Vért

és páncél szavakat rendesen egyenlő értelemben használják, de helyesebben vérten az egész testet betakaró vasöltözetet, páncélon pedig csak a felső és alsó testet védő részeket érteni. A V. egyes részei a különféle korszakokban és az egyes népeknél soknemü változáson mentek át. Különösen eltérő az északi és a keleti népek vértezete egymástól, de ezen két nagy csoportban is megint sok eltérés fordul elő az illető nép többé v. kevésbbé előhaladott műveltségi foka szerint. Egyes időkben csak a fejet és felső testet, később a kart, a combot és a lábszárt is védőmezbe (bőr, vas) burkolták. Megkülönböztetünk főkép gyűrüs, pikkelyes és lemez-V.-eket. A normannok sajátos gyűrüs páncélját Haubertnek nevezték. A lemez-V.-ek, különösen Miksa császár idejében voltak elterjedve (Miksa-V.-ek). Fel- és alátolható, egymást részben fedező sínszerü vaslemezek alkották az u. n. lemez-V.-et és ennek fő részét a mell-V.-et (l. o.). Ez a fedezésnek ama neme, melyet a Crustaceáknál (rákok) találunk, s hogy a régi mesterek szeme előtt is ez lebegett, az mutatja, hogy ilyen egymásba tolt melldarabokat ráknak (Krebse) neveztek. Egy darabból álló mellvasak 1430 körül még a lemez-V. feltalálási és továbbfejlesztési helyén, Olaszországban is ritkák voltak. A sima gömbmellekkel egyidejüleg lépnek fel a Miksa császár utasításai után készült bordázott (gerippt, geriffelt) mell-V.-ek. Már 1400 körül léteztek olasz mell-V.-ek (vasak), melyek vizszintesen rendezett, felfelé tolt sinekből állanak. Ezen szerkezet igaz, hogy viselőjének nagyobb mozgási szabadságot engedett, de mindig saját biztosságának rovására, mert ilyen mell-V.-eknek csekélyebb ellentálló erejük volt. Talán ez okból történt, hogy nem alkalmazták az ilyen mellvasakat általánosan és csak 1520 körül használták előszeretettel könnyü lovasoknál. Ezen mell-V.-eket, akár Olasz-, akár Németországban készítették volt, mindig magyarnak neveztek, mert leginkább itt viselték. L. még Páncél.

Forrás: Pallas Nagylexikon