Vesta-szüzek

(Virgines Vestales), Vesta istenasszony papnőinek elnevezése, akik eleinte négyen voltak, utóbb hatan. Mesés elődjük Rhea Sylvia (l. Romulus és Remus). A hagyomány szerint eredetileg a királyok válogatták ki őket, a királyság megszüntével a pontifex maximus, még pedig sorshúzás útján a 20 leányka közül, akik jelölve voltak. Eredetileg csak patricius leányok jöhettek számba, később plebejus eredetüek is, akik nem voltak idősbek 10 évesnél, sem pedig ifjabbak hat évesnél; szeplőtlen testüeknek kellett lenniök s olyan szülőktől származniok, akik még mind a ketten éltek és Itália területén laktak. A jelöltséget el kellett fogadni, alóla cakis a legritkább esetekben mentettek fel valakit. A választás, illetőleg kisorsolás után megtörtént az inauguráció, melynek szinhelye az Atrium Vestae volt. A beiktatás napjától számítva a V.-nek teljes 30 esztendeig kellett hivatalban maradniok; 10 évig tanulva, 10 évig működve és 10 évig tanítva. A 30 esztendő leteltével joguk volt hozzá, hogy tisztjüktől megváljanak (exauguráció) és férjhez menjenek. Teendők voltak: a szent tűznek fentartása, a Palladiumnak őrzése és a szabály szerint előirt áldozatoknak bemutatása. Mulasztásukért szigoruan bűnhődtek. Ha a szent tűz kialudott, korbácsütésekkel, ha a szüzesség fogadalmát megszegték, elevenen való eltemetéssel, holott csábítójukat halálra vesszőzték. De ha terhes kötelességeiket hiven teljesítették, páratlan tekintélyt és tiszteletet élveztek. Személyük szent és sérthetetlen volt, fontos okmányokat (végrendeletek stb.) náluk helyeztek letétbe; ha a városban megfordultak, egy liktor haladt előttük díszőrségül; ha útjokban a vesztőhelyre haladó gonosztevővel találkoztak, jogukban állott, hogy az elitéltnek megkegyelmezzenek. Külső jelvények dolgában jellemezte őket hosszu fehér ruhájuk és homlokkötőjük (infula), mely alól hajuk (menyasszonyok módjára) hat fonásban omlott kétfelé. Az ókori képzőművészet sokat foglalkozott a V.-kel és az Atrium Vestaenek feltárása óta egészen hiteles szoborműveket ismerünk. V. ö. Jordan, Der Tempel der Vesta u. das Haus der Vestalinnen (Berlin 1886); Lazaire, Études sur les Vestales (Páris 1892).

Forrás: Pallas Nagylexikon