Vérvád

szokásos elnevezése a zsidók ellen emelt azon vádak, hogy keresztény gyermekeket meggyilkolnak és rituális célokra, különösen a husvéti (peszách) kovásztalan kenyér (mácah) sütésére felhasználják. A V. keletkezése az ókorban dívó emberáldozatokra, valamint azon ősrégi babonás hitre vezetendő vissza, mely jóslára, boszorkányságra és kuruszlásra használta a csodaerővel felruházott embervért. Ezen iszonyatos álhit ellen éppen a zsidóság vette fel a küzdelmet. Mózes öt könyve a legszigorubb büntetés terhe alatt ismételten tiltja az emberáldozatot és mindennemü vérnek élvezetét, mely tilalmat a talmud és a későbbi törvénymagyarázás egyre szigorított, olyannyira, hogy a zsidónak csak oly állat húsát szabad élvezni, mely a rituális metszés és az előirt kisózás által teljesen vértelenné lett és hogy p. tojást, melyben vércsepp találtatott, vagy falat kenyeret, melyhez a foghúsból vér tapadt, ennie nem szabad. S a V.-at eredetileg nem is a zsidók ellen hozták fel. Az úrvacsora és az evangeliumok reá vonatkozó helyei, melyek a megváltó húsának evéséről és vérének ivásáról szólnak, a félreértésnek és rossz akaratnak alkalmat szolgáltattak arra, hogy a pogány világ V.-at emelt a kereszténység ellen, s ennek hivei közül számosan áldozatul estek ezen rémséges balhitnek, mely ellen az egyházatyák és régi keresztény irók (Tertullian, szt. Ágoston, Eusebius, Athenagoras, Minutius Felix stb.) a legerélyesebben, de a babonás tömeggel szemben hiába védekeztek. A kereszténység diadalmával e vád elnémult, de a középkorban újból feléledt, csakhogy most a keresztény világban és a zsidók ellen. A fuldai (1235) V. óta egész a legújabb időkig a véres üldözések hosszu láncolata érte a zsidóságot e vád következtében. Bár maguk a pápák (első ízben IV. Ince 1247.) és egyéb egyháznagyok, később Luther is, alaptalannak nyilvánították a V.-at, s a legtöbb esetben, olykor persze későn, kiderült a vele sujtottak ártatlansága, mégis minden időben akadtak, kik a V.-at mint alkalmas eszközt használták fel arra, hogy a tömeg gyűlöletét, birvágyát, vérszomját vagy hitrajongását a zsidókra zúdítsa. A középkorban sok egyeseken kivül egész zsidó községek, melyeket kifosztogattak és lemészároltak, lettek a V. áldozatai, s e vád, melyet a modern antisemitizmus adott alkalommal felkarolt és szított, még manapság sem némult el teljesen. Hazánkban az első V., melyről tudomásunk van, a nagyszombati volt 1494., mely alkalommal az ottani zsidókat máglyán elégették; ezt követte II. Lajos alatt a budai, melyet Szerencsés Imre, a zsidó származásu kincstárnok meghiusított, 1529. a bazini, 1539. ismét egy nagyszombati, melynek következtében a zsidókat a városból kiűzték. A XVII. sz.-ból Magyarországon felmerült V.-ról nem maradt ránk tudósítás, a XVIII. sz.-ban a sárosi V. követelt áldozatokat, a péri és csengeri V.-ban (1791) a vádlottak felmentettek, szintugy 1884. a nagy izgatottságot keltő tiszaeszláriban. A V.-hoz egész nagy irodalom fűződik; túlnyomó részben olyan, mely ellene nyilatkozik s alaptalanságát kideríteni iparkodik. V. ö. Christl. Zeugnisse gegen die Blutbeschuldigung der Juden (Berlin 1882) és Blutbeschuldigung gegen die Juden von christl. Secte beurtheilt (Bécs 1883).

Forrás: Pallas Nagylexikon