Vachott Sándorné

Szül. Csapó Mária, irónő, szül. Pesten 1830 jan. 23., megh. Tapolcán (Zala) 1896 febr. 29. Tekintélyes nemes család leánya volt, házuk egyik találkozó helye volt a fővárosban élő nevezetesebb iróknak. 15 éves korában (1845 jul. 10.) férjhez ment V. Sándor költőhöz. Boldog éveik eltünte után, mikor férje az abszolut korszak alatt börtönbe került, majd elmezavarba esett, megható hűséggel és odaadással fáradozott férje kiszabadításán, ápolásán és családja fentartásán. Ekkor vette kezébe az irói tollat is, hogy megéljen utána, ami az akkori időben nehéz feladat volt. De volt szép tehetsége, a lapokban megjelent elbeszélései tetszettek, s jó hazafiak (Eötvös, Deák) is támogatták. Sziklásy Ilona c. elbeszélését a Károlyi György grófné-féle 40 aranyas díjjal jutalmazta az akadémia. Három gyermekét nevelve művelte hasznos fáradozással a gyermekirodalmat is. A Gyermekvilágot és az Ifjusági Könyvtárt szerkesztette; szintén az ifjuság számára adott ki Ünnepi Ajándék és Chrestomathia c. munkákat. 1861. az Anyák Hetilapja, 1862. a Szünórák s 1865-66. a Gazdasszonyok Hetilapja c. lapokat szerkesztette; mindezekben a magyar nő erkölcsi emelésére törekedett, távol a nőemancipáció divatba jövő eszméitől. 1859. és 1860. a Remény c. zsebkönyvet adta ki, melybe legjobb iróink irtak. Eötvös József báró műveiből 1860. Gyöngysorok c. és 1871. Babérlombok c. egy-egy díszes kötetet állított össze és adott ki. A szorosabb értelemben vett szépirodalom terén három regényével alapította meg irói hirnevét, u. m. Derü és boru (Pest 1855); Margit (u. o. 1858); Irma hagyományai (u. o. 1859). A 80-as években megirta emlékiratait Rajzok a multból címen s előbb Abafi Figyelőjében, majd külön kötetben is kiadta; a 40-es, 50-es és 60-as évek irodalmi és társadalmi viszonyaihoz sok érdekes és intim vonás van bennök.

Forrás: Pallas Nagylexikon