(esparcettfű, takarmány-baltacim, szamárhere,
szamárborsó [Baumg.], spanyol lóhere, csacsiöröm, csacsöröm, szamáröröm;
baltacim nevét a jó magyar nem érti, nem ismeri fel, mert baldácin stb. néven
ejti ki; Onobrychis (Tourn.), vitorlásvirágu kóró, félcserje, ritkán szúrós
cserje. Levele páratlanul szárnyalt, virága piros v. fehér, füzéres, termése
egytagu, kurta, egy-, ritkán kétmagu, száraz, rendesen szúrós, fel nem nyilik;
magva veseforma. 70-90 faja (hazánkban 7) Európa, É.-Afrika és mérsékelt Ázsia
füves helyein terem. Az O. viciaefolia Scop. (O. sativa Lam., Hedysarum
Onobrychis L., svájci v. örökös lóhere) többnyáréltü, 3-6 dm. magas, levélkéje
9-12 páru, virágzata mintegy 5 cm. hosszu, halványpiros, karminszinnel erezett,
termése kerekded, az oldala hálózatosan gödrös, felső éle egyenes, az alsó
görbült, fésüformán szúrós-fogas. Európa déli és középtájain terem, de
takarmánynak gyakran vetik. Gyökere méternyire ereszkedik, azért
a legnagyobb szárazságot is eltűri. Virágját a méh kedveli. Hazánkban e helyett
a szürkébb, apróbb virágu és nagyobbtüskék O. arenaria W. et Kit. vadon nő, ugy
látszik ez amannak is a tőalakja. Mind a kettő kiváló meszesföldi fű, keményebb
kavicsos talajban nem olyan szép, mert a gyökere nem bir mélyre lenőni.
Elpusztuló gyökere a földet magától trágyázza.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Kapcsolódás