Vasalások

azok a kovácsolt vasból, kovácsolható öntött vasból, ritkábban sárgarézből, bronzból, nikolból vagy más fémből és ezek ötvényeiből készített szerkezetek, melyek az ablakok, ajtók és kapuk mozgathatóvá tételére, elzárására, kitámasztására és becsukására valók.

A) A mozgást közvetítő vasalások két fő csoportra oszthatók: a) a forgó ablakok, ajtók és kapuk mozgathatóvá tételére szolgálnak a pántok, melyek a forgó, vagy a mozgó és a szilárd részre (a tokra) erősített hüvelyből és a hüvelybe illő, v. ha két hüvely van, ezeket összekötő csapból áll. A lécekből összeállított vagy a deszkákból összerótt ajtók és kapuk pántjának hüvelyét rendesen lapos vasból készítik, melynek egyik végét a csap befogadására hüvellyé görbítik, másik végét pedig az ajtóra szegezik, hogy annak laza részeit összefoglalja. Ezek az u. n.hosszu pántok. A középkorban a hosszu pánt szóban forgó szárát ugy kovácsolták, hogy több ágra oszolva, az ajtó, illetőleg kapu felszinének jó nagy részét befedte s igy azt nemcsak szilárdította, hanem díszítette is. A Vasművesség címszóhoz tartozó két tábla mellékletén román és renaissance stilusban készített hosszu pántot is találunk. A keretes ajtók elterjedésével a pánt szárát nem nyujtották többé az ajtón végig, mert erre szükség nem volt, hanem a kereten függőleges irányban ágaztatták el. Ezeket az u. n. keresztpántokat a nehéz kapuk számára ugy szerkesztik, hogy a pánt vizszintes szárát tokkal szorítják le és mind a tokon, mind a száron áthatoló csavarorsóval szorítják a fához. Manapság a pántok szárát a fába rejtik el, (u. n. vésett pánt). Vágó Ignác budapesti lakatosmester kovácsolható öntött vasból oly vésett pántokat készít, melyeknek szára villaalaku; ezt a fába nem vésik be, hanem beverik s hogy helyén maradjon, a két villa közt kiemelkedő fül lyukán keresztül szeget ütnek. Legjobb a vésett pánt akkor, ha csap forog csapon, mert akkor az ajtó legkönnyebben jár. A vésett pántok közeli rokona a csuklós pánt (charnier), melynek mindkét szárát a tok másik forgó részének felszinére erősítik. Összecsukható játszóasztalokhoz csuklós pántot nem használhatunk, mert hüvelye kiáll az asztal felszinéből; e célra legjobb a diós pánt, melynek két szárát a dió köti össze. Ki-be-nyiló ajtókhoz és nehéz kapukhoz használják a csapos pántot, melyet az ajtóra erősített kúpalaku csap és a küszöbbe sülyesztett persely alkot; jobb ha a persely van fölül és a csap alul, mert ekkor nem rakódhatik az előbbibe piszok. Ha az ajtó magas, közbül rendszerint oly pántot rendezünk el, melynek csapja felül-alul szilárdan van az ajtóhoz erősítve, a hüvely pedig a tokon van; ezt nevezzük örvös pántnak (Halsband). A vizsintes vagy függőleges síkban mozgó u. n. tolóajtók V.-i az ajtó mozgása szerint különböznek egymástól. A vizszintes síkban eltolható ajtókat rendszerint csigákra függesztik v. állítják. Mivel a csap körül forgó csiga nehezen gördül, használnak olyan felfüggesztő szerkezetet is, melynek csigája nem függ az ajtóval szervesen össze. A csigák gördülnek a vezetéken, az ajtó pedig külön léc segítségével a csigákon. L. még Redőny.

B) Kitámasztó szerkezetek. A kinyitott ablakot, ajtót, illetőleg kaput régebben horoggal támasztották ki, melyet sasszembe akasztottak. Az előbbit rendszerint a mozgó részre, az utóbbit annak tokára erősítik. Az újabb épületeken ugyszólván kivétel nélkül befelé nyiló ablakokat használnak és ezeket az u. n. csappantyuval támasztják ki. Újabban használnak oly ablakkitámasztókat is, melyek az ablakot bármily állásában rögzítik. Szorosan véve a kitámasztó szerkezetek közé tartoznak a kapukra és előszobaajtókra szerelt biztosító láncok és horgok is. Ezek az ajtónak és a kapunak csak kis szög alatt való nyitását engedik meg. Képzeljünk az ajtón láncot, melynek végén gomb van, az ajtókon pedig hüvely, melynek az ajtónyilástól távolabb eső felén akkora lyuk van, hogy a gomb belefér, ez a lyuk az ajtó felé hosszabb résben végződik, mely akkora, hogy a lánc végigcsúszhat rajta. A kinyitott ajtónak magamagától való becsukására igen sokféle szerkezetet használnak, melyek azonban kivétel nélkül azon alapulnak, hogy a szerkezetben az ajtó kinyitásakor munkát halmozunk fel, melyet az ajtó eleresztésekor a szerkezet az ajtó becsapására fordít. Az ajtóbecsapónak azt a hibáját, hogy a kinyitott ajtót nagy erővel csapják be, levegőütközőkkel küszöbölik ki; ezek ugy vannak szerkesztve, hogy nyitáskor az ütközőbe könnyen betódu a levegő, az ajtó becsukásakor pedig csak kis nyiláson, tehát lassan ömölhet ki. Ezek az u. n. pneumatikus ajtóbecsapók.

C) Záró szerkezetek. A legegyszerübb záró szerkezetek a kallantyuk (Reiber), ezeket rendszerint ablakok elcsukására használják. A tokfán van a tengely, mely körül a kallantyu karja forog és záráskor áthajlik az ablakszárnyra, melyre a lehorzsolás meggátlása, illetőleg a kallantyu jobb megfekvése céljából rúgós lemezt vagy drótot erősítenek. Ajtók és kapuk elcsukására az ugynevezett tolóreteszt (Schubrigel) használják, mely lehet rávert, ha az ajtó felszinéből kiáll és bevésett, ha abba el van sülyesztve; ez utóbbit élretesznek (Kantenriegel) is nevezik, mert leginkább az ajtó élébe sülyesztik. Az ablakoknak, illetőleg ajtóknak elcsukására legalább is két tolóretesz kell (egy felül, egy alul), ezeket igen gyakran egyesítik és központos hajtószerezettel egyszerre mozgatják; ezeket az u. n. bascule- v. pasquille-reteszeket leginkább ablakok elcsukására használják. A rudakat többnyire fogas kerékkel vagy csapos tárcsával mozgatják. A bascule-reteszeket használják a kétszárnyu ajtókhoz és kapukhoz is vakzárnak; ezek ugy szerkesztvék, hogy záráskor a zár retesznyelve a két tolóreteszrúd közé hatol s ezek visszatolását megakadályozza. Mivel a bascule-reteszek a megosztott reteszrudak következtében ott leggyengébbek, ahol legerősebbnek kellene lenniök (a hajtó szerkezet helyén), készítenek olyanokat is, melyeknek egy végigmenő csúszó rúdjuk van; újabban nagy szilárdságuk és erős zárásuk miatt nagyon elterjedtek az espagnolette- v. forgórudas ablakzárak. Újabban a forgó rudat az ütköző alá sülyesztik és csapos tárcsával, kúpkerekekkel, csavarkerekekkel vagy más módon forgatják. Jungfer Gyula műlakatos csapos tárcsát használ, melynek csapja a rúd mellé mozgathatóan megerősített pálcika nyilásába illik; ha a tárcsát forgatjuk, a csap a pálcikát emeli, de vizszintes irányban is eltolja, ugy hogy a reteszrúd mintegy 90° alatt elfordul. Páder Nándor lakatos a rúdra csappal fölszerelt hüvelyt, a tárcsába pedig golyót helyez, melynek nyilásán a csap keresztül ér. Ha a tárcsát forgatjuk, a golyó a csapot emeli, de vizszintes irányban is magával viszi. A hüvelyben rúgó van, mely a két végállásban a rudat mereven megtartja. A szellőző ablakok záró szerkezetei a leirtakhoz hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy a záró szerkezet könnyebb mozgatása és az ablak kitámasztása céljából alul kezelhető fogas kerék, emeltyü vagy más hajtó mű iktatandó be. Pick Ede budapesti lakatosmester a mondott célra emeltyü-szerkezetet használ.

D) Zárak. A szoba- és szekrényajtók, kapuk, fiókok és más effélék betörés ellen biztos elzárására használt V.-ait záraknak nevezzük. A zárak fő része olyan tolórész, melyet a zárral szervesen össze nem függő alkotó résszel, az u. n. kulccsal nyithatunk és csukhatunk. A reteszen (Riegel) kivül a szobaajtózárakon és kapuzárakon van még egy kallantyu (kilincs) vagy retesz (öltő a. m. Falle), melyet a zárral szorosan összefüggő szerkezeti résszel, az u. n. fogantyuval vagy nyomóval nyithatunk és csukhatunk; ez arra való, hogy az ajtót, illetőleg kaput az esetben is keretében tarthassuk, ha nincs a kulccsal elzárva. A hálószobaajtókon szokott még egy tolóretesz lenni, mely csak a szoba belső feléről nyitható és hárható; ez az éji retesz. A felerősítés szerint megkülönböztetünk rávert, beeresztett és bevésett zárakat. A rávert zárak egész szerkezete kiáll az ajtó felszinéből, a beeresztett záraknak csak a zárlemeze és pereme, a bevésett záraknak pedig csak a pereme látszik. Ez utóbbiakat leginkább használják és az ajtó élébe vésik be. A zár állása szerint van jobb- és baloldali; biztossága szerint pedig közönséges és biztossági vagy kombinációs zár. Azt a zárat, melyben a kulcs egysszer, kétszer, másfélszer stb. fordulhat, egy-, két-, másfél- stb. fordulásos (túros) zárnak mondjuk. Még oly zárakat is használnak, melyeknek kilincse az ajtó síkjában fekvő vizszintes vagy merőleges tengely körül forog, vagy ötlője a fogantyunak mind jobb, mind bal irányában való forgatásával nyitható. Sokszor a reteszt ugy kötik össze az ötlővel, hogy a kulcs utolsó fordulata után, a retesszel együtt az ötlő is nyilik. A ládazárak reteszének horga van, mely a fedelére erősített hüvelybe hatol (vadász-zár), a ruhaszekrényzárakat pedig ugy készítik, hogy a retesz emeltyüáttéttel másik reteszt mozgat; sokszor emeltyü- és fogaskerékáttéttel a reteszek egész sorozatát mozgatják; ilyeneket használtak a régi vasládákon. Újabban a rúgókat súlyokkal pótolják, ezek az u. n. rúgó nélküli zárak. Szóval a használt zárszerkezetek között igen sokfélét találunk, azonban valamennyi a leirt szerkezetekkel valamely közös vonást mindig elárul. A zárakat álkulccsal (Dietrich) való kinyitás ellen sokféleképen biztosítják. Az u. n. generális kulcsnak szakálla vagy tolla a közepén ugy van kivágva, hogy valamennyi zár őrlemezét párkányzásával egyetemben kikerüli. A vexir- vagy bösztör-zárak ugy szerkesztvék, hogy a kulcsnyilást csak valamely szerkezeti rész megnyomással, elfordításával, elhúzásával stb. tehetjük szabaddá, vagy a zár belseje és a kulcs van ugy alakítva, hogy az utóbbinak szakálla csak megszakított mozgás után férkőzhet a reteszhez; azonban a biztosság legnagyobb fokát ugy érhetjük el, ha nem egy, hanem több akaszt használunk, melyek igen sok állásba hozhatók, de csak egyetlenegy állásban engedik a reteszt tovább tolni, ezek az u. n. biztossági vagy kombinációs zárak. A biztosságot ugy is növelhetjük, hogy a zárat oly betéttel szereljük fel, mely a kulcsot pótolja, de csak akkor forgatható, hogyha saját kulcsával akaszait nyitó állásba hoztuk. A biztosság legmagasabb fokával birnak a pénzszekrényzárak, ezeket ugy szerkesztik, hogy a kulcs csak az akaszokat állítja, a reteszt a fogantyuval húzzák vissza. Vannak Chubb-, Yale- és Bramah-rendszerü pénzszekrényzárak; minden valamire való gyárosnak megvan a maga szerkezete. A lakatok oly zárak, melyeknek ütközője a retesszel szervesen összefügg. Zárás esetén az ütközőt sasszembe akasztjuk, melyre előzetesen az ajtóra erősített csuklós hüvely átlyukasztott szárnyát fordítjuk. Vannak oly lakatok is, melyek valamely szóra nyilnak.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Vas- és fémbutorok
• Alfabet-lakat
• Vasművesség