Út

műút néven azokat az utakat foglaljuk össze, amelyek nem az egy járás vagy kerékcsapás által feltört nyers földön mutatkozó kezdetleges útirányt jelölik meg, hanem amelyek a többrendbeli közlekedés minden igényének lehető figyelembe vételével s tekintettel a talaj minőségére, ennek lejtszini és vizlevezetési viszonyaira, a mindenkori műszaki tudomány szabályainak megfelelően terveztettek és lettek megépítve. A régi népek közül a persák és asszirok az ő utaiknál még csak arra voltak figyelemmel, hogy azokat a rajtuk megálló viz el ne rongálja s ennélfogva kissé nyergelten s jobbra-balra szivárgó árkokkal ellátva állították elő. Az etruszkok voltak az elsők, akik legelőször építettek igazi műutakat, mert a régi görögök utait, amelyeket ők nagy kövekkel ugyan kiraktak, de egyéb tekintetben azokat a közlekedés szempontjából ki nem képezték, még valódi műutaknak mondani nem lehet. Az etruszkok jól ledöngölt vastag kavicságyra fektették erősen összerótt többoldalu lapos vagy útburkoló köveiket s az ekként elkészített nyergelt kocsiút mindkét oldalát széles lapos kövekkel szegélyezték, amely szegélyezés egyrészt a gyalogjárók számára szolgált, másrészt pedig a középső úttestnek biztos támasztékait képezte. A régi rómaiak nagy műutai a következő alkatrészekből állottak: 1. a kiásott útágyban egy vagy két sor, mészhabarccsal megerősített lapos kőalapzat rakatott le; 2. erre jött ismét mészhabarcsba rakott durva terméskőréteg (rudus); 3. erre az elsőrendü hadi utaknál zúzott kőből és mészből álló betonszerü réteg (nucleus); 4. végre az uta borító kövezet (summum dorsum), amelyet erősen lesulykoltak. A római út elosztása és mérete a következő volt: a) középen a kocsiút mintegy 5,25 m. szélességben; b) ettől jobbra-balra voltak a gyalogjárók, mindegyik minegy 25 m. széles (margines); c) a gyalogjárókat a kocsiúttól két oldalt falak választották el, melyek az útból mintegy 40 cm.-re emelkedtek ki és mintegy 50 cm. vastagsággal birtak és arra szolgáltak, hogy a gyalogjárókat védjék s utóbbiak által pihenőhelyként is használtassanak. A rómaiaknak tisztán hadi célokra szolgáló utain más volt a beosztás, mert ezeknél a légiók számára a középen volt 4-7 m. széles út ennek szélein voltak berendezve a polgári közlekedésre szolgáló útvonalak. Augustus császár idejében a római birodalomban már 28 elsőrendü műút volt. A középkorban Nagy Károly építtetett néhány utat s a római utakat is helyreállította, utódai azonban a fentartást elhanyagolták s az egész középkor, sőt még az újkor is a XVII. sz. közepéig, egyáltalában nem kedvezett az utaknak. A XVII. sz. óta különösen Franciaországban kezdtek a műutakra gondot fordítani, azonban a Franciaországban épült u. n. királyi utak egészen 1775-ig, amikor Trésaguet új útépítészeti rendszerét (l. Makadam) alkalmazni kezdte, felette szomoru állapotban voltak. A királyi utak rendszerint 72-74 láb szélességgel lettek kihasítva, azonban csak ezeknek közepe, mintegy 12-16 láb szélességben volt ugy ahogy kikövezve. Mac Adam óta az utak tekintetében gyökeres fordulat állott be és az államkormányok mindent elkövetnek arra, hogy ugy a hadászati, mint a közforgalmi érdekek megóvhatása véget az utakat minél tökéletesebbekké tegyék. A műutak legismertebb fajai: a) zúzott kőutak (l. Makadam) alapzattal vagy a nélkül; b) kőutak és pedig terméskővel, kockákkal, ez utóbbiak vagy egyenes sorokban vagy halgerinc formában, vagy egyenesben, váltakozó keresztkötésekkel; c) aszfaltutak (öntött vagy pörkölt aszfaltból, vagy aszfalt-makadamból); d) faburkolatok stb. A műutakhoz felhasznált anyagok a különböző országokban található nyers anyaghoz és az utak rendeltetéséhez képest különbözők s vidékenkint is változnak. A zúzott kőhöz kemény mészkő, meszes homokkő, bazalt, gránit, szienit, trachit, porfir stb. használtatik, a kockákhoz gránit, közönséges és quarcos trachit, keramit és kongó tégla. L. még Kövezet, Közutak és Országút.

Forrás: Pallas Nagylexikon