Költő, szül. Pesten 1827 máj. 7., megh. u. o.
1897 jan. 17. Szülei kevéssel születése után Válba költöztek (Fejér), ahol
atyja uradalmi erdész volt. Magános erdei lakukban töltötte V. gyermekkorát, s
a természet nagy hatással volt fogékony lelkére. A gimnáziumot Székesfejérváron
végezte, azután Pesten folytatta tanulmányait, s ezalatt V. Péternél lakott két
esztendeig. A kor romantikus hangulata magával ragadta s odahgyva az iskolát, a
«nemzeti nyelv apostolai», a szinészek közé állt, s egy vidéki szintársulattal
14 hónapig bejárta Magyarország és Erdély nagy részét. Ezután Alcsuton töltött
egy évet mint gazdasági gyakornok, mire Pesten a magyar gazdasági egyesületnél
nyert alkalmazást. E tájon irta első költeményeit, melyek Vahot Imre Pesti
Divatlapjában jelentek meg, hova Petőfi is dolgozott; irt még az Életképekbe is
a neve csakhamar népszerüvé lett; Jókai, Vas Gereben, Degré, Lauka, Lisznyay
stb. pedig baráti körükbe fogadták s köztük volt akkor is, midőn 1848 márc. 15.
a Pilvax-kávéházból kiindult fiatalság a forradalmat kikiáltotta; később őt is
megválasztották a bécsi forradalmi ufjuság üdvözlésére ment küldöttség tagjává.
Mondott pár utcai szónoklatot, melyeket tetszéssel fogadtak s irt lelkesítő
költeményeket a lapokba. A szabadságharc kitörésekor ő is közhonvéd s nemsokára
tiszt lett és 1848 juliusától fogva részt vett a hadjárat minden
viszontagságaiban; forradalmi élményeit Egy honvéd emlékiratai címen (Pest
1868) ki is adta. Világos után közlegénynek sorozták be az osztrák hadseregbe s
egy évet töltött Olaszországban, ami rá nézve gazdag tanulsággal járt. Innen
kiszabadulván, egy évet vidéken töltött, 1853. azonban barátjai hivására Pestre
jött és folytatta irói és költői pályáját. Nagyobb munkássága 1855-től
kezdődik, amikor kiadta egy-egy kötetben kisebb költeményeit és Béla királyfi
c. költői beszélyét, melyek egyszerre kiemelték a szokásos «tehetséges ifju
költők» sorából. Ugyanez évben kezdte hirlapirói működését is a Magyar Sajtónál
mint ujdonság- és tárcairó és szinbiráló. E tájban jelent meg Ildiko c.
szomorujátéka, mely azonban megbukott a nemzeti szinházban. Később rövid időre
szerkesztője is volt a Magyar Sajtónak, majd (1857) a Nővilág c. szépirodalmi
lapot indította meg, mely nagy elterjedésnek örvendett s melyet 1864-ig szerkesztett,
ebben tevén közzé ez alatt megjelent költeményeinek nagyobb részét; 1858. újabb
kiadást rendezett költeményeiből, melyeket Új dalok címen egy harmadik résszel
toldott meg; 1869. pedig Vészhangok c. egy újabb kötet költeményt adott ki. A
Kisfaludy-társaság Kisebb költemények címen újra kiadta 1872. V.-nak addig
megjelent válogatott költeményeit. Önbirálat (irta Arisztidesz, Lipcse 1862) és
Polgárosodás (irta Arisztidesz, Pest 1862) címü két röpirata, melyek nemzeti
életünkre vonatkozó hazafias eszméit tartalmazták, szokatlan zajt keltettek.
Nemzeti tűz és az európai kultura szükségének érzése lüktet rapszodikus
soraiban. Mindazáltal sem röpiratainak, sem publicisztikai működésének nem volt
meg az a hatása, melyet remélt. Noha eredeti ész, s erős és egyéni stíl tünteti
ki idevágó dolgozatait, mégis inkább költő bennök mint politikus. Némileg
elkedvetlenedése, még inkább 1864. kezdődött betegeskedése miatt mintegy három
évig teljesen visszavonult az irodalmi munkásságtól, azonban elhallgatása csak
ideiglenes volt és a 70-es évek elején költői munkásságát is tovább folytatta,
a réginél még izmosabb tehetséggel és tisztultabb ízléssel, mely képzeletének
őseredetiségét nemesebb formákba szoktatta. Mig régibb költeményeiben az egyéni
érzelmek mellett a hazafi-érzésnek jutott kiváló hely (A virrasztók stb.),
addig az újakban az emberi lét általános nagy kérdései foglalkoztatják, s az
ember céljának, a lélek további sorsának, a végtelenségnek kérdéseivel
foglalkozik, az izzó agy tépelődései közt komor, hatalmas és gazdag érzéssel;
egy magyar lirikusnál sincs annyi bölcsészeti motivum mint nála, a nélkül, hogy
hideg lenne, ellenkezőleg metafizikáját az erős szenvedély zavarja. Lelkében
hiányzik az összhang, mint életét is társtalan egyedüliségben töltötte,
szelleme is keresi a végleteket és szertelenséget, s azért bármily hatalmas és
megkapó, de darabos, sokszor hozzáférhetetlen és nem is mindig vonzó egyéniség.
Egyes bizarr érzelmi állapotokban éppen nem követhetjük érzésünkkel. A
szerelmi, hazafias és metafizikai lira az ő erős oldalai. Szerelmi ciklusai: a
Sirámok, Szerelem átka, Gina emléke; majd egyes darabok (Husz év mulva) stb.
nagy lelki rázkódások drámai hangulatu becses emlékei, hazafias költeményeiben
pátosz szarkazmussal vegyül (Luzitán dal). Szintén uralkodó hangulatai közé
tartozik a természetérzés is. Elbeszélő költeményei közt legkedvesebbek a
népies Ábel és Aranka és Törzsök Jankó, mig a modern hangu Találkozások és
Alfréd reménye (1875) sok szép lirai részleteik ellenére alkatlan és
jellemzésben gyöngébb művek, melyek érzékisége a naturalizmusba csap. Sokat V.
nem irt, de élte végéig megmaradt alkotó ereje. Igy jelentek meg tőle: Újabb
költemények (1876); Összes költemények (2. köt., 1882); Dalok és beszélyek
(Jankó János rajzaival, 1884); Újabb munkái (2 köt., I. Próza, II. a Dalok és
beszélyek újranyomása); Költeményei (1892, az utolsó öt év lirai termékei).
Legutolsó gyüjteményök 1895. jelent meg. 1894. félszázados költői pályáján a
közélet és irodalom kitünőségei meleg irattal üdvözölték. Temetését a közoktatásügyi
minisztérium rendezte, mely az utolsó években hazafias kegyeletből gyöngéd
formában támogatta is a költőt, aki a Petőfi utáni korszaknak kétségkivül
legeredetibb lírikusa volt. V. ö. Vasárnapi Újság (1872, 36. sz., arcképpel; u.
o. 1894. 51. sz., Endrődi S.-tól; u. o. 1897. 4. sz.); Ábrányi Emil (Pesti
Napló 1894. 349. sz.); Széchy K. (Beöthy Képes irodalomtörténetében); Erdélyi
János, Egy századnegyed; Greguss (Pesti Napló 1856. II.); Gyulai P. (Budapesti
Szemle); Zilahy K. stb.
Forrás: Pallas Nagylexikon