Végtagok

(extremitates), megkülönböztetünk felső és alsó V.-at az emberen; állatokon azonban sokszor nagy számban is fordulnak elő s majd megragadásra, fogásra vagy járásra (locomotio), vagy rúgásra használtatnak; sőt némely állatok egyes végtagjai vágásra is át vannak alakulva, majd pedig (mind p. a pókon a fonalak húzására) karmokkal, vagy védelemre mancsokkal, erősebb karmokkal vagy patákkal lehetnek más állatokon felfegyverezve; vagy végül úszókká, vagy repülő műszerekké vannak átváltozva.

V., mesterségesek vagy vendég V., ama készülékek, melyeket valamely hiányzó vagy csökevényesen fejlődött végtag vagy végtagrészlet pótlására alkalmazunk, hogy ez által a végtag rendes alakját s működési képességét lehetőleg helyreállítsuk. Veleszületett hiányok (defectus), sérülések avagy orvosi művi beavatkozásból (csonkítás, kiízesítés) eredő végtaghiány igen gyakran teszi szükségessé ily mesterséges végtag alkalmazását. A mesterséges végtagnak a következő tulajdonságokkal kell birnia: nagysága és alakja a megfelelő ép végtagéval egyezzen, ne legyen túlságos nehéz (alsó végtag súlya 2-3 kg., felsőé 1-2 kg.), a végtag csonkjára könnyen és biztosan legyen erősíthető, a végtag rendes mozgásait megengedő ízületekkel legyen ellátva s az ezeket eszközlő gépezet ne legyen túlságosan komplikált. A mesterséges V.-on általában két részt különböztetünk meg: 1. az u. n. testet, mely a hiányzó végtagrészlet alakját adja meg; 2. a gépezetet, mely a test egyes részeit egyesíti s azoknak mozgatását eszközli. A test anyagául fémek, gummi, fa, nemez, parafa s bőr szolgál. Ezek között leghasználatosabb ma a bőr, melyet épp ugy, mint a tokos sín-készülékeknél, előre készített minta szerint dolgoznak fel. Előnye a többi használatos anyag felett a tartóssága, könnyüsége, továbbá hogy rossz melegvezető s jól munkálható. A bőrtest egyes részeit a szükséghez képest ízületekkel ellátott acélsinek egyesítik.

A végtag mozgásait eszközlő szerkezet rendkivül változatos. Igy a legrégibb időben rúgókat, fogaskerekeket stb. használtak, melyek segítésével p. az ujjak bizonyos állásában rögzíthetők voltak. Ezen összetettebb szerkezettel biró mű-V.-ok igen költségesek s gyakran javításra is szorulnak, ezenfelül pedig nagyobb erő kifejtésére nem alkalmasak. Ezért gondoskodni kellett oly mesterséges V.-ról, melyek egyszerübb szerkezetük és kiállításuk mellett a szegényebb néposztály által is megszerezhetők. Ezen dolgozó V.-nál a csonkra egy tok erősíthető, melybe szükség szerint különféle evőeszközök, műszerek, v. egy kéz illeszthetők. Az alsó végtag (vendégláb) pótlására szolgáló mesterséges V. mozgatására részben szintén a meglévő csonk mozgatására részben szintén a meglévő csonk mozgatásait használhatjuk fel. Ezenkivül azonban a testsúly és a készülék saját súlyában birunk két oly erőt, melyek a továbbmozgás (járás) eszközlésében sikeresen értékesíthetők. Legfontosabb a térdízület berendezése, melynél az ízületet a végtag tengelye mögé helyezzük el, mert igy a térdízület nyujtásakor teljes rögzítést, a járás és állásnál teljes biztosságot érünk el. Ha a combcsonk elég hosszu, ugy hogy mozgásait elég hosszu emelőkar eszközli, az ízületet mozgónak rendezzük be, ellenkező esetben biztosabb a járás merev térdízülettel. A lábtőízületnek mozgékonyságát a sokáig használt ízületekkel és gummi-ütközőkkel szemben újabban Marks (New-York) az által biztosította, hogy a lábat lágy gummiból készítette, melynek rugékonysága a járást, illetve a lábtőben való hajlítást lehetővé tette. E berendezés a lábujjaknak is mozgékonyságot kölcsönöz s feleslegessé teszi külön ízület és belhúrok vagy rúgók alkalmazását.

A mesterséges V. a csonk sebének teljes begyógyulása után alkalmazandók, amidőn t. i. a csonkban lévő izmok és csont változásai (visszafejlődés) is befejeztettek (6-10 hónap). A mesterséges végtag a kar vagy a láb csonkjára, ha az alszár teljesen meg lett tartva, minden további eljárás nélkül felerősíthető; oly esetben azonban, ha a csonkítás az alszár vagy a combcsonton eszközöltetett, a csonkot minden nyomástól óvnunk kell, mi az által történik, ha a bepólyázott csonkot puha bőrből készült s felső szélén kipárnázott tölcsérbe csúsztatjuk s ezt helyezzük be a mesterséges végtag üres bőrhüvelyébe, amelyben a csonk minden nyomástól megvédve lebeg. A mesterséges végtagot a csonkhoz szíjakkal (vállszíj, medenceöv stb.) erősítik. Az u. n. faláb (mankó) a szegényebb néposztálynál még ma is a legelterjedtebb készülék, főleg az alszár magas csonkításánál jön alkalmazásba.

Forrás: Pallas Nagylexikon