Vandálok

(lat. vandali és vandili), a germánok törzséhez tartozó ókori nép, mely eleinte a Maeotis-tó környékén lakott, de később onnan felkerekedett és északnyugati irányban a Keleti-tenger partjaira vonult. Legközelebbi szállásaik a mai Sziléziában és Csehországban voltak, ahol aztán a markomannokhoz és quádokhoz csatlakoztak. Ezekkel együtt vonultak Dácia ellen, Kr. u. 410. pedig Hispaniába, melynek déli részében külön országot alapítottak, a mai Andaluziát. Bonifacius római helytartó szövetségre szólította őket, amit el is fogadtak, de lassankint a rómaiak szövetségeseiből ugyancsak a rómaiaknak veszedelmes versenytársaivá lettek. Geiserich vezérlete alatt 429. megszállották Afrikát, tiz évvel később pedig elfoglalták Karthagót, mely azontúl afrikai hatalmuknak központja volt. Tengerpartra kerülvén, félelmes tengeri hódítókká lettek, akik hajórajuk élén megostromolták Itáliát és hatalmukba kerítették a középtenger szigeteit. Geiserich halálával azonban csakhamar vége lett ennek a fénykornak és Justinianus 534-ben megtörte a V. hatalmát. A nép java része Ázsiába települt, ahol az Eufrát partjain vérzett el a persák ellen való küzdelmekben. Újabban Löher azt a nézetet kockáztatta, hogy a Kanári-szigetek (egykori, most már kihalt) őslakói, a guanchok volnának a V. utódai; de ezt a merész föltevést az etnografusok egyhangulag elvetették.

Forrás: Pallas Nagylexikon