Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Tutsek... ----

Magyar Magyar Német Német
Tutsek... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Tutsek

híres emberek

Anna, irónő, szül. Kolozsvárt 1869. Szülei házánál és vezetésük alatt tanult tanároktól. Már gyermekkorában kezdett irogatni és még nem volt 14 éves, mikor első rajza megjelent a Fővárosi Lapokban, melynek azóta állandó munkatársa volt, amig Vadnai szerkesztette. Irt azonkivül az összes fővárosi lapokba s egy ideig németül is több dolgozatot a Pester Lloydba. Későn érkezett c. elbeszélését a Kisfaludy-társaságban mutatták be. Kedveltségét egyszerübb problémáinak hol érzelmes, hol humoros, de rendszerint tiszta és költői felfogásával s előadásának természetes kedvességével alapította meg; erősebb a rajzban és novellában, mint a hosszabb kompoziciókban, főleg a női lélek rajzához ért. Önálló munkái: Elbeszélések és rajzok (Kolozsvár 1887); Az Ilva folyó partján (Budapest 1891); A fenyvesek körül (1893); Viola története (regény, 1895). 1894-ben alapította a Magyar Lányok címü, az első ily irányu lapot fiatal lányok számára, mely azóta szépen virágzik és a serdülő fiatalság jellembeli fejlődésére jótékony hatással van.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is