Unio

(lat.) a. m. egyesülés, két vagy több párt, vagy vallásfelekezet, vagy állam (l. Államszövetségek) egyesülése. Legszokottabb az U. szó használata a keresztény vallási és egyházi élet körében, mert hiszen az öszes keresztény felekezetek Krisztust tekintik egyházuk fejeként, mindegyik prédikálja a békét, testvéri szeretet, mindegyik előtt ott lebegnek a Ján. ev. 10., 16., 17., 21-23. foglalt szavak, az egy akol és egy pásztor gondolata. Azért az időnkint keletkezett szakadásokkal szemben találkozunk mindenkor az egység helyreállítására törekedőkkel is. Igy különösen a nyugati és keleti egyház között létrehozandó unio létrehozásán századokon keresztül működtek egyes keleti császárok, hittudósok és egyetemes, különösen a lyoni (1274) és firenzei (1439) zsinatok (lásd Görög keleti egyház). A reformáció óta még gyakrabban felmerültek és felmerülnek a különböző keresztény felekezetek között létesítendő unio iránti törekvések, különösen a protestánsoknál. A katolikusok és protestánsok között létesítendő U.-ra nézve különösen V. Károly császár tett több ízben intézkedést Németországban; ily célból rendeztette 1539. és 1540. a frankfurti, hagenaui és regensburgi vallási értekezleteket (l. Interim), de amelyek közül csak az utóbbin mutatkozott némi remény, de ez is nemsokára meghiusult. Éppen igy sikertelenek maradtak azon kisérletek is, melyeket I. Ferdinánd alatt majd kissé később Staphylus, Wicel és Cassander tettek, kiknek egyesítési gondolati több protestáns hittudósnál is, mint Hugo Grotiusnál, Calixtus Györgynél visszhangra találtak. A XVII. század utóbbi felében az I. Lipót császár által is támogatott Rojas de Spinola bécsújhelyi, Bossuet francia püspökök tettek kisérletet a katolikus és protestáns egyházak egyesítésére, de néhány év mulva, bár a nagy bölcsész és államférfi Leibniz is erősen buzgólkodott azon terv mellett, teljesen meghiusult munkájuk s többé e tekintetben semmi remény sem mutatkozott.

Hazánkban némileg Gönczy István gönci lelkész egyengette az unio útját a XVII. sz. kezdetén Panharmonia c. művével, melyben Kálvinnak az ezt erősen gáncsoló Graver kassai evangelikus tanárral szemben védelmére kel; Samarjai János halászi ref. lelkész pedig már Magyar Harmonia c. könyvében (1628) kimutatni törekedvén, hogy az ágostai és helvét hitvallások tartalma között semmi lényeges eltérés nincs, testvéries egyesülésre hivta fel a felekezeteket. Felhivása siker nélkül hangzott el, s ezentúl a protestánsokra nézve bekövetkezett gonosz idők, folytonos zaklattatások miatt az U.-ra gondolni sem lehetett egészen 1791-ig, vgyis az ország alkotmányát és a protestánsok vallásszabadságát biztosító törvények meghozataláig. Ekkor azonban a hazai két protestáns egyház világi vezérférfiai, részint hogy az egyesítés által a protestánsok erejét fokozzák, részint hogy a nagyrészt idegen ajku evangelikusoknak a tiszta magyar kálvinistákkal való összeolvasztása által a magyar nyelvnek és nemzetiségnek is jó szolgálatot tegyenek, melegen felkarolták az unio gondolatát és az 1791. összehivott pesti evangelikus és budai református zsinatok tárgyalásait ugy vezették, hogy az alkotandó egyházi törvények által az unio útját egyengessék. De a zsinat bezárása után következett idők, a francia háboruk s egyéb kül- és belbonyodalmak miatt ismét le kellett tenni az unio gondolatáról. A Németországon (1817-21) létrejött unio hazánkban is felkeltette újból többek lelkében az unio szunnyadozó gondolatát; Pap István vámosi ref. lelkész A vallási egyesülés ideája címü művével (1823) nyiltan is fellépett a mellett, de felhivására a válasz heves megtámadás s majdnem hivataláról való megfosztatás lett. Még a felekezeti s dogmatikus elfogultságtól ment protestánsok is idegenkedtek az uniótól, attól tartván, hogy ha ebbe belemennek, az ellenfél áskálódása és rosszakarata folytán azon törvényes jogoktól megfosztatnak, melyeket részükre mint ágostai és helvét hitvallást követők részére az 1790-91. XXVI. t.-c. biztosított; a szláv ajku és kivált pánszláv szellemü evangelikus lelkészek és tanárok pedig azonkivül nemzetiségüket is féltették az uniótól. A magyar nemzeties szellem erősbödésével újra életre kelt az U. gondolata. Fáy András, Zay Károly gróf, Kossuth, a Telekiek, Rádayak és sok mások egyrészt azon okból buzgólkodtak a negyvenes években a Pesten felállítandó protestáns főiskola mellett, hogy abban az unio számára veteményes kertet teremtsenek; valamint a Székács József és Török P. által alapított és szerkesztett (1842-48) Protestáns Egyházi és Iskolai Lap is hathatósan buzdított az unio mellett egészen 1848-ig. A forradalom után a Török P. buzgólkodása folytán 1855. Pesten megnyilt protestáns teologiai tanintézet annyiban valósította az unio gondolatát, hogy abban kálvinista és lutheránus tanárok és lelkésznövendékek vegyest tanítottak, illetőleg képeztettek, egy jó évtized multával azonban ezen intézetnek is elveszett egyesült jellege és igy a két egyház között tervezett uniónak ezen köteléke is elszakadt. V. ö. Rácz K., Az unio története Magyarországon (Protestáns Figyelmező 1897, 7-9. füz.). - U. közgazdasági értelemben, l. Pénzszövetség; államjogi értelemben l. Personálunio és Reálunio; U. Erdéllyel, l. Erdély (VI. köt. 298. old.).

Forrás: Pallas Nagylexikon