iró, családi néven Radákovits József, szül. Fürgeden (Tolna)
1823 ápr. 7., megh. Bécsben 1868 jan. 26. Atyja Radankovics Mihály Batthány
hercegnek előbb huszárja, később ispánja volt. Maga a gazdaság körül lévén
elfoglalva, az eleven véralkatu fiu mindenféle pajkosságra rákapott. Iskoláit a
VI. osztályig Veszprémben járta, onnan 1838. Pécsre ment, hogy anyja
kivánságához képest papnövendék legyen; de erre nem került a sor, mert dévaj
társaságba keveredvén, 1840 febr. 26. a filozofiai osztályból kizárták. Atyja
ekkor a gazdasági pályára adta, s gyakornokoskodott is pár évig, de mivel
dölyfös tiszttartóját versben és prózában csúfolta, meg kellett válnia az
uradalmi szolgálattól (1842 ápr. 1-én), sőt atyját is nyugdíjazták, akinek
költekezéseivel is nagy kárt okozott. Önváddal eltelve, neki indult az életnek;
jogásznak akart menni Győrbe, de arra az évre már elkésett. Ekkor Pápára tért,
ahol irnokoskodott és csekély díjért izraelita fiukat tanított; bejárt a
főiskolára is mint benevolus auditor. Egy évi nyomorgás után megismerkedvén egy
Radákovits Bódog nevü gazdasági gyakornokkal, annak a bizonyítványait
megszerezvén, beiratkozott Győrben jogásznak, s a püspöki konviktusban kapott
ebédet. Itt csakugyan el is végezte a jogot s alkalmat nyert tehetségei
kifejlesztésére. Részt vett az ifjuság társadalmi szereplésében, s bár a
legszegényebb, de legnépszerübb jogász is volt, víg kedélye és sziporkázó
szellemessége miatt. Erős élceiért és tréfáiért itt kapta a V. csúfnevet,
melyet később irói nevéül használt. Atádi barátjával az ifjuság kebelében
önképző társaságot alapított s egy Kétgarasos Tár c. irott lapot adott ki, mely
csípős tréfáiért nagy elterjedésnek örvendett. A győri nevezetességek nagy
jövőt jósoltak neki, többek közt Kovács Pál (l. o.) az iró, ki egyébként nagy
hatással volt V.-re. A jogi tanfolyam végeztével hazautazott Egerszegre, hol
atyja időközben kasznári állást nyert. Ezután joggyakornok lett Esterházy
herceg főügyésznél Sopronban. 1846. jurátus Pesten. Már ekkor Frankenburgot is
mintaképéül választotta, pesti lapokba is irt, s Pozsonyba az országgyülés
alkalmával mint nagyreményü fiatal iró ment fel. Ez év végén Vahot Imre
meghivta a Pesti Divatlaphoz; e lapba és az Életképekbe novellákat és
szatirikus rajzokat irt, a Jelenkorba újdonságokat; eredeti ötletei s népies
zamatu tolla kedveltté tették s a népszerüség kissé el is kapatta. Ekkor adta
ki az Életképek és Darázsfészek címü humorisztikai gyüjteményt. Ügyvédi
vizsgálatot tevén, 1847. oklevelet nyert, amelyben a Bódog keresztnév mellőzve
van, az ő József keresztneve szerepel és vezetékneve Radákovitsnak volt irva.
Ez év végén Győrbe ment és ott ügyvédkedett; 1848. azonban a Népbarát c. népies
lap szerkesztésével bizta meg a kormány, miután kevéssel azelőtt Öreg ABC vén
emberek számára c. röpiratot adott ki, melyet a minisztérium terjesztett
mindenfelé. A lap utolsó száma 1849 jun. 30. jelent meg. V.-t a kormány sokszor
titkos politikai megbizásokban is használta. Világos után túl a Dunán bujdosott
10 hónapig. Végre a sok hányódásba belefáradva, jelentkezett Pesten, ahol
elfogták. Ez oly hatással volt nejére, hogy nemsokára meghalt. V. kiszabadult
ugyan, de az ügyvédi pályáról letiltották. Ekkor választotta végleges
életpályául az irodalmat. Sok rajzot, népies életképet, anekdotát irt az akkori
lapokba, melyek eredeti alakjaikkal és tősgyökeres magyar nyelvökkel általános
tetszést arattak. Általán az 50-es években élte virágkorát amikor Jókai után a
legnépszerübb elbeszélők közé tartozott. Műveit mint V. G. álnév alatt adta ki.
Parlagi képek (Pest 1851), A falu könyve (1852) c. kötetekkel kezdte irói
pályája újabb szakaszát. Hogy zilált anyagi helyzetén javítson, egy népies
folyóiratot indított meg 1853., a Falusi Estéket, melynek 4000 előfizetője
jelentkezett, azonban V. rosszul szerkesztette lapját, cikkeinek komázó hangja
sem tetszett, a közönség elfordult tőle s a 6-ik füzettel megszakadt a
vállalat. Szerencsésebb volt önálló (szatirikus és szépirodalmi) munkáival.
Ilyenek voltak: Tormagyökerek (1855); Nevessünk (adomák, 1855); No még egyet
nevessünk (1856); Ne búsulj (novellagyüjtemény, 2 kötet, 1856); A régi jó idők
(3 köt., 1855); A nemzet napszámosai (regény, 3 köt., 1857); Egy alispán (regény,
3 köt., 1858); Nagy idők, nagy emberek (regény, 3 köt., 1856); Régi képek (2
köt., 1856); A pörös atyafiak (regény, 2 köt., 1860); Életunt ember (2 köt.,
1864). Ezek közül több a Hartlebentől kiadott Magyar eredeti regénytárban
jelent meg, valamint későbbi művei is: Garasos aristokratia (1865); Dixi
(korrajz, 2 kötet, 1865); Jurátus élet (1866). Ezenkivül irta: a II. József
császár kora Magyarországon címü korrajzot is (3 kötet, Pest 1867). Általán
korrajzaival ért el legtöbb hatást még mindig epikus hajlamu közönségünknél.
Számos képes naptárt is szerkesztett (Peleskei nótárius, Kis és nagy
tárca-naptár, Tárcanaptár, Kis harangozó naptár stb.). E műveiből V.-nek szép
jövedelme volt, mindazáltal folyton anyagi zavarokkal küzdött. 1858. a
Kétgarasos Újságot és 1859. a Képes Újságot indította meg; ezek is jól
jövedelmeztek, de csakhamar elhanyagolta őket. Már a 60-as években hanyatlott.
A régi siker emlékével még egyszer megindított egy Népbarát címü folyóiratot
1861., mely 1866-ig tengődött. Lauffer pesti könyvárus megbizásából irta a
Községi tanácsadó községi előljárók, jegyzők és ügyködők számára címü
kézikönyvét (Pest 1864). Emich Gusztáv 1864-ben elkezdte kiadni műveit népies
kiadásban V. munkái címen, melyből 1866-ig 18 kötet jelent meg. V. számos bécsi
lapnak is levelezője volt. 1868 elején Bécsbe utazott, hogy a delegációk
tárgyalásairól tudósításokat küldjön a budapesti lapoknak. Ott egy
gyógyszertárba betérve, hogy rendes szokása szerint pezsgőport igyék, hirtelen
összerogyott és meghalt. A bécsi Concordia irói egyesület, melynek tagja volt,
temettette el a währingi temetőben, Bécs mellett. Újabban ismét kiadták műveit:
V. G. összes munkái. Sajtó lá rendezték: Váli Béla és Sziklay János (Budapest
1886). V. ö. Váli Béla, V. G. Radákovits József élete és munkái (Budapest
1883).
Forrás: Pallas Nagylexikon