítja Hunyadi Jánosnál, Szucsán várában pedig István testvérét helyezi el. 1569. Komorovszky Péterrel üldözik egymást s Pongrác dúlásaival T.-t egészen hatalma alá keríti; Herostratesi hírnevet szerez: T.-i királynak hívják. Árpád-házi királyaink uralkodása alatt gyakori tartózkodási helye II. Istvánnak, IV. Bélának, míg később Nagy Lajos, Zsigmond látogatták a vármegyét s mindannyiszor T. várában tartózkodtak. T. vára a huszita harcok alatt a XV. sz.-ban a husziták kezére kerül Hunyadi János kormányzósága alatt. A mohácsi vész után Szapolyai János veszi birtokába; később Nyári Ferencé, ettől a Révayak veszik át, míglen a Thököly-mozgalom alatt leromboltatott. A szlávok által épített Szklabinya vára IV. Béla idejében Dettrich Mika comesé, utána Pap, azután Corom, ugy Czecze birtokolja, míg erre Bubek főispán kezébe kerül. Továbbá birtokolja Szentmiklósi Pongrác, mire Hunyadi János veszi át. Mátyás király Ernst János budai kincstári prefektusnak adományozza, később Szapolyai Jánosé s 1551. a Révayak birtokába jut. Amint a várak urai változtak, a szerint fordultak a vármegye társadalmi viszonyai: majd a felvidéki dinasztiák, oligarchák dúlták, majd a huszita zsoldos hadak harácsolták, s bár az országos események színhelyétől távol esett a vármegye területe s hazánk általános történetének jelentős mozzanatai alig érintették, T. vármegye társadalmi viszontagságai a nagy hadjáratok nyomorával felértek. Politikai belszervezetében változás alig fordul elő.

A vármegye adminisztrációjának központja Szentmárton volt, amely a korponaiakéhoz hasonló szabadalmát 1340. Róbert Károlytól kapta. Itt tartotta meg Bubek Imre országbíró 1391. a nemesi birtokok vizsgálatát. A vármegye területe négy járásra osztatván, ezen járások székhelyei a régi időkben Szklabinyán, Blatnicán, Mossócon és Znión volt. A vármegye törvényhatóságának pecsétjét 1683-ig a négy szolgabíró és alispán együttes magánpecsétje helyettesítette; 1639-ben azonban T. is mint ilyen pecsétet kapott, amelyet 1709-ig használt. 1709. új címert kap, emlékére azon eseménynek, midőn az ónodi gyűlésen T. két követét (1707), Rakovszky Menyhértet és Okolicsányi Kristófot agyonvagdalták; ennek emlékére a vármegye új címerét az Okolicsányi- és Rakovszky-család címerképéből állították össze s azóta használatban van, valamint ezen gyászos eset emlékére a vármegye tanácstermének asztala piros posztóval van borítva.

2. T., a Vág baloldali mellékfolyója, ered T. vármegy déli határán, a Nagy-Fátra hegységben, a hegységből csakhamar kilépve, a termékeny T.-i lapályt öntözi és ezt D-É-i irányban hasítva, Ruttkánál a Vágba ömlik. Hossza mintegy 60 km Mindkét oldalról számos bővizü patakot vesz fel, igy jobb felől a Stubnyai, Mossóci, Blatnicai, Necpáli és Szklabinyai, bal felől a Vrickói és Valcsai patakokat.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is