Vandálok
nép, népcsoport
(lat. vandali és vandili), a germánok törzséhez tartozó
ókori nép, mely eleinte a Maeotis-tó környékén lakott, de később onnan
felkerekedett és északnyugati irányban a Keleti-tenger partjaira vonult.
Legközelebbi szállásaik a mai Sziléziában és Csehországban voltak, ahol aztán a
markomannokhoz és quádokhoz csatlakoztak. Ezekkel együtt vonultak Dácia ellen,
Kr. u. 410. pedig Hispaniába, melynek déli részében külön országot alapítottak,
a mai Andaluziát. Bonifacius római helytartó szövetségre szólította
őket, amit el is fogadtak, de lassankint a rómaiak szövetségeseiből ugyancsak a
rómaiaknak veszedelmes versenytársaivá lettek. Geiserich vezérlete
alatt 429. megszállották Afrikát, tiz évvel később pedig elfoglalták Karthagót,
mely azontúl afrikai hatalmuknak központja volt. Tengerpartra kerülvén,
félelmes tengeri hódítókká lettek, akik hajórajuk élén megostromolták Itáliát
és hatalmukba kerítették a középtenger szigeteit. Geiserich halálával azonban
csakhamar vége lett ennek a fénykornak és Justinianus 534-ben megtörte a V.
hatalmát. A nép java része Ázsiába települt, ahol az Eufrát partjain vérzett el
a persák ellen való küzdelmekben. Újabban Löher azt a nézetet
kockáztatta, hogy a Kanári-szigetek (egykori, most már kihalt) őslakói, a
guanchok volnának a V. utódai; de ezt a merész föltevést az etnografusok
egyhangulag elvetették.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|