Valuta

(ol. a. m. érték), valamely államban a törvényesen megállapított fizetési eszköz anyaga. Megkülönböztetik a) az egyes V.-t, amely törvényes fizetési eszközül csupán egyféle fémből, t. i. vagy aranyból vagy ezüstből vert érmeket, vagy pedig papirospénzt ruház fel a törvényes fizetési eszköz jellegével; b) a kettős V.-t, amely egyidejüleg ugy az arany, mint az ezüst érmeket egyformán felruházza törvényes fizetési eszköz jellegével, megállapítván a kétféle fém értékarányát; ha a piaci értékviszony nagyon eltér a törvényes relációtól, akkor a fizetések túlnyomóan csak az egyik V.-ban történnek s ilyenkor alternativ V.-nak mondják a kettős V.-t; ha a törvény nem állapítja meg a két fém közötti értékarányt, akkor parallel V. lesz a kettős V.-ból s végre, ha az egyes V. csupán a törvények rendelkezéseiben van meg, valóságában azonban mindkét fémmel fizetnek, ilyenkor sánta V. áll elő; c) a vegyes V.-t, amikor a pénzérték tulajdonképen egy, de némely, meghatározott fizetéseknél (p. vámoknál, adóknál, a bankforgalomban stb.) más pénzek használandók. Régente általában az volt, de még ma is elég nagy területen az ezüst-V. az uralkodó; igy a 80-as évek végén alapos becslésekkel mutatták ki, hogy kizárólag ezüst-V.-val élt 769 millió ember (az emberiségnek 55%-a), csupán csak arany-V.-ja volt 93 milliónak (6,6%), aranyat és ezüstöt használt pénzül 187 millió (13,3%), végre körülbelül 350 millió ember (25%) egymáltalán nem ismerte a pénz használatát. A gazdaságnak és a forgalomnak a fejlődése azonban mindenütt érezhetővé tette azt, hogy az arany alkalmasabb fizetési eszköz, mint az ezüst. Minden gazdag állam arany-V.-ra tért át virágzása korában; igy Görögország, Róma, Bizánc, Egyiptom az ókorban, az olasz kereskedővárosok a középkorban, Anglia, Németország, Hollandia, az Egyesült-Államok, a skandináv éremszövetség az újkorban gazdasági fellendülésükkel egyidejüleg áttértek, a latin pénzszövetség, Ausztria, Magyarország és Oroszország pedig közelednek az arany-V. felé. A fejlettebb gazdasági életben ugyanis gyakran nagy összegeket fizetnek, amire az ezüst csekélyebb értékénél fogva nem annyira alkalmas, mint az arany s igy az ezüstpénz a forgalmat tulajdonképen nehezíti. Ennek következménye általánosan mutatkozott abban, hogy csökkent az ezüst iránti kereslet, mihez hozzájárult még az, hogy hatalmas ezüsttelepek feltalálása folytán nagyon megnövekedett az ezüst kinálata. Ugyane hatást fokozta a legutóbbi két évtized óta Kelet-India kereskedelmi mérlegének változása; ez az ország ugyanis nyers termékeiért évszázadokon át ezüstöt kapott Európából, az utóbbi két évtized alatt azonban európai tőkével oly óriási befektetéseket tettek Indiában, hogy a régi aktiv mérleg helyett Indiának állandóan passziv fizetési mérleggel záródtak gazdasági évei s igy az utóbbi évtizedekben India számára sem keresték többé az ezüstöt. A kereslet csökkenése a kinálat növekedésével együtt az ezüst értékének folytonos esését idézte elő; az ezüstnek és aranynak értékaránya Soetbeer szerint az utóbbi két évszázad alatt a következő legnagyobb ingadozásokat mutatta:

Miután tehát az ezüst értéke átalánosan hanyatló irányzatot mutatott, minden államra nézve nagyon fontossá vált a V. kérdés, amelynek megoldására számos javaslat merült fel a kérdés óriási irodalmában.

A közgazdasági irók egy része azt vitatta, hogy csak egyes V.-rendszerrel lehet megoldani a pénznek értékmérő szerepét; ezek az irók a monometallisták, akik mindnyájan az arany-V. hivei. Javaslataik támogatására a következő érveket hozzák fel: 1. minthogy a pénz részben a mérték szerepét tölti be, a célszerüség kivánja, hogy csak egyféle mértéket használjunk az értékforgalom terén is; napjainkban azonban az ezüst elértéktelenedése egyenesen kizárja az ezüst-V.-t s igy a monometallisták mindnyájan az arany-V. hivei; 2. az arany kisebb tömegben is nagyobb értéket képviselvén, benne a forgalomképességnek nagyobb foka van meg, mint az ezüstben; 3. az aranynak értéke hosszabb időközökben is állandóbb, mint az ezüsté; a kaliforniai aranymezők óriási aranytermelése csak 2%-kal csökkentette az arany árát, mig a nevadai ezüstbányák megnyitása 20% áresést idézett elő az ezüstpiacon; a 60-as évek óta az ezüst ára 50%-kal, az aranyé ellenben csak 12%-kal esett; 4. a veretési költség aranypénzeknél kisebb, mint ezüstpénzeknél; 5. az aranypénznek hamisítása nagyon ritkán, az ezüstpénzeké ellenben gyakran fordul elő. Ez érveket az ellenfelek a következőkkel szokták cáfolgatni: 1. az arany-V. kizárólagossága nagyon fokozná az arany értékét, az árak tetemesen csökkennének, a régi tartozások súlyosabbak lennének, a munkabérek csökkennének; 2. ahol az üzleti élet nem nagy összegeket forgat, ott az arany-V. mellett nagyon sok váltópénz és hiteljegy kerül a forgalomba és igy az arany-V. csak látszólagos; 3. a nemzetközi forgalom élénk összefüggése az ezüst értékhullámzását az arany-V.-s országokra is érezhetővé teszi s igy az értékmérő állandóságát az egyes V. sem tudná biztosítani; 4. állítják, hogy a világ aranykészlete nem is volna elégséges a pénzszükséglet fedezésére. A közgazdasági irók másik csoportja a bimetallisták.

A kérdés tárgyalása különben kiterjedt annak összes gazdasági és társadalmi következményeire is és e viták közben a közgazdasági irodalomnak s a politikai és gazdasági életnek olyan kiváló emberei állanak egymással szemben, hogy ma még eldöntetlennek mondják a V.-kérdést; az azonban tény, hogy amely államok az utóbbi időben saját V.-rendszerük tekintetében intézkedtek, azok mind áttértek vagy legalább közeledtek az arany-V. felé. Németországban s Angliában már a 80-as években keletkeztek olyan egyesületek, amelyek a bimetallizmus keresztülvitelét tűzték ki céljokul; 1895. pedig Angliában Gold Standard Defence Association címen az arany-V. hivei alkottak igen tekintélyes egyesületet. Mindkét pártnak ligái adatokat gyüjtenek, szóval és irásban informálják a közönséget és a politikusokat, a választó közönséget iparkodnak részükre nyerni, népszerü kiadványaikkal terjesztik a kérdésre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket.

A pénz anyagának meghatározására vonatkozó törekvéseken kivül még nevezetes szerepük van a V.-kérdésben a nemzetközi pénzrendszer létesítésére irányuló terveknek is. A sokféle pénznem átszámítása, a beváltás költségei különösen olyankor éreztetik hatásaikat, amikor a nemzetek gazdagodása föllendíti a nemzetközi forgalmat; éppen ezért a nemzetközi pénzrendszer után minden olyan korszakban törekedtek az emberek, amelyben a forgalom nagyobbodott. Az ókorban a bailoni, a persa dareikosz, a görög statér, a római aureus; a középkorban a római és a bizánci pénzek, későbben pedig az olasz, francia és német pénzek valósággal nemzetközi pénzek gyanánt voltak forgalomban, jóllehet tekintélyüket semmiféle nemzetközi egyezmény nem támogatta. A francia forradalom idejében Legendre, Lagrange, Laplace, Prony és Coulombe javaslatára a francia tudományos akadémia ajánlotta a köztársaságnak, hogy a 25 frankos aranyat általános világpénzül fogadtassa el. Azóta majdnem minden pénz- és érmekonferencián felmerül egy v. más nemzetközi pénzrendszer terve, de ezek eddig még nem vezettek eredményre, csupán egyes nemzetek kötöttek pénzszövetségeket.

A V. anyagának, az étalonnak meghatározása a pénzverési regálé egy részét teszi s igy az állam fenségi jogai közé tartozik. Az étalonnak ötvözése, feldarabolása és alakítása tekintetében a pénzrendszer intézkedik s ez intézkedéseket a pénzverés műveletei hajtják végre. E tekintetben általános elveket állapít meg az érmeügy elmélete. Hazánkban éppen most folyik a V. rendezése és V. változtatása.

A V. rendezése abban áll, hogy az állam eddigi függő államadósságát átalakítja állósított adóssággá, még pedig azért, hogy fedezetlen papirospénzeit fedezettel láthassa el. Tulajdonképen az állam új járadékkölcsönt vett fel s a konverziók által elért megtakarításokat is felhasználva annyi nemes fémet szerzett be, hogy úgy az államjegyeket, mint a bankjegyeket most már kivánatra bármikor beválthatja törvényes ércpénzzel. A V. rendezését azonban összekapcsolták a V. megváltoztatásával. E kettős művelet keresztülviteléről intézkednek az 1892. XVII-XXI. és az 1894. XXIV. t.-cikkek. Az új V. még mindez ideig nincs életbe léptetve, mert a külföldi piacokon egész napjainkig mindig pari értékén alul állott V.-nk árfolyama s igy ha az aranykészleteket forgalomba bocsátotta volna az állam, ez csakhamar kivándorolt volna az országból. V. ö. Földes, Társadalmi gazdaságtan (II. köt.) és u. az, A V.-rendezés kérdéséhez (Nemzet, 1889. XII. 21.); Székely F., V.-nk rendezéséről (Nemzetgazdasági Szemle, 1890. II.).

Ez idő szerint arany-V.-ja van: Angliának 1816 óta, Portugáliának 1855 óta, Svéd-Norvégországnak s Dániának 1872 óta, Németországnak 1873 óta, Németalföldnek 1875 óta, a latin pénzszövetségnek 1885 óta s az Egyesült-Államoknak 1893 óta; mostanában arany-V.-ra akarnak áttérni Ausztria, Magyarország és Oroszország. Ezüst-V.-ja van Elő-Indiának, a holland gyarmatoknak s a legtöbb Európán kivüli független államnak.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Bimetallizmus
• Regálé
• Papirpénz-regálé
• Érmeügy