Valdemár

(Waldemár), 1. brandenburgi őrgróf, II. Konrád őrgróf fia, aki 1308. mint az askaniai ház feje, követte IV. Ottót az uralkodásban. 1309. egyesítette a család összes őrgrófi birtokait; elragadta Lengyelországtól Pommerellent s megosztozott rajta a német lovagrenddel. 1313. elfoglalta Meissent és Drezdát. Hódításai felkeltették szomszédjainak féltékenységét, akik 1306. nagy szövetséget kötöttek ellene. E szövetség tagjai: Dánia, Svéd- és Lengyelország királyai, továbbá Szász-Lauenburg és Braunschweig-Lüneburg hercegei, és Meissen őrgrófja 1316 aug. Granse mellett legyőzték ugyan V.-t, de a templini békében (1317) V. mégis megtartotta birtokait s keresztülvitte, hogy Meissennek Alsó-Luzsicáról az ő javára le kellett mondani. Ettől fogva békében uralkodott s virágzásra juttatta az őrgrófságban fekvő városokat. Megh. 1319 aug. 24-én. Mivel 1320. az askaniai ház egyetlen tagja, Henrik is meghalt, Lajos császár Brandenburgot a Wittelsbach-háznak adta hűbérül. De a nép nem volt megelégedve a bajor családdal és V. dicső uralkodása után epekedett. Ekkor 1347-ben egy zarándok lépett föl, azt állítván, hogy ő a meghalt V. és azt hitette el a néppel, hogy mást temettek el ő, illetőleg V. helyett, mialatt ő a Szentföldre zarándokolt, hol ellenségei mindeddig fogva tartották. Sokan valódinak ismerték el az Ál-V.-t, sőt IV. Károly császár is a wittelsbachi ház iránti ellenségeskedésből a tartományt neki adta hűbérbe (1348). Midőn azonban a wittelsbachi ház Károllyal egyezségre lépett, a császár Ál-V.-t 1348. a birodalmi gyülés elé idézte s mert meg nem jelent, alattvalóit a hűségi eskü alól feloldotta. Az Ál-V. ugy sem felelt meg a beléje helyezett várakozásnak. Elvégre mindenkitől elhagyatva, Dessauba menekült s maga oldozta fel Brandenburg lakóit a hűség esküje alól, mire 1356. meghalt. Az Ál-V. személyét még most is homály födi; valószinüen egy Rehbock nevü molnárlegény avagy Mähnicke péklegény volt az a csaló, aki külsejben V.-ra hasonlítván, annak örökségére vágyódott. V. ö. a Brandenburgról és a IV. Károlyról szóló irodalmat; Klöden, Geschichte de. Markgrafen Waldemar (Berlin 1844-46, 4. köt.).

2. V. (I.), Nagy V., dán király, szül. 1131-ben, megh. 1182 máj. 12-én. 1152. déli Jütlandot kapta, Svend halála után pedig (1157) az egész ország került hatalmába. Szerencsés uralmat vitt. Oroszlán Henrikkel szövetkezve, győztesen harcolt a vendek ellen, elfoglalta Rügen szigetét és Norvégiát is hűbérállamává tette.

3. V. (II.), másként a Győztes V., dán király, az előbbinek legifjabbik fia, szül. 1170 jun. 28., megh. 1241-ben. 1202. Knut bátyját követte az uralkodásában. Miután az Elba-hercegségeket teljesen elfoglalta, Esztoniát hódította meg 1219. Ekkor történt a legenda szerint, hogy a Reval mellett vívott csatában az égről egy kereszt hullott alá, mely a dánoknak meghozta a győzedelmet és azután danebrog néven Dánország zászlaja lett. 1223. azonban a hadi szerencse elhagyta V.-t; ez évben ugyanis Henrik, Schwerin grófja, Lyöe szigetén őt elfogta és Mecklenburg és Holsteinről való lemondásra kényszerítette. Szabadságát csak 1225. nyerte vissza. 1227. Bornhövede mellett a szászok teljesen leverték, ugy hogy V. kénytelen volt az Eidertől délre fekvő országrészekről lemondani. Mint törvényhozó jó emléket biztosított magának. V. ö. Usinger, Deutsch-dänische Geschichte 1189-1227. (Berlin 1863); Paludan-Miller, Studies tiel Danmarks historie (Kopenhága 1869-71); Joergensen A. D., Voldemar Sejr (u. o. 1879).

4. V. (IV.) v. Atterdag V., dán király, II. Kristóf legifjabb fia, aki Gellért bukása után (1340) került a trónra. Erélyes és okos uralkodó volt, aki az elveszett dán birtokokat (Schonen, Halland, Blekinge) visszahódította és a Hansától Ölandot és Gottlandot elfoglalta. Erre a Hansa két pusztító hadjáratot intézett Dánia ellen és V.-t futni kényszerítette. Midőn V. hosszabb ideig külföldön maradt, a távolmaradását zokon vevő rendek saját felelőségökre a Hansával a Dániára kedvezőtlen, sőt lealázó stralsundi békét kötötték (1370). Melléknevét (Attertag a. m. másnap) onnan kapta, mert elhatározásait halogatni szokta. Őt Oluf, Margit leányának fia, követte a trónon. V. ö. Reinhardt, V. Atterdag og hans Kongegjerning (Kopenhága 1880); Schäfer, Die Hansestädte und König Waldemar (Jena 1879); Dánia történelmi irodalma.

5. V. dán herceg, IX. Keresztély harmadik fia, szül. 1858 okt. 27., dán tengerészeti kapitány. 1885 okt. 25. nőül vette Chartres herceg leányát Máriát. 1886 nov. 10. a bolgár szobranje V.-t választotta meg Bolgárország fejedelmének, de V. apja nem egyezett bele a dologba s igy a választást visszautasította.

6. V. Frigyes Vilmos, porosz herceg, szül. 1817 aug. 2., megh. 1849 febr. 17-én. 1845. Keletre utazott s Mudbinál jelen volt az angoloknak a szikhekkel vívott véres harcában (1845 dec 18.). Nővérei kiadták naplóját e címen: Zur Erinnerung an die Reise des Prinzen W. (2 köt., Berlin 1855).

Forrás: Pallas Nagylexikon