Vesta

a görög Hestia (l. o.) istenasszonynak megfelelő itáliai, első sorban latin istennő; védője a házi tűzhelynek, akit minden házban, azonfelül pedig egy közös állami szentélyben is tiszteltek. Ez utóbbi a régi királyi palota (Regia) közelében a város központján volt. Benne laktak V. papnői, a V.-szüzek (l. o.), mig a főpap (pontifex maximus) a régi királyi palotából ellenőrizte V. tiszteletét. E tisztelet lényege abban állott, hogy az oltáron örök tüzet élesztettek, mely mintegy az istennőt magát jelképezte, mert külön szobra a szentélyben nem volt. A tüzet minden márc. 1. megújították; ha magától elaludt, nagy szerencsétlenség jelének vették az egész államra nézve, amit aztán csak ugy tehettek jóvá, ha egészen sajátságos módon (gyujtótükör, gyümölcstermő fa száraz gallyainak dörzsölése) új tüzet élesztettek a tűzhelyen. Maga a templom két részből állott: a palladiumnak nevezett szentélyből s a tulajdonképeni templomból; amabba csak a papnők léphettek, emebbe akárki, a férfiak is csak éjjel voltak belőle kizárva. V. istennő tiszteletére nemcsak a magánházak tűzhelyénél mondottak külön imádságot, de volt egy nagy nyilvános ünnepe is: a vestaliák. Ez utóbbit jul. 9. tartották, amikor is a matrónák ünnepélyes menetben és mezítláb V. templomába zarándokoltak és az istennőnek cseréptányéron ételáldozatot ajánlván fel, áldást és békét kértek maguknak és házuknak.

Forrás: Pallas Nagylexikon