vármegye

Eredete a magyar államalapításig nyúlik vissza. I. István az államszervezéskor a nemzetségfőktől elvett várakba saját katonaságát helyezte, s a környező várbirtokokat innen igazgatta. A vármegyék élén a király által kinevezett ispán állt, akinek feladata elsősorban a gazd. irányítás, a katonai védelem és a lakosság fölötti bíráskodás volt. Már az Árpád-házi királyok a vármegye birtokainak egyre nagyobb részét saját világi és egyházi híveiknek ajándékozták. A XIII. sz.-ban a tatárjárás után a nagyurakkal szemben a közép- és a kisnemesek (szerviensek) kialakították a nemesi önkormányzatot, a nemesi vármegyét. Ebben a kinevezett ispán mellett jelentős szerephez jutottak a nemesi közgyűlés által választott s az ő érdekeiket képviselő szolgabírák. A személyi hatalmuk növelésére törekvő nagyurak, ún. oligarchák ellen a királyok gyakran a nemesi vármegyére igyekeztek támaszkodni. A nemesi vármegye a XVI. és a XVIII. sz.-ban a feudális kiváltságok védelmében a nemesség leghatékonyabb eszközévé vált a néppel és az újítani akaró uralkodóval szemben. A kései feudalizmus korszakában már a maradiság és az elmaradottság fellegvárává vált, ugyanakkor jó eszköz maradt a Habsburgok elnémetesítő törekvéseivel szemben.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia

Kapcsolódás

• államalapítás
• ispán
• tatárjárás
• szerviensek
• oligarchák
• nemesség
• nép
• feudalizmus
• Habsburgok