Vespasianus
Titus Flavius, római császár, szül. Kr. u. 9 nov. 17. Reate
közelében, megh. 79 jun. 23. Fiatal korban lépett a közpályára, Trákiában
katonáskodott, azután Krétának és Szirenének helytartója volt, 43. pedig
Claudius császártól megkapta a britanniai főparancsnokságot, mely állásában a
rábizott tisztnek kitünően megfelelt. Minthogy észrevette, hogy sikereivel
kihivta a bizalmatlan Agrippinának féltékenységét, hosszabb időre
visszavonultan élt é csak nagy sokára fogadta el az afrikai helytartóságot.
Nero 67. azzal bizta meg, hogy pacifikálja a fellázadt Judeát, amit a következő
két évben meg is tett, csak az egy Jeruzsálemet nem tudta megfékezni. Nero
halála után, ügyet sem vetve a trónért való versengésekre, nyugodtan folytatta
a Judea ellen megkezdett katonai intézkedéseket s csak akkor vett tudomást a
hatalmi kérdésről, midőn a keleti légiók megunván Vitellius viselkedését, V.-t
kiáltották ki császárrá (69 jul.). A többi légiók csatlakoztak a keletiekhez és
az események oly gyorsan követték egymást, hogy Vitellius meghalt és a hatalom
V. ölébe hullott, mielőtt az utóbbi kezét nyujtotta volna utána. Hadvezérei
mindent elvégeztek helyette, római útja diadalmenetté alakult, a fővárosban
lelkesedve fogadták. Nem is csalódtak benne, kilenc éves uralkodása külső és
belső sikereknek folytonos láncolata volt. A pártusokat megfékezte; a
szarmatákat, tatárokat, britannokat leverte; Jeruzsálemet elfoglalta; a
szenátus tekintélyét helyreállította, hogy az államháztartásban rendet, a
hadseregben fegyelmet honosított meg; a közéletben engesztelékeny, magánkörbne
kedélyes volt. Nevéhez fűződik Róma műemlékei közül az Amphitheatrum Flavium,
máskép kolosszeum (l. o.). Történelmi feljegyzéseinek Josephus Flavius vette
nagy hasznát.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|