Váltógazdaság

másként gabonaváltó- vagy vetésváltó-gazdaság, azon gazdasági üzemmód, melynél a fő súlyt arra helyezik, hogy a szántóföldön termelt növények egymást a legokszerübb sorrendben felváltsák. Legfőbb követelménye e rendszernek, hogy hasonló természetü és igényü növények közvetlenül egymásra ne következzenek, hogy különösen gabonafélék, azaz kalászosak egymás után ne termeltessenek, hanem a gabonát takarmány-, kapás vagy ipari növények váltsák föl. A szigoru V. kizártnak tekinti továbbá a fekete ugart s mellőzi a szántóföldön a legeltetést, szabálynak az állatok nyári istállózását tartván. A V. Angliában nyert először alkalmazást, még pedig az u. n. norfolki négyes vetésforgónál, melynél répa után árpa lóherrel, ezután lóher és ezután búza következik. Ezen forgóból fejlődtek a V.-nak egyéb számos alakjai. Nem szenved kétséget, hogy a V. a talaj legokszerübb kihasználását teszi lehetővé, mert minden egyes növény a legmegfelelőbb elővetemény után következtethető, miáltal magunknak egyúttal maximális terméseket biztosíthatunk. Ha továbbá sekélyen és mélyen gyökerező növényeket felváltva egymással termelünk, a talajnak ugy felső, mint alsó rétege lesz legtökéletesebben kihasználva, s minthogy továbbá ezen rendszernél a trágya is legelőnyösebben elhelyezhető, nagyon természetes, hogy a V. nemcsak nagy terméseket, hanem egyúttal nagyob tiszta jövedelmet is szolgáltat, mint akár a legelőváltó, akár a gabonagazdaság. Ebben a körülményben rejlik egyik oka annak, hogy a V. különösen a nagyobb, okszerüen kezelt birtokokon képezi jelenleg az uralkodó rendszert ugy a nyugateurópai kulturállamokban, mint nálunk, de általános elterjedéséhez hozzájárult az is, hogy a V. a legkülönbözőbb viszonyok közt sikerrel folytatható, mert ennek keretébe a termelendő növények egészen tetszésük szerinti arányban beilleszthetők. A V.-nál rendszerint a szántóföld területének fele szokott gabonatermelésre fordíttatni, másik felén még kapás, ipari vagy takarmánynövények termeltetnek tetszés szerinti arányban. Hazánkban a V.-ot folytató gazdaságokban gyakoriak a következő vetésforgók, nevezetesen az anyagos talajon: 1. répa és tengeri* (a * trágyázást jelent); 2. árpa v. zab; 3. lóher; 4. búza; 5. zabos bükköny és csalamádé*; 6. búza. Humózus talajon: 1. zabos bükköny*; 2. repce; 3. búza lóherrel; 4. lóher; 5. búza; 6. kukorica vagy répa*; 7. árpa. Homoktalajon: 1. burgonya*; 2. árpa vagy rozs; 3. csibehúr; 4. rozs; 5. mohar*; 6. rozs. A mezőhegyesi ménesbirokon 18,000 kataszt. holdon a következő forgó áll érvényben: 1. takarmány*; 2. repce s kender; 3. búza; 4. cukorrépa műtrágyázva; 5. árpa; 6. takarmány*; 7. búza; 8. cukorrépa műtrágyázva; 9. árpa v. zab; 10. kukorica*; 11. búza; 12. mohar; 13. zab. Már ezen néhány példából is kitetszik, hogy a V. milyen változatos termelést tesz lehetővé, ami a munkák egyenletesebb megoszlására és a jövedelem biztosítására is felette kedvezően hat s azért nagyon kivánatos, hogy nálunk a gabonagazdaságot folytató birtokos is a V.-ra térne fokozatosan át, ami semmi nagy nehézséggel nem jár, mert a V. elvei a kis birtokon épp ugy érvényesíthetők, mint a nagyon, csak az a különbség, hogy a V. alkalmazása valamivel több tőkét s különösen jóval több szakértelmet igényel, mint a szokásos háromnyomásos gazdálkodás, de az utána származó jövedelem is nemcsak nagyobb, de egyúttal állandóbb és biztosabb is.

Forrás: Pallas Nagylexikon