Urán
(uranium), kevéssé elterjedt kémiai elem, mely vegyületeiben
többnyire mint hatvegyértékü gyök szerepel; kémiai jele U; atomsúlya 239,4. Az
elemet Klaproth fedezte fel 1789. és Peligot állította elő 1840. Legfontosabb érce
az uranit U3O8. Előállítása klorvegyületéből (az
uranokloridból, UCl4) nátriummal való redukció útján történik. Az
urán az acélnál lágyabb, de nem kalapálható fehér szinü fém; fs. 18,4-18,7. A
poralaku urán a levegőn v. klórgázban hevítve elég; első esetben
uránoxiduloxid, utóbbi esetben pedig uranoklorid UCl4 képződik
belőle; sósavban már hidegen, hígított kénsavban pedig a melegítéskor hidrogén
fejlődése közben feloldódik. Fontosabb vegyületei: 1. Uranooxid UO2,
barna szinü por, mely salétromsavban és koncentrált kénsavban melegítéskor
feloldódik. Gyenge bázis, sói közül több ismeretes. 2. Urántrioxid UO3,
sárga por, mely egy molekula viz felvétele által uránsavvá (UO2(OH)2
lesz. Az uránsav kétbázisu sav, amelynek sói, az uranátok, jobbára mind
ismeretesek. 3. Uranil vegyületekben a kétvegyértékü uranilgyök (UO2)
fordul elő; ilyenek p. uranilbromid UO2Br2, uranilszulfid
UO2S, uranilnitrát UO2(NO3)2 + 6 H2O,
mely az urántrioxidnak salétromsavban való feloldása útján készül és amelyet
térfogatos elemzésben használnak. Az uránnak oxigénvegyületeit, főleg pedig az
uranátok közül a nátriumdiuranátot Na2U2O7 +
6H2O (uránsárga) az üvegnek sárga-zöldre való megfestésére
használják.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|