Uranus

A Naptól kifelé számítva a nyolcadik bolygó, ha az aszteroidákat egy bolygónak számítjuk. Herschel fedezte fel 1871 márc. 13. és eleinte üstökösnek tartotta. A pályaszámítás azonban csakhamar kimutatta az új égi test bolygó voltát s azon sajátságos körülményt, hogy Flamsteed már 1690-ben ötször, Lemonnier pedig 1768. és 1769. nyolcszor figyelte meg. Mindkét csillagász U.-t egyszerűen állócsillagnak nézte. Mivel U. szabad szemmel még látható, tulajdonképpen elég csodálatos, hogy már régebben nem ismerték. A régi megfigyelések segítségével állapíthatták meg pontosan pályája elemeit (l. Bolygók). A Herschel adta Georgium Sidus nevet (György angol király tiszteletére) Bode csakhamar U.-éval cserélte fel. A Naptól számított közép távolsága körülbelül 29000 millió km, s pályája igen közel kör alakú, egyszersmind jobban simul az ekliptika síkjához, mint bármely más bolygó pályája. Keringési ideje 84 év lévén, naponta csak 42 ívmásodpercnyi ívet fut be az égen és egymásra következő oppozíciói, melyek alkalmával a Földhöz legközelebb áll és éjfélkor delel, csak 4-5 nappal tolódnak el évenként. Fotometrikus mérések szerint fénye 150-szer kisebb, mint Capelláé; hatodrangú csillaggal lévén azonos, szabad szemmel elég jól látható. Valamennyi bolygó közül U. veri vissza legtökéletesebben a reá eső napfényt, amennyiben annak csak 36 %-át tartja vissza. Korongjánál fogva (mely csak 4 ívmásodperc átmérőjű) csak legalább 100-szorosan nagyító távcsőben különböztethető meg az álló csillagoktól. Korongja erősebb nagyítás mellett zöldes színű; határozott sávolyok és foltok eddig nem észlelhetők rajta, s így sem tengelyforgásának tartamáról, sem esetleges lapultságáról nem tudunk. Mindössze annyi valószínű, hogy equátora holdjainak pályáival esik össze; ugyanezért pólusai csak minden 42 évben jelennek meg a korongja szélén. Spektruma a Fraunhofer-féle vonalakon kívül számos jellemző sávolyt tüntet fel, melyeknek legalább egyikéről biztosan tudjuk, hogy a Jupiter- és Saturnus-spektrum egy sávolyával azonos; ez minden esetre sűrű légburkolatra utal. 1787 jan. Herschel két holdját is találta; 1846. és 1852. Lassell még két holdat talált. Ez utóbbiak az egész bolygórendszer legkényesebb objektumaihoz tartoznak, amennyiben legföljebb 15-ödrendű csillagocskák fényében mutatkoznak. E két utóbbi hold Arzél és Umbriel, a korábban ismertek Titania és Oberon nevét viselik. Ezek pályaelemeit vonatkozólag l. Bolygók. A legbelső 2¹/₂, a külső 13¹/₂ nap alatt kerüli meg az U.-t. Fénymérések alapján kiszámította Pickering, hogy a két legfényesebb holdja, Titania és Oberon 940 illetve 870 km átmérővel bírnak. E holdak legfeltűnőbb sajátsága, hogy az ekliptikára majdnem merőleges pályákban mozognak, mégpedig ellentétesen, mint a többi bolygó és hold, keletről nyugat felé. Ilyen anomália még csupán Neptunus holdjánál észlelhető, s valamikor a legerősebb ellenvetés volt a Kant-Laplace-féle hipotézis ellen. Ma már elméleti okoknál fogva valószínűnek tartják, hogy éppen a naprendszer legtávolabbi bolygóinak holdjai retrográd mozgással bírnak. U. átmérője 3,92-szer akkora, mint a Földé, tehát közel 51,000 km. Tömegét Newcomb határozta meg legpontosabban holdjainak megfigyeléséből; e tömeg a Napénak 22,000-ét teszi, és ezért az U. sűrűsége csak valamivel nagyobb, mint a Földének ¹/₅-e. Elég tetemes tömege folytán U. már több üstököst hódított meg naprendszerünk számára és kimutatható, hogy Kr. u. 126. a novemberi Leonida hullócsillagrajt is ezen bolygó kényszerítette jelenlegi pályájába.

Forrás: Pallas Nagylexikon