Üdvözlés

a különböző országokban dívó jelek és szólásmódok, melyeket a társadalmi szokások állapítanak meg, hogy a találkozás, a távozás, a búcsuzás és viszontlátás alkalmával a különféle körülmények és viszonyok szerint a tisztelet, a barátság, a szeretet és hódolat érzelmei kellőképen is megnyilvánulhassanak. Az Ü. különféle alakjait már a legrégibb időkben használták. A régi héberek egymást Selom lecha (béke veled), a görögök jelvel köszöntötték. A rómaiak találkozáskor: ave (légy üdvözölve), távozáskor: vale (élj boldogul), búcsuzáskor: salve (élj jó egészségben) kifejezést használtak. Az európai művelt népeknál az Ü. külső megnyilvánulásai ugyan többé-kevésbbé hasonlók egymáshoz, alak és forma tekintetében azonban elütők. A XVII. sz. óta általános szokássá vált a férfiaknál a fövegleemelés, melynek eredete a XV. sz.-ra vezethető vissza; ke kezdetben - mint ez a régi képeken is látható - ily módon csakis az alacsony sorsuak üdvözölték a magasabb ranguakat. Ezután a kézfogás, majd a bizalmas jellegü ölelés és csók kezdtek divatba jönni. 1728 óta XIII. Benedek pápa ajánlatára a «dicsértessék a Jézus Krisztus» Ü. van szokásban a katolikusok között. Ennek viszonzás a «mindörökké ámen». Törököknél az Ü. alkalmával a kezeket a mellen keresztbe teszik s fejöket mélyen meghajtják.

Forrás: Pallas Nagylexikon