Vasfű
növény
(galambfű vagy galambocfű, himszaporafű, lakatfű,
szentfű, keserüfű, Verbena officinalis L.), az ajkasokkal rokon növénycsalád
tagja, egynyári gyökérből kihajtott 0,3-0,5 m. magas szárán alulról felfelé
egyszerüsödő, hosszukásan tojásdad, körrajzu, mélyen hasogatott és csipkés
levelekkel; karcsu vesszős virágfüzérén bütykösen álló számos apró virággal,
ötmetszetü kelyhéből hosszu csöve kiemelkedő, tányéralaku, lilaszin pártájában
két porzó közt hosszu bibével, mely négyboltozatu makkocskát koronáz.
Illattalan fanyar és keserü füve azelőtt orvosság volt. Levétől vassók
oldataiból szürke por csapdóik le; tehát cserzősav. Ez magyarázza meg, miért
fokozza a V. a savanyított ugorka eltarthatóságát. Az úton-útfélen termő fűvet
erre a célra szedik. Babonás fű, mint szerencsefű a löv;s és vágás ellen
oltalmaz. Számos délamerikai rokona verbéna néven kertben gyakori virágtő. A
gamandor-levelü V. (V. chamaedryfolia Juss.) v. tüzes verbéna Buenos-Ayresből
1700 körül jutott Feuillée szerzetes fáradozása folytán Európába, ahol
skarlátvörös bővirágu törzsi ágbogban való szorgalmas virításáért magról vagy
bujtással szaporítják. A gyengéd V. (V. tenera Spr.) rózsaszin, a balzsamos V.
(V. erinoides Lam.) violaszin, a fehér V. (V. teucrioides Gill. et Arn.)
Braziliából egybeporzódással számos fajváltozatot származtattak. Köztük
legbecsesebbek az olasz verbénák ugyanazon tövön más-más csíkolásu fehér
szirmokkal. A székely és olasz babona szerint az ember «keze tenyerébe bevágva»
kinyit minden zárat és lakatot, tehát a bűbájos erejü talizmánok sorába
tartozik (Ipolyi, Magyar mitologia 252).
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|