Az az egyoldalú intézkedés, mellyel valaki szóban vagy írásban vagyonának halála utáni sorsáról rendelkezik. Hogy ez az intézkedés, vagyis a végrendelkezés kellő érvénnyel bírhasson, a különböző törvényhozások, különböző korok szerint, más és más föltételeket állapítottak meg, melyek együttvéve, mint az egész végrendelkezést felölelő törvényes szabályok, jogtételek és jogelvek: a végrendelkezési jogot alkotják. A végrendelkezési jog ezen szabályozásából állanak így elő azok a további és a V.-i jog fogalmi körébe tartozó törvényes megállapítások, melyek a végrendelkezési képességre, a V.-i örökösödési képességre, a V.-ek alaki és anyagi kellékeire, a V.-ek különböző fajainak szabályozására, magyarázatára, visszavonására, bemutatására és kihirdetésére vonatkoznak.

Mai jogunk szerint vagyonáról mindenki szabadon rendelkezhetik, akárminő címen is jutott vagyonához s csakis a törvényes országrész és özvegyi jog szab e teljes végrendelkezési szabadságnak némi korlátokat. Régebbi jogunkban nem volt ez így. Magát a végrendelkezési jogot ugyan már az arany bulla is elismerte, az esetben, ha az örökhagyónak fiúutódja nem volt; a leányt illető negyedrész köteles kiszolgáltatásában azonban már fontos korlátozást állított fel. Az ősi vagyonban a szerző törvényes nemzetségének kizárásával nem volt szabad végrendelkezni. Ellenkező esetben a végrendelkezés semmisnek tekintetett. A szerzeményi vagyon azonban V. által szabadon el volt adományozható, még pedig a leszármazóknak teljes mellőzésével is. A városi polgárok között leszármazók (fiuk és leányok) hiányában szabad volt a végrendelkezés. A jobbágyokat a végrendelkezési jog szerzeményes javaikban megillette, de a hátramaradt házastárs közszerzeményi jogának korlátolásával. Mindezen s még egyéb jelentéktelenebb jellegű megszorítások is ma már csak a hazai végrendelkezési jog történelmének múltjához tartoznak.

Végrendelkezési képesség: Hazai jogunk szerint 12-ik életévének betöltése előtt senki sem alkothat V.-et. Ez a végrendelkezési képességnek kor szerint való általános korlátozása. Szűkebb körű korlátozás az, hogy a 12-ik életévét betöltött, de 18 éven aluli kiskorúak csakis közvégrendeletet tehetnek (az osztrák polgári tvk szerint 14-ik életévtől a 18-ikig). Nem képesek továbbá általában véve a végrendelkezésre az őrültek s mindazok, kik eszük használatától meg vannak fosztva. Továbbá a szegénységi fogadalmat tett szerzetesek, amíg szerzetessé lenni meg nem szűnnek s azok a siketnémák, akik sem jelekkel, sem írással nem képesek magukat megértetni. Korlátolt végrendelkezési képességgel bírnak, mint a 12-18 éves kiskorúak, a magukat írással vagy jelekkel megértetni tudó siketnémák, amennyiben csak közvégrendeletet tehetnek és végre vagyonuk ¹/₃ részére királyi jóváhagyás nélkül, a javadalmaikat királyi adományozás alapján bíró főpapok. ha valamely V. érvényessége a V.-i képesség hiányából támadtatik meg: a végrendelkezési képesség megbírálásánál mindig a V. keltének időpontja a döntő. A V.-i öröklési képtelenség egybeesik az általános öröklési képtelenséggel s így azon külföldiek, kiknek szerzési és öröklési képessége hazánkban visszatorlásképen meg van tagadva s a szegénységi fogadalmat tett szerzetesek V.-i öröklési képességgel nem bírnak. Ami a V.-ek érvényességének megbírálásánál, a végrendelkezési képesség fennforgása után elsősorban jő tekintetbe, az a

V. külalakja. E részben régebbi jogunkban a törvények, statumok és a szokásjog különböző rendelkezései nyomán nagy volt a tarkaság. A városokban a városi polgárok joga, szabályrendeletei s régi szokásai voltak érvényben, s az 1715. XXVII. t.-c., mely a V.-ek alaki kellékeiről intézkedett, e partikuláris jogokat nem érintve, csak a nemesekre nézve rendelkezett. Megkülönböztette a köz- és magánvégrendeleteket. Előbbiek a hiteles helyek, konventek, királyi kancellária, ezeknek kiküldött tagjai, u. m. ország főbírái és ítélőmesterei vagy a vármegyei közgyűlésből kiküldött alispán, szolgabíró s juratus assessor előtt tétettek. A magán-V. vagy szóbeli v. írásbeli volt. Az írásbeli magánvégrendelethez öt alkalmas, azaz nem érdekelt s lehetőleg nemes tanú együttes és folytonos jelenléte volt szükséges, kik a felmutatott, nyílt V. esetén pedig az előttük felolvasott és megértett V.-et belső lapján becséttel ellátva, aláírták. Ha a végrendelkező írni nem tudott, egy hatodik tanút kellett hívnia, aki helyette az aláírást és megpecsételést eszközölte. Szóbeli V.-nél öt hasonló tanú előtti végakarati kijelentésre volt szükség. Háború, háborúra készenlét s járvány idején kelt v. kegyes célokra szolgáló ún. kiváltságos V.-nél az érvényességet megadta a saját kezű le- v. csak aláírás, avagy két tanú előtti kijelentés. A V.-ek alaki kellékeit, mai jogunk szerint, az 1876. XVI. t.-c. szabályozza. Ezen kellékek nem csupán azért vannak előírva, hogy a bizonyítás céljára szolgáljanak, hanem a végrendelkezési ügylet ünnepélyességét is jelzik s annyira fontosak, hogy csak egynek hiánya esetében is az egész V. érvénytelenségét idézik elő, mert semmi bizonyítási eszközzel nem pótolhatók.

Írásbeli magánvégrendelet kellékei. Ha a V.-et egész terjedelmében az örökhagyó írta és aláírta, két tanú, minden egyéb esetben pedig négy tanú folytonos és együttes jelenléte szükséges s megkívántatik, hogy a tanúk az örökhagyót személyesen ismerjék, különben nem tudnák bizonyítani, hogy a végrendelkező személyét illetőleg sem csalás, sem tévedés nem történt. Nem lehet tanú, aki életének 18-ik évét még be nem töltötte, továbbá az, ki siket és néma, vagy esze használatától meg van fosztva, s végre, aki hamis eskü vagy nyereségvágyból elkövetett bűntett miatt jogerejűleg elítélve volt. Ha az örökhagyó V.-ét maga írta, legalább egy, minden egyébe esetben pedig legalább két tanúnak tudnia kell írni és olvasni, hogy a V.-et saját kezűleg aláírhassák. Az írni nem tudó tanúk kézjegyeiket teszik a V.-ra s névírójuk mindig az írni tudó tanú. Mikor a végrendelkező saját maga írja vagy legalább aláírja V.-ét, nem szükséges, hogy a tanúk annak tartalmát ismerjék, elég ha az örökhagyó előttük s általuk értett nyelven kijelenti, hogy az az ő V.-e s aláírja, vagy általa aláírottnak elismeri, amit a tanúk a V.-en magán és nem a borítékon igazolnak. Ismerniük kell azonban a tanúknak a V. tartalmát, ha azt bármi okból nem a végrendelkező írta volna, vagy ha a végrendelkező egyáltalában írni sem tud. Ilyenkor általuk és a végrendelkező által értett és használt nyelven a V. az egyik tanú által felolvasandó, a többieknek együttes jelenlétében. Az örökhagyó ezután kijelenti, hogy az az ő V.-re, mire az írni tudó tanú a végrendelkező nevét, mint névíró aláírja s az örökhagyó kézjegyével ellátja. Mindezeknek megtörténte pedig a V-en (de nem a borítékán) a tanúk által igazolandó.

További kellékei az írásbeli magánvégrendeletnek, hogy a kelet helye és ideje kitétessék, a többi ívből álló V. zsinórral úgy összefűzessék ,és megpecsételtessék, hogy abból sem elvenni, sem ahhoz valamint adni ne lehessen. A közönséges írástól eltérő jegy- vagy számjegyírásokba foglalt V. semmis. Kivéve a házastársakat, egy V.-ben nem lehet több embernek intézkednie, különben semmis lesz maga a V. Ha a végrendelkezésnél olyan tanú is szerepelt, akinek javára, vagy fel- és lemenő ágbeli rokonai és szüleitől, nagyszüleitől leszármazó oldalrokonai (az unokatestvérekig bezárólag), nemkülönben házastársa, ennek testvérei, fel- és lemenő rokonai, valamint fel- és lemenő rokonainak testvérei és házastársai javára a V.-ban valamely előnyös rendelkezés foglaltatik: akkor ez előnyökben a kedvezményezettek csak akkor részesülhetnek, ha az illető tanút nem számítva, a végrendelkezés kellő számú más tanú előtt történt. Az, aki a V.-et leírta, valamint a fentebbi esetnél is előszámlált közelségű rokonai csak akkor részesülhetnek a V.-ben nekik juttatott előnyökben: ha a) a V. ide vonatkozó részét maga az örökhagyó írta; b) ha e részt külön saját kezűleg aláírta és c) ha a végrendelkezéskor a tanúk előtt V.-ének e részét élőszóval külön is megerősítette.

Szóbeli magánvégrendeletek kellékei. A végrendelkezőnek akaratát négy tanú előtt kell élőszóval elmondania, kik az általa használt nyelvet értik. A nyilatkozat egész terjedelmében előadandó és nem pedig az örökhagyóhoz intézett kérdésekre való igenlés vagy tagadás által. A nyilatkozatrendelkező azt az ő szóbeli V.-e gyanánt kívánja tekinteni. A tanúk minőségére és azon esetekre, melyekben a V. által részükre valami előny biztosíttatik, az írásbeli V.-nél elmondottak szolgálnak irányadókul. Ha a szóbeli V. később írásba foglaltatik, akkor e tényt új rendelkezésnek s az írott okmányt új V.-nek kell tekinteni. A szóbeli V. feltétlen érvényességgel csak akkor bír, ha az örökhagyó elhalálozása a végrendelkezés keltétől számított három hónap alatt bekövetkezik. Azonban, ha a végrendelkező a három hónap letelte után oly fizikai s szellemi állapotban volt, hogy újabb V.-et nem készíthetett és ez bizonyíttatik, akkor a három hónapnál hamarább kelt szóbeli V. is érvényben marad. Ha a végrendelkező határozottan kijelenti, hogy nyilatkozatát szóbeli V.-nek kívánja tekinteni és a nyilatkozat tényleg a szóbeli V.-ek alaki kellékeinek megfelel: érvényes marad az írásba foglalás céljából kijelentett végakarat még akkor is, ha sem írásba nem foglaltatott, vagy az írásba foglalás be nem fejeztetett, sem pedig az írásbeli magánvégrendeletek alaki kellékei meg nem tartattak.

Közvégrendeletek és közjegyzőnél letéteményezett írásbeli magánvégrendeletek. Közvégrendeletet a királyi közjegyző s ilyen nem létében, vagy akadályoztatása esetén a királyi járásbíróság vezetője előtt lehet tenni. Ha valamely köz-V. az előszabott kellékek valamely hiánya miatt, mint ilyen meg nem állhat: írásbeli magánvégrendeletnek tekintendő, ha ugyan az itt megkívánt alaki kellékeknek megfelel. A közvégrendeletek kellékei: a) minden a közokiratokra vonatkozó általános kellék; b) a végrendelkezőnek személyesen kell kijelentenie a közjegyző vagy járásbíróság előtt végakaratát; c) megkívántatik két tanú, vagy egy másik közjegyző folytonos és együttes jelenléte; d) ezen kellékek megtartásáról az okiraton igazolásnak kell lennie. Ha a végrendelkező V.-ét már előre maga készíti el és azután nyújtja be csak a közjegyzőhöz vagy járásbírósághoz, hogy az közokirat jellegével ruháztassék fel, akkor a következő szabályok tartandók meg: a) az ilyen V. csak oly féltől fogadható el, aki az okirat nyelvén írni és olvasni tud, s azt saját kezűleg írta alá; erről a közjegyzőnek vagy a járásbíróság vezetőjének meggyőződést kell szereznie; b) az átadásnak a fél által személyesen s két tanú, vagy egy másik közjegyző előtt kell eszközöltetnie, s mindig azon határozott kijelentés mellett, hogy az az ő végrendelkezését foglalja magában; c) az eljárásról jegyzőkönyv veendő fel és a V.-hez csatolandó. A fél az átadott V.-ről, mely ez által okirattá lesz, elismervényt kap (1874. XXXV. t.-c.).

A közjegyzőnél letett írásbeli magánvégrendeletek az alaki kellékek tekintetében több-kevesebb kedvezményben részesülnek. Ugyanis, ha a V.-et maga a végrendelkező írta s aláírta, annak érvényességéhez tanú egyáltalában nem szükséges; míg a más által leirt s csak a végrendelkező saját aláírásával ellátott, letéteményezett V.-nél két tanú már megkívántatik. Minden esetben azonban szükséges, hogy a végrendelkező kijelentse, hogy a letéteménybe helyezett okmány az ő végakaratát foglalja magában. Előbbi esetben a visszavétel érvénytelenné teszi a V.-et, utóbbi esetben nem. A V. hatálya a letételtől és nem keletezésétől számíttatik, kivéve azt az esetet, mikor az írásbeli magánvégrendeletek kellékeinek teljes megtartása mellett készíttetett el. A közjegyző e következményekre tartozik felhívni a megkereső fél figyelmét, s eljárásáról jegyzőkönyvet véve föl, a V.-et hivatalosan lezárja, megpecsételi s a félnek az őrizetbe vételről elismervényt ad. A letett V. visszavétele a letéti s azon kívül a visszavétel alkalmával felvett külön jegyzőkönyvbe bevezetendő.

Kiváltságos végrendeletek engedélyezésnek okát az olyan rendkívüli körülmények, mint pl. dögvész, ragály, háború magyarázzák, amikor is az előirt kellékeknek megtartása nemcsak nehézzé, de gyakran lehetetlenné is válik. Ilyen körülmények gyanánt a törvény a következőket veszi fel: a) pestis, vagy más életveszélyes és ragályos, avagy rohamos lefolyású járványok (mindig az epidemia által látogatott vidékre vonatkozólag (testamentum tempore pestis conditum); b) hajón, nyílt tengeren való utazás; c) háború ideje, attól kezdve, hogy a csapatok hadilábra állíttattak (testamentum militare; a csapatokhoz osztott katonák s mindazokra nézve, akik a csatatér, vagy ostromzár helyén vagy attól legfeljebb 8 km. távolságban tartózkodnak). Áll pedig e V.-ek kedvezményezése abban, hogy érvényességükhöz kevesebb alakszerűség szükséges, mint rendesen. Így a végrendelkező által saját kezűleg írt V.-hez tanú egyáltalában nem, minden máshoz pedig csak kettő kívántatik. Ezeknek ugyan alkalmas V.-i tanúknak kell lenniük, de már p. abban, hogy a betöltött 14-ik életévvel bárki is alkalmazható tanúnak, a kiváltságos V.-eknek egy újabb kedvezménye van. A ragályos betegségek idején tett kiváltságos V.-nél a tanúk együttes és folytonos jelenléte sem szükséges. A kiváltságos V. csak abban az esetben bír feltétlen érvényességgel, ha készítője a kiváltságos időtől számított három hó alatt elhal. Ezen túl is érvényben marad azonban két esetben: ha t. i. 1. az, aki a V.-ből jogokat kíván érvényesíteni, bebizonyítja, hogy az örökhagyó, a 3 hó letelte utántól elhalálozásáig, olyan állapotban volt, hogy újabb V.-et nem tehetett, és 2. ha a végrendelkező a végrendelkezés alapjául szolgáló kivételes helyzet következtében törvényszerűen holttá nyilváníttatik. Az olyan V., melyet a végrendelkező egész terjedelmében saját maga irt le, s melyben örökösökül az egyenes leszármazók és házastárs vannak megnevezve, mivel ez esetben e kettőnél egyéb alakszerűség nem kívántatik, szintén kiváltságos V.-nek tekintendő.

A V. tartalmáról. A V.-nek célja szerinti rendes tartalma: az örökös megnevezése, hagyományrendelés, s ezen kívül bármily más irányú és tartalmú végintézkedés. A V. tartalmában a lényeges, ami egyúttal belső, V.-i kelléket is alkot az, hogy abban csakugyan és igazán az örökhagyónak hamisítatlan akarata nyilvánuljon. Az olyan rendelkezés, amely erőszaknak, fenyegetésnek, vagy tévedésnek az eredménye, mint a végrendelkező igazi akaratának meg nem felelő: érvénytelenné teszi a V.-et. E körülmények fennforgása természetesen mindig bizonyítás tárgyául szolgál. A V.-i intézkedés nem ellenkezhetik a törvénnyel és erkölcsi körülményekkel, mert különben önmagától válik érvénytelenné. Szükséges továbbá, hogy úgy a dolog, amelyről, valamint a személy is, akinek javára az intézkedés történik, megjelöltessék, legalább is olyképen, hogy az azonosság nem legyen állapítható. Tartalmazhat a végrendelkezés feltétel kiszabásokat, időhatár kitűzéseket és meghagyásokat. Ha feltétel értelmetlen, nem létezőnek tekintendő. Ha lehetetlenséget foglal magában és felfüggesztő hatállyal köttetett ki: semmissé teszi az egész végintézkedést, ha ellenben bontó hatályúnak állíttatott oda: akkor a végrendelkezés feltétlenül érvényesül. Az erkölcstelen vagy törvényellenes feltétel szintén nem létezőnek veendő fel. Lehetnek továbbá oly feltételek, melyek a jognak velük szemben való állásfoglalása szerint vagy megengedettek vagy eltiltottak. Teljesítve van a feltétel, ha az a tény, melyhez kötve volt: bekövetkezik, vagy ha azon esetben, mikor a végrendelkező a feltétel kitűzésével csak bizonyos célt akart elérni, ez a kitűzött cél az örökhagyó által kitűzött módtól eltérő úton, de mégis eléretett. Több örökös és felosztható tárgyú feltétel esetén az, aki az örökösök közül a feltételt vagy annak őt illető részét teljesítette: az örökségből is követelheti a neki szánt részt. Feloszthatatlan tárgyú feltétel esetén - ha csak az örökhagyó világos szándéka ellene nem szól - ha egy örökös teljesítette azt, ez a többi javára is szolgál, kik tartoznak a teljesítő félnek megtéríteni a teljesítés esetleges és őket, a nem teljesítőket illető költségeit. Amikor valamely V. intézkedései homályosak, a V. értelmének magyarázására van szükség, amire nézve részletes szabályok állanak fenn. Alapelvül szolgál, hogy a magyarázat oda törekedjék, miszerint a V. lehetőleg fennállhasson s hogy a végrendelkező akarata minél teljesebben jusson érvényre.

V.-i örökösnek az tekintendő, akire az egész hagyatéki vagyon vagy annak az egészre vonatkozó egy bizonyos hányadrésze hagyatott, még pedig olyanformán, hogy az örökös mintegy átveszi magára az örökhagyónak vagyoni jogalanyiságát. Az övé a hagyatékból minden, ami valamely különös jogcímen másra nem száll át. Az, aki ilyen különös jogcímen kap meghatározott dolgokat vagy értékeket: az a hagyományos. Különös szabályok állanak fenn azokra az esetekre, midőn az örökhagyó többnek javára és hányadokban rendelkezett, s vagyona v. nem futja e hányadrészeket, v. ezek nem merítik ki az egész örökséget. Ilyenkor mindig aránylagos le- vagy hozzászámítások szüksége forog fenn, az esetek különbözősége szerint. Előfordulhat a V.-ben örököshelyettesítés, utóörökös-nevezés is.

Közös v. kölcsönös V.-ek, közös, vagyis ugyanazon okiratban csakis házastársak alkothatják, ugyanazon alaki kellékekkel, melyek fönn előadvák. Ha a házastársak e V.-ekben egymást feltétlenül kölcsönösen örökösökké tették, úgyszintén, ha a visszavonhatatlanság befejezetten ki lett kötve: akkor az ilyen közös V.-et egyoldalúan nem lehet visszavonni, különben igen. De ha az egyoldalú visszavonás lehetetlenné teszi a másik intézkedés megvalósítását: úgy az önmagától erejét veszti; minden más esetben hatályban marad.

A V.-ek visszavonása. Az örökhagyó V.-ét bármikor visszavonhatja. Kifejezett visszavonásnál ugyanazon külső és belső kellékek kívántatnak meg, mint a V. készítésénél. Hallgatag visszavonási módja a V.-eknek: új, de természetesen alaki s anyagi kellékek szempontjából kifogástalan V. készítése. Több V. esetén, az egymást ki nem záró intézkedések egymás mellett fenntarthatók. A V. megsemmisítése szintén hallgatagon kifejezett visszavonás. A közvégrendelet, az által, hogy a végrendelkező a közjegyzőtől visszaveszi, nem szűnik meg, s okirati minőségét továbbra is megtartja. Az ilyen köz-V. visszavonása csak közokiratban, s a közvégrendeletek összes kellékeinek megtartása mellett eszközölhető. Abban az esetben, mikor valamely későbbi V. az előbbit megsemmisíti s utóbb maga a későbben kelt és érvényes V. is, felmerült körülmények folytán, érvénytelenné válik (p. ha a kiváltságos V.-nél a kedvezményes idő elmúlik): nem az előbbi V. nyeri vissza hatályosságát, hanem beáll a törvényes örökösödés.

V.-ek kihirdetése. Erről az 1894. XVI. t.-c. intézkedik. Minden írásbeli és szóbeli V. kihirdetendő. A szóbeliek tartalmát az ott szerepelt tanúk kihallgatása és följegyzései alapján a bíróság mindenekelőtt megállapítja, a megállapításról jegyzőkönyvet vesz fel, s ezt szintén kihirdeti. A kihirdetés céljából mindenki köteles az őrizetére bízott V.-et a járásbíróságnak bemutatni, amint az örökhagyó haláláról értesül. Szóbeli V.-eknél szerepelt tanúk pedig az örökhagyó elhunytakor azonnal bejelenteni kötelesek, hogy az elhalt szóbeli V.-et alkotott. A bemutatás iránt egyébiránt a hagyatéki bíróságnak is kell hivatalból intézkednie, ha írásbeli V. létezéséről bármi úton is értesült. A V. kihirdetéséről a bíróság az érdekelt feleket v. képviselőiket értesíti; közjegyző által fölvett v. nála letétbe helyezett V.-eknél ez nem szükséges, mert a bemutatást eszközlő közjegyző előtt a V. azonnal kihirdettetik. Ha szóbeli V.-ről van szó, mely a tanúknak előzetes kihallgatása útján állapíttatott meg, ennek kihirdetésére a hagyatéki bíróság, a helyben lakó érdekelt feleket vagy ezek képviselőit tartozik megidézni; helyben nem lakók értesíttetnek. Ha az érdekelt felek nem jelennek meg, a kihirdetés két tanú előtt történik meg. Szóbeli V.-eknél a tanúk kihallgatásáról a bíróság jegyzőkönyvet vesz fel. Jegyzőkönyvre veendő az egész kihirdetési eljárás is, s az írásbeli V.-ek kihirdetési jegyzőkönyvébe különösen megállapítandók a következő tények: 1. a talált V.-ek száma és kelte; 2. ki nyújtotta be azokat a bíróságnál; 3. milyen állapotban volt az okirat a bemutatáskor, felbontva-e vagy lepecsételve; 4 van-e valami aggályos körülmény és hogy a pecsét sértetlen volt e v. nem. A V.-ekre nézve elmondott szabályok az ún. «fiókvégrendeletekre» is vonatkoznak.