Vajkay Károly
híres emberek
Jogtudományi és regényiró, családi nevén Zenger,
szül. Bécsben 1825 febr. 20., hol atyja az Esterházy grófi családnak egyébiránt
Szereden lakó házi s uradalmi orvosa akkor ideiglenesen tartózkodott, megh. a
parádi fürdőn 1893 aug. 16. Jogi tanulmányait a pozsonyi királyi akadémián
végezve, a jogi gyakorlati éveket Pozsony vármegyében Petőcz István vármegyei
főjegyző oldalán töltötte (1843-44), majd Pesten Zarka János ítélőmester és Ürményi
József alnádor irodáiban volt alkalmazva. 1845. tette le a közügyvédi s azután
egy évvel a váltó-ügyvédi vizsgálatot s 1848 közepéig pesti ügyvédek mellett
dolgozott, de a szabadságharc kitörése után honvédnek csapott fel s csakhamar
tiszti rangot nyert és mint Ivánka Imre segédtisztje szerepelt. A küzdelem után
1850 febr. 9. közlegénynek sorozták be az osztrák hadserebe. 1852 jul. 9. mint
közlegény és altiszt szolgált a kilencedik huszár- s második vértes-ezrednél,
csakhamar ismét tiszti rangra emelték. 1854 okt. 4-ig hadnagy volt a hatodik
huszárezredben, 1857 okt. 7-ig pedig főhadnagy s ezredesi segédtiszt u. o. 1860
márc. 17-én a székesfejérvári törvényszékhez tanácsossá nevezték ki, majd a
budai országos törvényszékhez rendelték be; ennek feloszlatása után
rendelkezési állapotba jutván, 1861. a helyreállított magyar kir. itélő
táblához tanácsjegyzővé s majd titkárrá nevezték. E helyzetében maradt 1866
szept. 3-ig, midőn a hétszemélyes tábla tanácsjegyzője lett s maradt 1867 febr.
18-ig, mikor Horváth Boldizsár igazságügyminiszter a királyi táblához
számfeletti biróvá, 1869-ben a legfőbb törvényszéhez ideiglenes, 1870-ben pedig
ugyanoda rendes biróvá nevezte és utat nyitott neki a legmagasb birói
hivatalokra. És valóban két év mulva királyi táblai elnökké, 1880. a tábla
alelnökévé s végre Szabó Miklós helyébe, tapasztalt adminisztráló erélye s
időközben kifejtett tudományos érdemei jutalmául a királyi tábla elnökévé s
egyszersmind a főrendiháznak is hivatalból tagjává lett. Az 1870-ben életbe
lépett jogászgyüléseknek egyik alapítója, előkelő szereplője és kezdet óta
bizottsági tagja volt. A jogi szaklapokba is sokat dolgozott s e dolgozatai egy
részét különálló füzetekben is kiadta. Igy láttak világot: Tanulmányai a német
közönséges magánjog és történelem köréből (1875, 132 old.) és A kolozsvári
tractatus a successióról (1875, 152 oldalra terjedő jogtörténelmi adalék).
1892. nyugalmaztatását kérte és ez alkalommal a Lipót-rend középkeresztjét
nyerte. 1880. az egyetemi jogi fakultás díszdoktorrá nevezte; 1881 nov. 7.
szeredi előnévvel a magyar nemesek sorába iktattatott; 1889. pedig a m. tud.
akadémia levelező tagjává választotta és pedig nem a második osztályba, hova
mint jogtudós tartozott, hanem a nyelvtudományi első osztályba, főleg azért az
érdemeért, hogy buzgón s következetesen törekedett, hogy a magyar stylus
curialist a tisztaság és szabatosság magasb fokára emelje, de regényeiért is,
melyeket mellékes kedvtelésből Véka Lajos név alatt irt s ki is nyomatott.
Ezek: Lajos pap, történelmi elbeszélés Pest multjából (1859); Új idők, avult
emberek, ugyanazon évből; Köd előttem, köd mögöttem, legnagyobb regénye, 4
kötetben (1881) s Pali bácsi, regény két kötetben (1884). A m. tud. akadémiában
Tóth Lőrinc tartott felette emlékbeszédet 1894 jun. 24-én.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|