Urán

(uranium), kevéssé elterjedt kémiai elem, mely vegyületeiben többnyire mint hatvegyértékü gyök szerepel; kémiai jele U; atomsúlya 239,4. Az elemet Klaproth fedezte fel 1789. és Peligot állította elő 1840. Legfontosabb érce az uranit U₃O₈. Előállítása klorvegyületéből (az uranokloridból, UCl₄) nátriummal való redukció útján történik. Az urán az acélnál lágyabb, de nem kalapálható fehér szinü fém; fs. 18,4-18,7. A poralaku urán a levegőn v. klórgázban hevítve elég; első esetben uránoxiduloxid, utóbbi esetben pedig uranoklorid UCl₄ képződik belőle; sósavban már hidegen, hígított kénsavban pedig a melegítéskor hidrogén fejlődése közben feloldódik. Fontosabb vegyületei: 1. Uranooxid UO₂, barna szinü por, mely salétromsavban és koncentrált kénsavban melegítéskor feloldódik. Gyenge bázis, sói közül több ismeretes. 2. Urántrioxid UO₃, sárga por, mely egy molekula viz felvétele által uránsavvá (UO₂(OH)₂ lesz. Az uránsav kétbázisu sav, amelynek sói, az uranátok, jobbára mind ismeretesek. 3. Uranil vegyületekben a kétvegyértékü uranilgyök (UO₂) fordul elő; ilyenek p. uranilbromid UO₂Br₂, uranilszulfid UO₂S, uranilnitrát UO₂(NO₃)₂ + 6 H₂O, mely az urántrioxidnak salétromsavban való feloldása útján készül és amelyet térfogatos elemzésben használnak. Az uránnak oxigénvegyületeit, főleg pedig az uranátok közül a nátriumdiuranátot Na₂U₂O₇ + 6H₂O (uránsárga) az üvegnek sárga-zöldre való megfestésére használják.

Forrás: Pallas Nagylexikon