Vígjáték

(eszt.), a szomorujáték ellentéte, nem szenvedélyeket, sem nem szenvedéseket ecsetel, hanem inkább apróbb hibákat, gyarlóságokat, fonákságokat, kába, könnyelmü, léhütő embereket, mulattató véletlenségeket, szórakoztató, érdekfeszítő összecseréléseket ábrázol. A V. is életfestő, de nem bukással, hanem szörnyü kuderccal, leplezéssel, kikosarazással, vagy szerencsés de véletlen sikerrel végződik, az életet rózsás szinben tünteti fel. Nincs sors, csak véletlenség, nincs sirás, legfeljebb könnyü érzékenykedés, fő dolog, fő hatás a nevetés, mely finomabb V.-ban mosollyá szelidül, bohózatos V.-ban pedig a röhögésig fokozódik. A V. főbb fajai: a szatirikus V. (Aristophanes), a fantasztikus V. (Shakspere, Raimund, Vörösmarty), a köznapi V. (Plautus, Goldoni, Kisfaludy, Szigligeti), helyzet v. (franciák: Sardou, Bisson, labiche), csel-V. (Scribe, a spanyolok), történeti V. (Scribe, Laube, Rákosi, Dóczi), társadalmi V. (Dumas, Augier) stb. A V.-nak még nincs teljesen kidolgozott teoriája; nagyon használható Szigligeti könyve a drámai válfajokról. L. Dráma, Komikum.

Forrás: Pallas Nagylexikon