Vásárhelyi

(kézdivásárhelyi), ős székely eredetü család, melynek elődei a tatárjáráskor szerzett érdemeikért 1289. Aranyosszékben kaptak birtokot IV. Lászlótól. Ezt az adományt 1291-ben III. András és utóbb I. Lajos és Zsigmond király is megerősítette. A törzs később különböző nevü családokra oszolt s a magyarországi vármegyékben is mindenfelé elterjedt. A család egyik sarja, Ferenc, Bereg vármegyében telepedett meg s ágát maig terjeszté; később a szabolcsvármegyei Kék és Gyulaháza községekben lakott. Két unokája két újabb ág alapítója lett és Szatmár vármegyében települt meg, hol utódaik különböző megyei hivatalokat viseltek s maig virágzó családokat alapítottak. E családból származtatják magukat az aradi V.-ek is, kik közül Jonathán aradvármegyei szolgabiró, 1754. új címeres nemeslevelet szerzett. Unokája János, Arad vármegye hires alispánja s 1835. királyi tanácsos; ennek fia János 1832-42. Csanád vármegye kitünő alispánja s szabadelvü követe (megh. 1843.); ennek s Brüneck Juliának (ki V. Albertné Brüneck Juditnak, megh. 1892 ápr. 6. az aradi vértanuk vigasztaló angyalának volt testvérje) fiai közül Béla mint országgyülési képviselő, a főrendiház tagja, az arad-csanádi vasutak igazgatója, és László mint országgyülési képviselő és jeles gazda szerzett érdemeket.

V. Pál (kézdivásárhelyi), hirneves mérnök, született Szepes-Olasziban 1795 márc. 25., meghalt 1846 ápr. 8. Atyja Mátyás előbb Szepes-Olasziban kántortanító, később Miskolcon tanító volt; anyja Téglási Bekk Mária. Középiskoláit Miskolcon és Eperjesen végezte. 1814. Borsod vármegyében mint mérnökgyakornok működött, hogy a gyakorlati műszaki ismereteket elsajátítsa. Majd a pesti egyetem mérnöki intézetébe lépett, hol 1816 nov. 30. mérnöki oklevelet szerzett. 1817. és 1818. úrbéri és erdőrendezési munkálatokkal foglalkozott, 1819. pedig a helytartó tanács napidíjas mérnöknek nevezte ki a Tisza és Körös-Berettyó folyók műszaki fövételéhez. 1826. a dunai térképezés mérnökévé nevezték ki, hol annyira kitünt, hogy 1829 ápr. 14. a dunai fölmérések vezetésével és az aldunai hajózás műszaki teendőinek ellátásával bizták meg. A dunai térképezés egyike volt ez időben a legkiválóbb s legnehezebb mérnöki fölvételeknek s főként a Pétervárad és Orsova közötti szakasz térképezése, mely teljesen V. felügyelete alatt készült, okozott nagy nehézséget, részint a súlyos helyi viszonyok, részint az újorsovai török pasa ellenkezései miatt. De V. legyőzte a nehézségeket, ugy hogy 1833. a felvételeket befejezhette. Sikerei fölkeltették az 1832. hajózási és közlekedési kir. biztossá kinevezett Széchenyi István gróf figyelmét s ettől kezdve V. további működése Széchenyi nagy alkotásaihoz fűződik. Széchenyi mérnököt keresett, ki eszméit megértse, tervbe öntse és kivitelükre a módozatokat megállapítsa és e mérnököt V.-ben találta meg. Őt bizta meg, hogy az aldunai zuhatagokon és szorulatokon keresztül a hajózóút létesítésére terveket készítsen. 1832 tavaszán V. hozzákezdett e nagy munkához s rövid idő alatt nagyjából elkészült vele. Ekkor 1833 dec. Széchenyi társaságában hosszabb tanulmányútra indult Angliába, hogy a viz alatti sziklák eltávolításának módozataival megismerkedjék és a hozzá való gépeket beszerezze. A 4 hónapig tartó külföldi út nagy befolyással volt ismereteire. Látóköre kiszélesült s főként az út- és hídépítésben kitünő tapasztalatokat szerzett. 1834 ápr. hazatérvén, csakhamar tudatára ébredt, hogy a rendelkezésre álló csekély eszközökkel az Aldunán biztos hajózóút létesítése egyelőre nem lehetséges s ezért csak a főbb akadályok eltávolításában s egy vontatóút létesítésében állapodott meg. Az Alduna bal partján vezető út építéséhez azonnal hozzáfogak; ez út legnagyobb részét sziklába kellett vágni, sok helyen támasztó falakat, áthidalásokat alkalmazni. Főként 1835. volt nehézsége V.-nek e munkálattal, mert ekkor készült el az útnak a Kazán-szorosba eső része. Később a pénz hiánya miatt az építés lassan haladt, ugy hogy a világ emez egyik legszebb közútját, mely Széchenyi-út néven ismeretes, csak 1837. lehetett átadni a forgalomnak. Mig e nagy munkálat tartott, a zuhatagok szikláit is több helyen sikerrel távolíották el, főként 1834., mikor a Duna igen alacsony volt és a legtöbb szikla a vizből kilátszott. Az Izlás, Tachtalia és Grében zuhatagoknál igen sok embert alkalmazott ez időben V. s a sziklák legnagyobb részét puskaporral robbantották. Az aldunai munkálatok országos hirt szereztek nevének s a nemzeti tudós társaság 1835 szept. 14. érdemei elismeréséül levelező tagjává választotta. A munkálatok befeztével pedig 1837. az országos építési igazgatósághoz első hajózási mérnökké nevezték ki. Ez időtől kezdve új korszak állt be V. életében. Nagy szabásu irodalmi munkásságot fejtett ki s mig élt, nem történt az országban nevezetesebb mérnöki munka, melynél szakvéleményét ki ne kérték volna. Igy az 1835. megnyitott Fertőtó-lecsapoló csatorna terveit ő vizsgálta fölül; az 1838-iki pesti árviz alkalmával értékes műszaki tanáccsal szolgált; részt vett a budapesti lánchíd előkészítő munkálatiban stb. 1838 szept. 8. a nemzeti tudós társaság rendes tagjául választotta. 1841. hajózási felügyelővé nevezték k. Ugyanez évben részt vett a Száva folyó szabályozásának előkészítésében. De munkásságának legkimagaslóbb mozzanata a Tisza-szabályozás terveinek megállapítása volt, melyhez 1845. kapta a megbizást. E nagy munkába beleönti egész lelkesedését és egész tudását. De óriási tevékenysége közben, éppen midőn a tiszavölgyi társulat értekezletén részt vett, hirtelen meghalt. Temetésén részt vett a főváros egész intelligenciája; Garay és Vörösmarty költeményekkel adóztak emlékének. A mérnöki gyakorlaton kivül kiváló irodalmi munkásságot is fejtett ki. Még 1827. jelent meg a következő két műve: Introductio in praxim triangulationis és Auflösung einiger wichtigen Aufgaben als Beitrag zum geometrischen Triangulieren. 1838-ban több értekezése jelent meg az Athenaeum-ban, melyek közül nevezetesebbek: A budapesti állóhid tárgyában; Nehány figyelmeztető szó a vaskapui ügyben stb. Legbecsesebbek azonban akadémiai értekezései. A nemzeti tudós társaság több ízben megbizta matematikai és műszaki művek megbirálásával s e megbizatásoknak mindig kiváló szakértelemmel felelt meg. 1840 jun. 1. tartotta székfoglaló értekezését, melynek címe: A Berettyó vizének hajózhatóvá tételéről a Béga vizének példájára. Az akadémia 1845-iki évkönyvében jelent meg A sebesség fokozatáról folyóvizeknél c. értekezése, melyben a vizmozgás törvényeit nagy tudással állapítja meg.

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Tisza szabályozása