Udvari bolond

már az ó-korban is előforduló olyan személyek, kiknek feladatuk volt a nagy urakat, különösen lakoma alatt és után, tréfáikkal szórakoztatni. Rendesen kiváltságos joguk volt kényesebb és urukat, királyukat érintő témákat is érinteni, sőt néha ízléstelen módon tárgyalni. Ennek néha megvolt a maga előnye, mert egy sikerült tréfával jó kedvre hangolva uralkodóját, olyan tárgyak felé irányíthatta annak figyelmét, melye más udvari embernek említeni is tilos volt. Némely U. szellemessége nemcsak uralkodója szivében, de a történelem lapjain is helyet biztosított magának. Igy p. Triboulet és utóda Brusquet I. Ferenc francia király udvarában, azután ugyanazon időben Bölcs Frigyes szász választó fejedelem udvarában Klaus Narr, kinek bohóságai több kötetben meg is jelentek. Egyes főúri házaknál még a mult, sőt a jelen században is tartottak bohócokat. Igy p. Szigligeti Ede A dráma és válfajai c. munkájában (Budapest 1877, 447. old.) elmondja, hogy gyermekkorában még látta a nagyváradi prépost grófnak udvari bohócát. A hagyomány sokat mesél Mátyás király, Apafi Mihály és Stibor vajda (Beckó nevü) udvari bohócáról. Ha a róluk keringő mondák nem is volnának hitelesek, eléggé bizonyítják kihatásukat koruk szellemi életére, mely megörökíté emléküket. V. ö. Flögel, Geschichte der Hofnarren (Liegnitz 1789); Ebeling, Die Kahlenberger, zur Geschichte der Hofnarren (Berlin 1890); Nick, Die Hof- und Volksnarren (2 köt., Stuttgart 1861).

Forrás: Pallas Nagylexikon