Várjobbágyok

(jobagiones castri), a honfoglalás idejében meghódolt szabad benlakókból vagy a törzsekben való közös birtoklástól szabadulni vágyó szabad magyarok, kiket Szt. István a királyi várakban vagy azok körül a végből telepített le, hogy a vár ispánjának vezetése alatt a király minden háborujában részt vegyenek. Igy tehát az állandó katonaság egy nemét tették. Mivel a vár uradalmában minden egyéb teher nélkül utódaikra is átörökölhető, de a vártól el nem szakítható földeket kaptak, sokan bennük sejtik a hűbériség kezdetét, mert lekötvén szolgálatukat, ebben a személyes hűség (vasallitas) elvét, az ennek fejében adott örökjószágban pedig a hűbérbirtok (feudum) tényét látják. A hűbériség azonban Magyarországban ilyen nyugati értelemben sohasem fejlődött ki. A V. a várhoz kötött földeiken kivül vétel vagy örökösödés útján is szerezhettek jószágot s azzal nemcsak szabadon rendelkeztek, hanem rajta kegyúri jogokat is gyakorolhattak. Egész katonai arisztokrácia fejlődött ki belőlük és a V., szemben a törzsek 108 nemzetségével, idők multán mind büszkébben hivatkoztak reá, melyik nemzetségből származtak. Voltak szolgáik, sőt rabszolgáik is, akiket eladhattak, sőt szabadosaikat (libertinusaikat) is valóságos klienseknek tekintették, kiket esetleg ismét szolgaságra kárhoztathattak. De nekik is örökösen a várispánság kötelékében kellett maradniok s ennyiben szabadon sem költözködhettek. Vezérük és birájuk, a várispán, rendszerint maga is valamely várjobbágy volt. Magán az országgyülésen eleinte nem vehettek részt, de a törvénynapokon, mint ősgyüléseken, a parasztokkal és szolgákkal együtt ők is megjelenhettek. Idő folytán a nemesek és a V. közt való különbség annál inkább elenyészett, mert II. András korától fogva nem egy várjobbágy minden további katonai v. egyéb kötelezettség nélkül, örök birtokul kezdte megváltani vagy inkább megvenni eddigi várjószágát, ami a várispánság intézményét mind jobban bomlasztotta. 1244. a pozsonyi V.-at már IV. Béla maga is nemeseknek címezi s ez időtől fogva várbeli, egyházi és országos nemeseket kezdenek megkülönböztetni. Már comesek, királyi emberek (homo regius) is vannak köztük; Nagy Lajos azonban az 1351. XI. t.-c.-ben a V.-at még mindig nem értette azon országos nemesek alatt, kik az országban egyenlő szabadságokat élveznek s ő is, utódai is külön nemesítették meg, vagyis emelték az országos nemesek közé a V.-at, kik tehát a XIV. sz.-ban, a várispánság már elavulván, minden különösebb kötelezettség nélkül, mint szabad kisbirtokosok a nemesek és polgárok közt valóságos középosztályt képeztek.

Forrás: Pallas Nagylexikon