Végszükség

ott áll elő, ahol két egyénnek két joga vagy java vagy érdeke áll egymás mellett és egyik csak ugy tud érvényesülni, illetőleg fennmaradni, ha a másikat megsemmisíti. Az állam erre nem ad neki jogot, nem is adhat. Hanem mivel az összeütközésért nem vádolhatni senkit, azt megszüntetni pedig az állam is képtelen, elnézi, hogy az erős pusztítja a gyöngébbet. Ezen az alapon rendeli a magyar büntető törvénykönyv (1878. V. t.-c.) 80. §-a, hogy nem büntettetik a cselekmény, ha az a tettes vagy hozzátartozói életének vétlenül származott, más módon el nem hárítható, közvetetlen veszélyből való megmentése végett V.-ben követtetett el. A magyar törvény tehát csak az életre ismeri el a V.-et, a vagyonra nem; nem terjeszti azt ki másra, mint a tettesre és hozzátartozóira; megköveteli, hogy véletlenül keletkezzék. A V.-gel analog rendelkezéseket tartalmaz a büntető törvény 135. §-ának 2. pontja, mely felségsértés esetében a hozzátartozót felmenti a feljelentés kötelezettsége alól; a 224. §, mely szerint nem büntettetik hamis tanuzás és hamis eskü miatt az, aki a valónak megvallása által önmagát büntetendő cselekménnyel vádolná és 378. §-a, mely a hozzátartozó irányában elkövetet bűnpártolást hagyja büntetlenül. /p>

Forrás: Pallas Nagylexikon

Kapcsolódás

• Jogos védelem.<